A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

HÁLA József–LANDGRAF Ildikó–SZÉKELY Kinga: Az aggteleki Baradla-barlang mondái

megtudta menyasszonya tartózkodási helyét, varázsvesszőjével kinyitotta a várkapuk zárait, majd ugyanazzal az eszközzel cseppkövekké változtatta a rablót a háza népével, valamint a kincseivel együtt és kiszabadította kedvesét (8. ábra). E mondát - bár néhány kutató szerint a történet a néphagyomány része

75 - csak írott forrásokból ismerjük. Az általunk fellelt legrégebbi változata ennek is Tatár Pétertől való, aki 1859-ben Az aggteleki barlang eredete, vagy: A hűség és kitartás jutalma címmel közölte verses formában

76 (Függelék VI.). Feltehetően tőle vette át a történet magvát Siegmeth Károly és rövidítve, prózában tette azt közzé

77 (Függelék VII.). Siegmeth Károly közlése lehetett a forrása a Hanusz István által háromszor publikált változatnak

78 (Függelék VIII.). E feltételezésünket arra alapozzuk, hogy a külföldi és a magyar természettudományos irodalmat behatóan ismerő földrajzi és természetrajzi tanár-író

79 valószínűleg a barlangkutató és a barlangokról sokat publikáló Siegmeth Károly művéből meríthetett, nem a ponyvaszerző Tatár Péteréből. A történet Hanusz István közlései nyomán került be Szendrey Zsigmond mondakatalógusába. Ezt Szendrey a X. mondatípusba („Kővé válás") sorolta be és a 65. tipikus motívumnál („Kővé vált bűnös") említette.

80 A történet egy rövid változatát, tulajdonképpen a magvát, Székely Leó az Ethnographiában közölte

81 (Függelék IX.). Forrását nem ismerjük, de nem kizárt, hogy közlése helyszíni gyűjtésen alapult, mert a Gömör megyei babonákat bemutató írása végén két gyűjtőtársnak is köszönetet mondott.

82 Persze ez az említett gyűjtés irodalomból is történhetett. Siegmeth Károly műve

83 nyomán és arra hivatkozva Jakucs László is többször

84 közzétette a mondát, illetve annak a saját szavaival megfogalmazott változatát. Tatár Péter fent említett történetének közvetlen forrása nem a folklórban keresendő.

85 Mind a szereplők névválasztása, mind a nyelvi megfogalmazás, a terjengős előadásmód a korszak romantikus költeményeivel mutat rokonságot. A történet szüzséje viszont a tündérmeséket idézi: az elrablott szép lányt kedvese csellel kiszabadítja és a gonosz elrablót megbünteti. A kővé válás motívuma a népmondákban is gyakran felbukkan. A magyar történeti mondákon belül a „Bűn és bűnhődés" tematikus főcsoporton belül szerepelnek a kővéválás mondái, amelyek között külön egységet alkotnak a „Gonoszság miatt kővé vált földesurak" történetei. Elképzelhető, hogy a Tatár-féle ponyva nyomán terjedt el a történet Aggtelek vidékén, hiszen szemlélete nem áll távol a folklórtól, de az is lehet, hogy a monda (vagy annak magva) már Tatár Péter művének megjelenése előtt is létezett. Akár így, akár úgy történt, mindenképpen meglepő, hogy a folklórgyűjtőknek a történetnek egy változatát sem sikerült lejegyezniük. 75 Siegmeth K., 1890. 8.; Székely L., 1896. 378.; Jakucs L., 1957. 71. 76 Tatár R, 1859b. 3-16. 77 Siegmeth K., 1890. 8-9. 78 Hanusz /., 1893a. 342.; 1893b. 475.; 1900. 62. 79 Munkásságáról lásd pl. Hornyik J., 1901. 59., 80.; G. S, 1909. 229.; Papp K., 1909. 549.; Szántó K., 1909. 25-28.; id. Farkasfalvi /., 1911. 217-219. 80 Szendrey Zs., 1923. 56., 62., 63. 81 Székely L., 1896. 378. 82 Székely L., 189.379. 83 Siegmeth K., 1890. 8-9. 84 Jakucs L., 1957. 71.; 1961. 79.; 1975. 22. 85 Siegmeth K. (1890. 8.), Székely L. (1896. 378.) és Jakucs L. (1957. 71.) folklóralkotásnak tartják. 718