A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

TAKÁCS Péter–UDVARI István: A „föld népének” élete a Nagykaposi járásban Mária Terézia úrbérrendezésekor

lakosság építési kedve minden korábbinál jobban felfokozta az igényt a fa iránt. Másrészt megnövekedett az igény a termőföld iránt is, amit sok helyen erdőirtással elégítettek ki. Nemesek és parasztok nagy kedvvel irtották az erdőt. Az irtásföldeket az úrbéresek is jobban kedvelték, mint a telki appertinentiát, mert az irtás, míg a telekhez nem kapcsolták, szabad adásvétel tárgya volt, s vidékenként hosszabb-rövidebb ideig adómentességet élvezett.

25 Mindezek együtt nagyarányú erdőpusztítást eredményeztek. Ez volt a kényszerítő ok, amiért védelem alá kellett helyezni az erdőket. Mária Terézia és tanácsadói úgy vélelmezték, hogy a nemesség felügyelete alatt az erdők nagyobb biztonságban lesznek. Ezért szerte az országban nemesi ellenőrzés alá helyezték az erdőket, s felhatalmazták őket, mint tulajdonosokat, hogy ellenőrizzék az úrbéresek és úri szolgálónépek faizási gyakorlatát. Ez a rendelkezés kiadása során nem jelentett még nagyobb konfliktust, de a későbbiekben oda vezetett, hogy a falvak lakóit kitiltották az erdőkből, s először csak földesúri engedelemmel élhettek épület- és tűzifaigényüket kielégítő faizási jogukkal, majd egyre több helyen ezt pénzért kellett megváltani. Az úriszéki pörök megszaporodása bizonyítja ezt. Az általunk vizsgált időben a Nagykaposi járásban mindennek még alig van nyoma. A falvak népe régi szokás szerint, egyfajta patriarchális kapcsolatrendszerben élte az erdőket, „húzta" azok hasznát, már ahol volt erdő. Számos helyen még a makkoltatás is ingyen történt, s együtt makkoltak a nemesek és úrbéresek sertései. Tűzi- és épületfát is szabadon vághattak, legfeljebb a földesúrnak kellett bejelenteni ebbéli igényüket. Voltak települések, amelyek lakói szőlőkarókat hasogattak, csónakokat készítettek, egyéb „famíveket gyártottak", s azokkal szabadon kereskedhettek a Hegyalján.

26 A valóság azonban az erdőhasználat terén tarkább, mint a szántó-vető foglalkozás vagy az állattartás szférájában. Először is a faizási jog gyakorlásának alapfeltétele az erdő léte. Erdő viszont nem mindenütt volt. Amint 2. számú táblázatunk is mutatja, Botfán csak „kevés" tűzifával élhettek a lakosok, mint ahogyan Botfalván és Budaházán is. Hasonló a helyzet Gálócson, Mátyócon és Mogyoróson is. Egyáltalán nem volt erdeje, ezért faizási lehetősége sem Bozos, Dobómszka, Ór, Pinkóc, Tarnóc, Tegenye, Vajkóc és Veskóc lakóinak. Elégedettek voltak a szabad erdőhasználattal Bajánházán, Bésen, Kelecsényben, Mocsáron, Palócon, Ptruxán és Viszokán. Kevésnek bizonyult az épületfa, vagy csak földesúri engedelemmel vághattak és hordhattak épületfát Darma, Jske, Nagy kapós, Kiskapos, Mokcsa, Palágy és Sislóc lakói. Külön is érdemes idéznünk Palágykomoróc lakóinak vallomását. Az ő határukban volt erdő, de eszközeik elégteleneknek bizonyultak azok kitermelésére. „Erdejek vagyon magoknak - mondották az úrbéri kérdezőbiztosok kíváncsiskodására - vastag és vén fákbúl álló". E vastag, vén fák nem engedelmeskedtek szerszámaiknak, ezért sem tűzre, sem épületre nem tudták hasznosítani. Mindezekért - folytatták vallomásukat: „Ezen helységbelieknek épületre való fájok erdejekben nincsen jó, hitvány lévén az erdő, tűzifával is szomszéd határban lévő erdőrül segítik magokat munka tételért vagy pénz fizetésért".

27 Az erdőélés különös haszna a makkoltatás. Ezzel kevesen élhettek a Nagykaposi járásban, mert kevés a makktermő erdő. Arra viszont a földesurak már régen rájöttek, hogy egyik fontos haszonszerzési lehetőségük a makkoltatási „bér", vagy sertéstized szedése. Ez utóbbit sok helyen akkor is megkövetelték, ha nem volt makkoltatási lehe25 Varga János, 1967.; Wellmann Imre, 1979. 1-67. 26 Ptruxa és Mocsár lakói konkrétan is beszélnek erről vallomásaikban. 27 Palágykomoróc jobbágyainak vallomása. 74