A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

KÖPÖCZI Rózsa: A „posztnagybányaiság” kérdésköre, különös tekintettel Szőnyi István művészetére

Bár Réti nem használja a „posztnagybánya" kifejezést, de értékeléséből kitűnik, hogy a nagybányai szellemiség továbbviteléről van szó, mégpedig az általa definiált első nemzedék által megtestesített művészi magatartás és alkotói elvek jegyében. A fenti értékrend továbbélésében fontos szerepet játszott az a tény is, hogy Réti Istvánnak és Lyka Károlynak a nagybányai tapasztalatok alapján sikerült újjászerveznie a Képzőművészeti Főiskolát 1920-ban, ami az előző, elavult, korszerűtlen szervezeti felépítéshez képest mindenképpen előrelépést jelentett. Az 1929-es kiegészítő reformok továbbmélyítették ezt az irányvonalat. Lassanként valóságos „nagybányai kolónia" alakult ki. Sorban nyertek meghívást a főiskola katedrájára a nagybányai és Nagybányát járt mesterek közül igen sokan. Szőnyi 1937-ben éppen Réti katedráját örökölte. Igen érdekes dokumentum az az 1938-as levél, melyben Szőnyi megköszöni mesterének a kinevezést.

4 így valamiféle folytonosságot fedezhetünk fel a Réti által definiált nagybányaiság és a két világháború közötti „posztimpresszionista" szemléletű modern magyar piktúra között. A kor vezető művészettörténésze Genthon István, aki könyvében az 1935-ben kiadott „Új magyar festőművészet történetében", a harmincas évekre jellemzően mutatja be a kortárs magyar művészet szemléletét. Az ő mércéje szerint sok festőnek és irányzatnak nem akadt hely az akkori művészeti életben, így például a „Nyolcak" közül jó néhánynak, az emigrációban működőknek, a rendhagyó személyiségük miatt a sorba be nem illeszkedőknek, Csontvárynak, Gulácsynak, akiket egyszerűen őrülteknek nyilvánított. Genthon megpróbálja keresni annak a jelenségnek az okát is, miért fordult vissza egy sor jelentős tehetségű magyar festő pályája a harmincas években egyszerre a korábbi hagyományok felé. Megrajzolja egy tipikusan magyar karakter körvonalait, megvonja azokat a határokat, „amelyeken belül a magyar temperamentum szabadon mozoghat, és felméri, de el is hárítja az európai hatásokat".

5 Genthon egy sajátos fogalmat talált az akkori „derékhad" elszigetelődésének magyarázatára: „ - valamennyien elmaradtak a nemzetközi fejlődéstől, de hogy ennyien, és ilyen tehetségesek elmaradhattak, annak oka abban rejlik, hogy rátaláltak a romantikus realizmus mákonyára, mely minden egyebet elfeledtetett velük".

6 Genthon tehát valamiféle genetikus eredetű predesztinációval magyarázza a magyar festészetnek az európaitól eltérő vonásait. E művészetszemlélet jegyében vezetik be a művészeti irodalomba a harmincas években a „természeteivűség" fogalmát a magyar karakter egyszer s mindenkori meghatározó jellemzőjeként, s a modern piktúra magyarságát a nagybányai eredettel magyarázzák. Ez a látásmód figyelmen kívül hagyta a nagybányai „neósok fellépését, akik már igen korán, 1905-1906 táján bekapcsolódtak a nemzetközi művészeti élet vérkeringésébe. A fiatal generáció tagjai mind megjárták Párizst, s az élmény a reveláció erejével hatott rájuk, gyökeresen megváltoztatva művészetük további alakulását. „Párizs minden bizonnyal amolyan csodatévő forrásnak számított... a mieink számára, azonban akadt egy másik ilyen forrás is, és ez a hazai. Igaz szerényebb, de élő, és éltető: Nagybánya és szellemiségének örököse Zebegény".

7 4 Szőnyi István levele Réti Istvánhoz 1938. július 18-án. Eredetije a Szőnyi István Emlékmúzeum dokumentumtárában. „Kedves Méltóságos Uram, hálásan köszönöm jóleső soraidat s évekig kitartóan folytatott munkádat, mert hiszen annak eredménye kinevezésem, amit sosem fogok elfelejteni. Őszinte nagyrabecsüléssel üdvözöl s igaz barátsággal köszönt Szőnyi István. Zebegény, 1938. júli 18.". 5 Korner Éva: Változások a magyar művészettörténeti irodalom szemléletében. A harmincas évek. 307. Fülep Lajos emlékkönyv. Bp. Magvető 1985. 6 Genthon István: Új magyar festőművészet története. Budapest, 1935. 140. 7 Lyka Károly: Festészetünk a két világháború között. Bp. Corvina 1984. 76. 781