A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)
HÁLA József–LANDGRAF Ildikó–SZÉKELY Kinga: Az aggteleki Baradla-barlang mondái
A barlangokkal kapcsolatos mondák helye a mondarendszerezésekben Az egyes folklórszövegek elemzése megerősíti bennünk azt a megállapítást, hogy nem könnyű a narratívok műfaji besorolása. A magyar népköltészet barlangokkal kapcsolatos történetei tematikailag sokszínűek. Ezek a történetek műfajukat tekintve mondák, de ha tovább kívánjuk pontosítani a műfaji besorolást alműfajokra, akkor lehetnek történeti mondák, hiedelemmondák, néha eredetmagyarázó mondák. Mielőtt a barlangokkal kapcsolatos mondatípusok és motívumok helyét keresnénk a mondakatalógusokon belül, egy rövid áttekintést adunk a ma használatos mondarendszerezésről. Az 1950-es évekre valamennyi európai országban a módszeres gyűjtések nyomán gazdag mondabázis állt össze. Az anyag áttekintése és rendszerezése során vetődött föl a folkloristákban az a gondolat, hogy a korábbi rendszerezési kísérleteken túllépve, új szempontok szerint rendszerezzék a lejegyzett mondákat. Majd ezt követően a mesekatalógusok mintájára készüljenek mondakatalógusok. A nemzeti mondarendszerezések nyomán föltárulna az egyes területek mondakincse. Kiderülne, hogy egy adott területen milyen mondatípusok, motívumok léteznek, melyek a leggyakoribb vándortémák. A folyamatosan elkészülő nemzeti mondakatalógusok nyomán pedig majd össze lehet állítani egy európai vagy még szélesebb körű típusmutatót. E távoli cél megvalósítása érdekében volt fontos, hogy a nemzeti katalógusok azonos szempontok alapján készüljenek. A rendszerezési alapelvek kidolgozására hívták össze 1963-ban az ISFNR (International Society for Folk Narrative Research) budapesti tanácskozását. 86 A mondakutatók ezen a konferencián szakítottak a Grimm testvérek által kialakított csoportosítással. Már a 19. század elején, a népköltészet felfedezésének hajnalán gyűjtöttek mondákat, de Grimmék Deutsche Sagen című művének I. és II. kötetét 87 követően különösen megnőtt az érdeklődés a mondák iránt, amelyekben a népköltészet kutatói a népnek természetről és történelemről alkotott ismereteit látták összegezve. A Grimm fivérek a mondákat két nagy csoportba osztották: történeti mondákra és helyi mondákra. Nem határozták meg pontosan, hogy mit értettek e fogalmak alatt. A felosztás azt sugallja, hogy a történelmi hősökről és eseményekről szóló történeti mondák mellett helyi mondán a nép természetismeretéről tanúskodó történeteket, azaz a mai fogalomhasználat alapján a hiedelemmondákat értették. A helyi monda (Lokál Sage, local legend) fogalmának értelmezése nemcsak Grimmék korában, hanem a későbbi kutatások számára is problematikusnak tűnt. A mai magyar szakirodalomban jelentését olykor a monda egyik tematikus alműfajaként értelmezik, azaz a természeti képződményekhez (hegy, barlang, tó, folyó stb.) vagy emberi létesítményekhez (erődítmény, vár, híd) fűződő epikus történeteket értik alatta. 88 Olykor viszont a helyi monda meghatározás a földrajzi elterjedtségre utal. Az elnevezés mögött pedig az rejlik, hogy a monda egy kisebb területen, tájegységen belül ismert. 89 Az 1963-ban megrendezett mondakonferencia tehát szakított a mondáknak a Grimmék által kialakított kettős felosztásával, amely hosszú ideig meghatározta mind a nemzetközi, mind a magyar szakirodalom fogalomhasználatát. Ám elvetették az addig elkészült mondakatalógusok 90 felosztásait is. Éppen azt akarták elkerülni, amit Sinninghe vetett fel Aarne történeti és helyi mondakatalógusa kapcsán, miszerint az olyan 86 Dömötör T., 1964. 166-167. 87 Grimm, J.-Grimm, W. 1816-1818. 88 Voigt V, 1982. 515-518. 89 Dobos /., 1979. 522. 90 Aarne, A. 1912.; Aarne, A. 1918.; Loorits, O. 1926.; Sinninghe, J. R. W. 1943. 719