A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

HÁLA József–LANDGRAF Ildikó–SZÉKELY Kinga: Az aggteleki Baradla-barlang mondái

Es az ártatlanság hű védelmezője, De sok próbát kell még addig kiállanod, Mig szép kedvesedet újra megláthatod; Mert Ármány hatalmas, és hosszú kezével Az egész világot átfogta, s kincsével Kémjeivé s rabbá tett már sok országot, És hogy ha megtudja mostani szándékod, Mit megtudand rögtön, elront hatalmával, És semmivé tészen hatalmas, karjával. Azért figyelj szómra, s vedd e vesszőt tőlem, S mit vele érintesz egyedül kivülem, Mind kővé változik, Ármány azt jól tudja, Azért igyekvend, hogy tőled elrabolja, S elkövetend mindent hogy ő megronthasson, Kedvesedtől végkép hogy elszakaszthasson. Tehát jól vigyázz, mert minden alakokat Tud Ármány ölteni, és semmi utakat Kíséretlenül nem hagy majd ellenedben, S én nem lehetendek mindég közeledben. Azonban e botot csak akkor használod, Midőn magadat vég veszélyben találod, Mert addig nincs annak sem varázs ereje, S ha roszra használnád egyszerre eltörne. De ha a becsület utján maradsz mindég Megsegítelek én, meg segit a jó ég." Ezzel a tünemény lassan eltávozott, Csillámnak kezében egy kis botot hagyott, Melly ébenfából volt sima és fekete, És bár vékony volt is de nehéz felette. Csillám még az éjjel az útra készüle S mielőtt lovára hajnalban felüle, Minden kincsét vette az ifjú magához És jó bizalommal fogott az útjához. Csillám már húsz hete, hogy hegyen völgyeken Siet czélja felé a nagy tengereken, De nem tudja, merre hol rejlik kedvese Azt megmondani a nemtő felejtette, Azonban ő fűtől, fától mindütt kérdi, S a ment mérföldeket nem is igen méri, De senki sem tudja hova lett Estike A leányoknak a legeslegszebbike. Egyszer egy városba nagy fáradtan tér be. Ármány, ki már tudta hogy jövend, elébe Egyik ügyes kémét elküldé hirtelen, Hogy Csillám elébe akadályt vethessen. A kém vén asszonynak volt átöltözködve Hátán nagy batyu volt gyógy füvekből kötve, S a mint másnap Csillám útjára indul a, Ez a rút vén banya előtte megálla, És igy szóla hozzá: „szép ifjú levente, Tudom hova készülsz, de oda ne menj te, Mert nagy veszedelem várakozik reád, De jó akaródnak fogadd a tanácsát, Mert ládd én szeretlek téged kedves fiam, Ne nézd azt hogy illyen csúnya rut arczám van, Javadat akarván mondok én neked jót Ha Estikét, azt a gyönyörű leányzót Megakarod látni, hogy fogj a munkához, És hogyan juthassál Ármánynak házához.