A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

BALÁZS Géza–LIEBER Tamás–VARGA Ferenc: A Sátorkőpusztai-, a Baradla-, a Béke- és a Pénzpataki-barlang névanyaga

A DOROGI SÁTORKŐPUSZTAI-BARLANG Azt a tényt, hogy a Dorog melletti mészkősziklák üregeket, sőt nem is akármilyeneket rejtenek, sokáig titok övezte. Azonban a XX. század technikai fejlődése új utat nyitott a tudományok, ezen belül pedig a barlangászat - a szpeleológia területének is. „A magyar barlangkutatás felszabadulás utáni első figyelemre méltó eredménye a Dorog melletti Strázsa-hegyben képződött Sátorkőpusztai-gipszbarlang tudományos fölfedezése és feldolgozása lett" olvashatjuk a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat 1980-ban megjelent egyik kiadványában (noha a fogalmak napjainkra kissé átértékelődtek, ez a tény azonban így is óriási jelentőségű maradt). Abban az időben a hévizes barlangok típusos példájaként emlegették, és annak prototípusát jelentette még jóval később is, mikor számtalan tényező már végérvényesen eldöntötte sorsát. A Sátorkőpusztai-barlangot 1944-ben fedezte fel Várhidi Rezső és Károly, akik az akkor még működő mészkőbányában egy piciny nyílásra lettek figyelmesek. Felszerelésük nem lévén, az akkori Állami Földtani Intézet szakembereinek segítségét kérték az általuk barlangnak hitt üreg bejárásához. Elsőként - 1946-ban - Jakucs László vállalkozott erre a feladatra. Még ugyanebben az évben feltárta Magyarország és túlzás nélkül állítható, hogy egyben a világ egyik legérdekesebb és legpompásabb üregrendszerét. 1946-ban készült el a még ma is hiteles kartográfia a barlangról, amely 46 méteres mélységet és 286 méteres hosszúságot jelöl. A térképet Jakucs László és Venkovits István készítette. A barlangot utóvulkáni tevékenységek hévforrásai képezték mintegy másfélmillió évvel ezelőtt. A mélyből feltörő meleg vizek kénsavtartalmának, agresszív oldómunkájának köszönhetően függőleges járatok és csodálatos képződmények születtek. A 225 millió éves dachsteini triász mészkő fantasztikus formagazdagságban rejti a gömbfülkék, aragonit- és gipszkristályok különböző módosulatait. Sajnos az üregrendszert érő folyamatos atrocitások következményeként a barlangot nagymértékű pusztulás érte, amelynek eredménye a képződmények eltűnése, megsemmisülése, illetve megrongálódása lett. A barlang környéke 1956-ig magyar katonai terület volt, ezután pedig a szovjet alakulatok telepedtek le egészen 1990-ig. Számtalan szomorú esemény fűződik a katonák ittlétéhez, pl. aknarobbantás a barlangban, képződmények kihordása körletek dekorálására stb. Ugyanakkor az üregrendszer már 1951-től védett lett. A nyolcvanas évek felmérései megállapították, hogy mintegy 40 év távlatában a barlang 70%-os esztétikai és 50%-os tudományos pusztulást szenvedett. A barlangot gondozó és kutató csoportok mindezek ellenére mindent megtettek és megtesznek, hogy a méltán népszerű földtani képződmény a maximális védelmet élvezze, látogatói még ma is csodálattal adózzanak a természetnek e nagyszerű alkotásáért. Az első szervezett barlangkutató csoport Benedek Endrének, a dorogi Bányaműszaki Felügyelőség főmérnökének vezetésével 1958 novemberében alakult, a dorogi Tájmúzeum szakköreként. A társaság Kadic Ottokár nevét vette fel. Az érdembeli feltárások 1959 tavaszától kezdődtek a szomszédos Strázsa-barlangnál. A kutatók a hatvanas évek elején lyukadtak be ennek a barlangnak a főágába. A Kadic-csoport 1988-ban megszűnt, de egy éven belül új társaság alakult, amely Benedek Endre nevét viseli napjainkban is. Ennek az egyesületnek a kezdeményezésére a barlangot 1993-ban turisztikai-idegenforgalmi jelzővel látták el, 1995-ben pedig környékét nyilvánították természetvédelmi területté. 674