A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

SZABADFALVI József: 19. és 20. századi borotvatokok Borsod megyéből

A borotvatokok keletkezésének körülményeit és előtörténetét nem ismerjük. A legkorábbi ismert darabok csak a 1.8. század második felétől maradtak ránk. Manga János említ 1768, 1792 és 1799-ből származó eszközöket. Az első dunántúli, a másik kettő származási helyét nem említette. Szöveges leírást csak az 1792-es darabról adott, azon vésett tulipán és egy elnagyolt kakas mustráját említi. Rajzos ábrát csak egy 1801ből származó, a hódmezővásárhelyi múzeumban őrzött borotvatokról közölt, kihúzható fedele végén fogantyú van, rajta körben farkasfogazás, középütt négy körzős, vésett rozetta látható.

14 Ugyancsak 1801-ből közölt Nóvák László egy darabot Nagykőrösről is. Ennek a fedele elfordítható, s a fedőlapján két finoman vésett rozetta látható, amelyet ügyesen virágkompozícióba foglaltak. A bemélyítések kivételével színezettek, díszes a két forgatást elősegítő gomb is.

15 A Borsod megyében feltárt borotvatokok nem igazolják teljesen Manga Jánosnak azt a megállapítását, hogy a legkorábbi darabokat ékrovással, tehát fűrészfogakkal és rozettákkal díszítették, majd ezt követte a karcolás, esetenként választóvizes színezéssel, néhol, főképpen a Dunántúlon spanyolozással. Még később, főképpen a 19. század végétől a vésett, illetőleg a domborműves faragás követte a fejlődést.

16 Domanovszky György is „a középkorias geometrikus ékrovásos díszítőeljárás" jellemző voltát emelte ki.

17 S. Kovács Ilona azt említi, hogy a Dunántúlon a figurális ábrázolás és a spanyolozás volt a jellemző; az Alföldön pedig a faragott geometrikus ornamentika, illetőleg a karcolás és a barnított virágmotívumok, illetőleg az intarziás díszítés.

18 Az alföldi, főként tiszántúli borotvatartókról Béres András így nyilatkozott: „Ritkán beretvatokot és tükröst is készít a pásztor, de formájában mások ezek, mint amelyek az ország egyéb területén találhatók. Ezeket főképpen mértani elemek díszítik, közöttük ritka az emberábrázolás. Díszítésmódja karcolás, vésés. Színezésre ritkán választóvizet, gyakrabban bográcsfenékről levakart kormot használnak, mely a bekarcolt részeket megfeketíti".

19 A Borsod megyei borotvatartók összehasonlító elemzéséből több következtetést is levonhatunk. A feltárt darabszám (42 db) jelentősnek mondható, jól képviseli a táj borotvatartóit. Másik nagyon fontos sajátossága, hogy többsége, mintegy 60%-a, évszámmal datált. Egy-kettő kivételével helyszíni gyűjtés eredménye, nem kereskedőktől került a múzeumokba. Az évszámos darabok segítettek besorolni a datálatlanokat. Az időrendbe állított együttesből kiemelhettük a jelentősebb díszítési tendenciákat. Már elöljáróban is megállapíthatjuk, hogy a díszítés technikája és stílusa a szűk másfél század alatt jelentősen változott. Megváltozott a borotvatokok formája. A 19. század első felében, illetve a közepén is gyakoriak voltak a széles, lapos, könyv formátumú darabok, amelyek nemcsak egy vagy két borotva, hanem más, a szappan, ecset és timsó elhelyezését is lehetővé tették. Előfordultak már ebben az időszakban is hasáb, közel négyzetes hasáb alakú, 20 centiméternél is hosszabb darabok. Ezek azután a század második felében jutottak túlsúlyba. Valóban igaznak tűnik továbbá az a megfigyelés, hogy a korábbiak fedele tolltartószerűen kihúzható. Megesett az is, hogy egy-egy darabot tolltartónak leltározták be. A debreceni Déri Múzeumban található „Borsod megyei" darabot tollszártartónak; illetőleg Egerben a szilvásváradit is tolltartónak leltározták be. A különböző nyitású borotva14 Manga J., 1972. 11., 50. 15 Nóvák L, 1982. 138. kép. 16 Manga J., 1972.50-52. 17 Domanovszky Gy, 1981. 233. 18 S. Kovács /., 1983. 56. 19 Béres A., 1955. 647