A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

HÁLA József–LANDGRAF Ildikó–SZÉKELY Kinga: Az aggteleki Baradla-barlang mondái

Hol most kivehetni Aggtelek házait, Hatalmas csarnokok csillogók aranyban, S az itt lakó népség úszott gazdagságban, A Baradla hegyén nagy palota állott, Mellyet hét vármegye mindenünnen látott, Olly magas volt diszes arany tetejével, Vetekedvén a nap gyémántos fényével. Benne Ármány lakott a kincsek királya, Kinek az arany volt egyedül bálványa, És hogy azt szerezzen mindent elkövetett, Semmi vétektől és bűntől nem remegett. Szerette a pompát s arany halmazától Megvolt terhelve a palota alyjától Egész tetejéig s ő még többet kívánt, S szaporította azt mindennap egyiránt, Vérszopó szolgáit, melly nagy hadsereg volt, S legalább vagy ötszáz ezer ember is volt, Durva vezérekkel ellátva küldötte Rabolni gyilkolni messze vidékekre. Illy nagy hadjáratból midőn vissza téré, Egykor Ármány maga kilenczszáz tevére Rakta fel a rablott kincseket, s elhozá Baradla hegyére, hol azt lerakatá, Messze Ázsiából tért vala akkor meg, S egy egész országot hódított vala meg. S a király leányát is elhozta vala, Kinél szebb leány az ég alatt nem vala, Ez volt prédájának legnagyobb értéke, A szép és gyönyörű királylány Estike, Kinek szép szemei ragyogóbb volt napnál, S az éj nem feketébb gyönyörű hajánál. Ármány bevitte őt a disz palotába, Az arany madarat arany kalitkába, Öt száz szép lányt rendelt volt szolgálatára, S ezer szolga figyelt parancsolatára. Elébe rakatá temérdek kincseit Aranyát ezüstjét sok drága ékeit, De a szép Estike ezeket utálta, Ő csak szép hazáját s kedvesét sajnálta, Ki messze Ázsia tenger partjainál Egyedül és árván könyes szemekkel áll, S esküszik, Ármányon megboszulja magát, És kiszabadítja kedves szép aráját. Csillám - ez volt neve Estike hívének Nem talált nyugalmat háborgó szivének, S éjjel nappal mindig azon gondolkozott, Mi nekie erős fejtörést okozott, Hogyan ronthatná meg az ő ellenségét S szabadithatná meg szenvedő kedvesét? Midőn egykor éjjel a sürü erdőben A megtellett holdnak ezüst szín fényében Mély gondolatokba merülten ott üle, Alatta hirtelen a föld megrendüle, S a mirtus bokorból gyönyörű orczával, És a szélben lengő selyem lágy hajával Szép nemtő merült fel; s piczinke kezével Lassudan érinté az ifjat: „ébredj fel, Csillám!" igy szólt hozzá, megszántam szivedet, És kiszabadítom a te kedvesedet. Én vagyok a hűség és erény nemtője, 730