A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

HÁLA József–LANDGRAF Ildikó–SZÉKELY Kinga: Az aggteleki Baradla-barlang mondái

naccságos úr a katonáival, merhogy nem ment ki senki. Oszt be, be a házukba, de a házuk be vót zárva, betörte a házukat, levették az ajtót, oszt akkor felgyútották a házat. Fenektő fenékig leégett. Na, akkor kiadta, begyött a faluba, oszt kiadta, hogy ki látta, hogy merre mentek, a család abból a házból? Mer ő ezeket meg akarja büntetni, amiér nem fogadtak neki szót. Osztan akkor nem akarta senkise memmondani. De azt mondta a naccságos úr, hogy akkor főgyúccsa a falut. Hogyha nem tudja ki, hogy hova mentek, hova lettek. Hát, mégiscsak vót ollyan, aki meglátta, hogy merre mentek. Hát, oszt mondta, hogy mennek ők, egy lyukat tud a juhászlegény, osztán ők arrafelé mentek, arrafelé tartanak vagy tartottak, [...] mentek ki a Szilvás-partnak. Borzasztó nagy horttal vót minden, meg vótak rakva. No, osztan akkor felszerelte a katonaságot a naccságos úr, menjenek a lyuk felé. De hát még akkor, abba a régi-régi időbe, még akkor borzasztó gazos, kükénbokros, minden vót. Hát, ugye a nagy Kő-hegy megvót, de ott nem is gondolta azt senki, hogy ottan lyuk van. Hát, osztán a katonasággal hozzáfogatott a naccságos úr, oszt kibontatta a lyukat. Az ajtót kibontották olyan ajtóra, hogy befértek. Be is mentek a barlangba. Minnyájan, már a katonasággal az úr. Mentek, mentek, messze mentek a főd alatt. Hát, ők is vittek gyertyát. Hát, már azok meg nem is olyan túl messzi vótak hozzájuk, hallottak, beszédet hallottak. Asszonyi, emberi beszédet. Húj, már itten baj lesz! Má itten valaki, őket majd biztos észrevette. Hát, osztán felmentek ők egy nagy hegyre, osztán amelyik(et) legmagosabbnak tanálták, oszt akkor ők ottan húzódtak meg, hogy hallgatóztak. Még hálni is ott vótak éccaka. Hát, ezek meg mentek, ezek meg mentek utánuk, [...] oszt csak gyönyörködtek, hogyhát ilyen hogy létezik a főd alatt. Hát, ilyet még sose nem, nem is láttak, meg nem is gondoltak, mer ahogy bementek, már ottan osztan nagy helyiség vót. Meg minden, vőgy, ódal, hegy, minden, de az mind szépen, még akkor nem is vót füstös, azt mondta a nagyapám. Még akkor gyönyörű oszlopok, oszt körül fodorral, ahogy kicsepegett, az ollyan hófehér vót, meg rózsaszín, kékszín, hogy ollyan szépszínű vót mind. Majd oszt később má a törökök is belementek. No, osztán ahogy a juhászék hallgatóztak, hallgatóztak. Hát, mit adott az Úristen, itten fent Szlovákiába a Domicánál, mer ott is vót egy lyuk, ami belevezetett a barlangba. Dehát nem tudták áztat akkor még, hogy hova vezet az, vagy, vagy mi az. Nem vót feltárva. Hát, borzasztó nagy esőszakadás lett. Úgy, hogy a Domicát, környékét elterítette a víz, aztán hozománnyal beöntötte, zuhogott bele a lyukba a hozomány a vízzel, mindennel. Oszt sodorta erre lefelé, Aggtelek felé. Osztán épen ollyan helyen vótak a katonák, meg a naccságos úr, hogy csak megálltak, oszt néztek, hogy nyő, nyő a víz. A barlang aljából, mosmá hova, hova legyenek? Hozománnyal együtt mindenféle. De nem tudták, hogy mi van itten kivel. Hogy mér nyő a víz ottan. De bizony annyi, oszt keresztül kellett vóna nekik menni. Hát, neki is indította a naccságos úr őket, a katonákat, hogy menjenek neki a víznek, keresztül kell rajta menni. Mit adott az Úristen? Ott fúltak mind bele. A vízbe, meg a hozományba, mer nem tiszta víz vót. [...] Oszt akkor sodorta őket le, le, úgyhogy sodorta őket Jósvafő felé, vagy merre-e. [...] No, de osztán ők ottmaradtak, ottvesztek. A juhászlegényék pedig még, pedig még nem messze vótak hozzájuk má. Féltek, imádkoztak az Istenhez, hogy hogy fognak ők onnan kijutni, majd kimenni? Ki fogja őket ottan elfogni, vagy mi lesz velek? Elfogyott az élelmük, [...] má még ruhájuk vót, de vizesek lettek, ők is. Elfogyott a gyertyájuk, már nem láttak továbbmenni. Hát, ollyat adott az Úristen, hogy ez a szentjánosbogár kerűt elibéjük. Elibéjük kerűt és, és vezette őket, hogy az ő világítása után mentek, oszt lefelé mentek Jósvafő felé. Oszt ott is vót egy lyuk, hogy de még közbe megint a Vöröstónál is vót, de ők csak Jósvafőn gyöttek ki. így mondta a nagyapám, hogy egész odáig vezette őket a szentjánosbogár. Ki, egészen ki a világosra. VI. AZ AGGTELEKI BARLANG EREDETE, vagy: A hűség és kitartás jutalma. Ki nem hallá hirét hires Aggteleknek, Ama ismeretlen sötét üregeknek Tárházát, mellyekről annyi rege vagyon. Egyet mi is mondunk, de szomorú nagyon. Gömör és Kis Honth ez egyesült megyékben, Puntnokhoz északra szép makkos erdőkben Van a nevezetes Baradla barlangja, A világ legnagyobb csepegő barlangja. Hajdan, ősidőkben nagy város állott itt, 99 Gyűjtötte: Székely Kinga, 1995. Adatközlő: Bódis Istvánná (Tarczali Vilma, 1922). 729