A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

KÖPÖCZI Rózsa: A „posztnagybányaiság” kérdésköre, különös tekintettel Szőnyi István művészetére

A „POSZTNAGYBÁNYAISÁG" KÉRDÉSKÖRE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL SZŐNYI ISTVÁN MŰVÉSZETÉRE KÖPÖCZI RÓZSA A „posztnagybányaiság" fogalmát a szakirodalom legfőképpen a Gresham-kör művészetéhez, művészeihez köti, pedig mindenképp tágabban értelmezhető ez a jelenség, hiszen nem egészen tisztázott az sem, hol végződik térben és időben a „nagybányaiság"? Lehet-e egységes nagybányai iskoláról beszélni? Mennyiben nevezhető nagybányainak az első nemzedék után fellépő „neós" generáció művészete? „Posztnagybányai"-e az első világháború után, a nagybányai művésztelep folytatásaként létrejött hazai szabadiskolák, és művésztelepek szellemisége, hiszen ha szó szerint vesszük a fogalmat, Kecskemét, Miskolc, Szolnok, Szentendre is Nagybánya utáni képződmény, legnagyobbrészt nagybányai iskolázottságú művészek hozták létre őket. A kérdésekre a választ a harmincas évek művészeti irodalmában is kereshetjük. A művészet akkori teoretikusai erősen befolyásolták az addigra már félig-meddig lezárult korszak, az első világháború előtti Nagybánya megítélését, és az utána fellépő festők hozzá való viszonyulását. Az egyik legautentikusabb krónikás és ideológiateremtő mester Nagybánya kérdésében maga Réti István, aki alapító művésze és hosszú évekig tanára volt a nagybányai szabadiskolának. 1954-ben kiadott könyve alapján pontosan definiálható az első generáció művészetszemlélete. „A természet és érzés volt a jelszavuk. Szívük mélyből hitték és hirdették, hogy legfőbb, sőt egyetlen igazi szépség a természet, más szépség nincs is: ennek látványait visszaadni, azzal a megindultsággal, amit előtte éreznek, ez a művészet célja".

1 Németh Lajos jó néhány évtized távolából kritikus felhanggal jellemezte ezt az értékrendet: „Réti mércéje egy mozdulatlannak vélt Nagybánya-ideál".

2 Ezen elvekhez való viszonyulásuk alapján sorolja be a művészeket, így említi a „csatlakozókat", a „második generációt" és a „hűséges nagybányaiakat". Érdekes a később „posztnagybányaiaknak" tartott Szőnyi István és Bernáth Aurél megítélése Réti kategóriáinak tükrében. Őket a harmadik nemzedék tagjai közé helyezi, noha még a magyar korszakából ismerték Nagybányát, de munkásságuk az első világháború után bontakozott ki. A nagybányai hagyományból inkább az erkölcsi részt, a „komoly odaadást" vitték magukkal. Ezt domborítja ki Réti Szőnyiről írt rövid kis ismertetőjében is. „Szőnyit első korszakának Nagybányától meglehetősen idegen, plasztikus festészete után, a zebegényi természet édesgette magához, rányitva szemét a levegő, a fény és a hangulat jelenségeire. Azonban ezekben a jegyekben mégis különbözik a nagybányaiaktól, olyan formán, mint Zebegény vizuális világa Nagybányáétól. A hely karaktere más, a genius loci".

3 1 Réti Istvá: A nagybányai művésztelep. Bp. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata 1954. 97. 2 Németh Lajos: Nagybánya ösvényén - utak Nagybányáról. Magyar művészet 1890-1919. Bp. Akadémiai Kiadó 1981. 305. 3 Réti István: i. m. 267. 780