A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

KÖPÖCZI Rózsa: A „posztnagybányaiság” kérdésköre, különös tekintettel Szőnyi István művészetére

ról, az összlétszám 1918-ban érte el csúcspontját. Szőnyi ebben az utóbbi két évben járt ott. 1917-ben festette azt a nevezetes kettős portrét, mely hosszú ideig lappangott. 1996 elején egy aukción bukkant fel és a Magyar Nemzeti Galéria jubileumi Nagybánya-kiállításán került újra a közönség elé.

11 A kettős portré érdekesen egyesíti a klasszikus kompozíciót az expresszív emberábrázolással. A háttérben jellegzetes nagybányai táj motívumait fedezhetjük fel. A festmény megfogalmazása mindenképp eltér a nagybányai vezető mesterek által akkor tanított természetszemlélettől és emberábrázolástól. A két figura kezeinek finom rajzossága, a gesztusokkal jelzett összetartozás, a rajz hangsúlyozása a színek, a tónusok ellenében a német expresszionizmus, a szecesszió hatását mutatják. Eltér a nagybányai szemlélettől a figurák előtérbe helyezése, dominanciája a tájjal szemben. így világosan látszik, hogy Ferenczy hatásán kívül még számos impulzus érte a fiatal festőnövendéket. Érdekes adalék lehet Szőnyi nagybányai működéséhez egy 1969-es aukción felbukkant és védetté nyilvánított, 1919-ben készült nagybányai táj.

12 A kép a szinte mindenki által megfestett motívumot dolgozza fel: a vörös torony sisakos templomot a Zazar felől. A Szőnyi-Múzeum 1996-os kiállításán egy Pászk Jenőt ábrázoló, 1918-as datálású portré tűnt fel, gyarapítva Szőnyi nagybányai működésének bizonyítékait. A háború vége után 1919 januárjában leszerelt és visszatért a főiskolára, most már Réti osztályába. A mesterével való jó viszonya egész életében megmaradt, bizonyítja ezt kitartó levelezésük. Szőnyit 1920-ban eltanácsolták az intézményből, mert részt vett hallgatótársai élén a főiskolai reformokért folytatott megmozdulásban. Ettől fogva önállóan dolgozott. 1920 nyarát valószínűleg a kecskeméti művésztelepen töltötte, itt együtt rajzoltak, festettek Aba Nóvák Vilmossal, Nagy Imrével, Varga Nándor Lajossal. A későbbi „rézkarcoló nemzedék" tagjai ekkor alapozták meg rajzi indíttatásukat. Nagy Imre forrásértékű visszaemlékezéseiből értesülhetünk arról, hogy 1920-2l-ben csak rajzoltak, és valamivel később fordult mindnyájuk érdeklődése a sokszorosított grafika felé.

13 Szőnyi már igen korán, 1920-21-ben készített rézkarcokat. Ezek témája megegyezik az akkor festett nagy hatású olajképeinek kompozícióival. Monumentális, erőteljes aktokat vetett papírra, vászonra abban az időben. Ezek közé tartozik a „Fürdés után" (1921), az „Aktok szabadban" (1921), „Betsabe" (1923). A húszas évek elején Szőnyi különös módon éppen annak a művésznek a befolyása alá került, akinek beállítottsága, művészetszemlélete teljesen idegen volt Nagybányától, ez a festő Uitz Béla. Szőnyi nem járt Párizsban, így Uitz közvetítésével érezhetett meg sokat Cézanne korszakalkotó jelentőségéből. Uitz Cézanne szilárd szerkezeti rendjét igyekezett egyesíteni a német expresszionizmus szenvedélyességével. A nagybányai iskolázottságú Szőnyit megragadta ez az izzó monumentalitás. Leginkább akkori aktos kompozícióin érezhető a nála nem sokkal idősebb festőtárs hatása. A barnás tónusú, súlyos, plasztikus testek megfogalmazásánál rembrandti reminiszcenciák is érezhetők. Ezek a korai aktok akkor egy egész nemzedéket hoztak lázba. Kállai Ernő egyenesen iskolateremtő mesternek nevezte Szőnyit. „Uitz Béla budapesti rajzainak expresszív naturalizmusa többekre volt hatással, így Szőnyire is, aki ezt a hatást egyéni 11 Szőnyi István: Kettős arckép o. v. - Cziegler István tulajdona Bp. Publikálva: Fenyő Iván: Szőnyi István. Bp. 1934. 12 Szőnyi István: Nagybányai táj 1919. o. v. 70x90 cm j.j.l. Szőnyi I. 1919. Magántulajdon, az MNG nyilvántartásában. 13 Sümegi György: Nagy Imre a kecskeméti művésztelepen. Új művészet 1993/11. 82. 783