A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

HOFFMANN Tamás: A változó változatlan (böngészők, halászok, vadászok)

I. A. A természet vámszedői A javak gyűjtögetése, a vadászat és a halászat keskeny, hosszan kanyargó ösvény fajunk múltjában az állatvilág és az emberi társadalom között. A leletekből a fizikai anthropológia művelői arra következtetnek, hogy fajunk egymillió (de lehet, hogy hárommillió) év óta jár rajta. Legtovább tartott az emberré válás, ligetekkel tarkáló füves síkságokon (főleg Afrikában) - az erdei életmód helyett - új biotóphoz alkalmazkodtak, leszálltak a fáról. Az élelemtermelés magasabb fokú rendje mindössze tízezer éves, és kezdeteinek motivációs tényezői közül nem lehet kizárni a biotópban végbement változásokat. A civilizációk mindössze a második fokozat derekán formálódtak meg (Ázsiában, Afrikában, Amerikában), és úgyszintén elválaszthatatlanok a természeti környezet változásaitól, illetve azoktól a felismerésektől, amelyeknek köszönhetően a kedvezőtlen életfeltételeket visszájukra fordították az emberek. Az élelmiszertermelés hatására a zsákmányolás mindenütt veszített jelentőségéből. Ha azonban elemi csapások, katasztrófák rombolták össze mindazt, amit az emberek megteremtettek, újra ráfanyalodtak a múlt önfenntartási módszereivel előállított javakra. Sőt minden egyes társadalomban voltak csoportok, amelyek rendszeresen, mondhatni hivatásszerűen dézsmálták a természetet. Voltak olyan parasztok, akik halásztak és csaknem minden úr vadászott. A parasztok hivatásos halászok lettek, noha földet is műveltek. Az urak sportszerűen vadásztak. A modern időkben sok városi ember sporthorgász. Időlegesen alternatív foglalkozást kínál számukra a múlt. Másrészt marginális helyzetű, sodródó szegény emberek járják az erdőt, hogy ott gombát, miegymást gyűjtögessenek. Tudunk olyan törzsekről is, amelyeknek tagjai szintén a perifériára szorultak, mostoha természeti adottságok közé jutottak. De még ők sem éltek a régi módon, holott földünk leginkább kedvezőtlen kilátású életkörülményeit választották lakóhelyül. Ezért sokan vitatják annak létjogosultságát, hogy lehet-e napjaink zsákmányolók (az eszkimókat, a csukcsokat, a pigmeusokat vagy a busmanokat) múltbeli őseink kései reprezentánsainak tekinteni?

1 Arra vonatkozóan sincs egyetértés a kutatók között, hogy milyen kölcsönhatás lehetett az emberré válás során és később a különféle környezetek, illetve embercsoportok munkakultúrája között? Milyen szerepet játszottak a történetekben a klímaváltozások? Miként határozza meg az ekológia az ekoszisztémát? Egy sor tisztázatlan ügy. A kérdésekre feleletet csak a jövőben várhatunk. Annál is inkább, mert a problémákra a múltban, történetesen a múlt században még nem is gondoltak. Aránylag kései például az a felismerés, hogy az előemberek a déli féltekén terjedtek el és csak kései utódaik vették birtokba az északit, különösképpen Európát. Itt és Ázsiában már a növény- és állatvilág kialakult állapotát találták. Amerikába vagy Óceániába aránylag későn jutottak el. A Behring-szoros száraz földnyelv volt, de a klíma hideg. Az Újvilágot benépesítők déli irányban haladtak. Tropikus övezeten átjutva végül elérték a déli arktikus tájat és mindenütt alkalmazkodtak környezetükhöz. A Hudson-öböl mentén, Grönland partjain vagy a Victoria-szoros partjain abban az időben, amikor Északnyugat- és Délkelet-Európában 1 Andrews, 1980., Bender, 1975., Brandt, 1972., Brusewitz, 1967., Buízer, 1964., Childe, 1947., Childe,\959., Childe 1962., Childe, é.n., Clark, 1955. 44-142., Clark, 1976., Clark-Brandt, 1984., Coon, 1976., Cornwall, 1968., Ehue, 1969/I-II., Fordé, 1950. 11-130., Gjessing, 1960., Gunda, 1984/I-II., Haberlandl, 1928. 306-40., Hahn, 1892. 8-12., Hrg., Ingold, 1980., Joachim, 1976., Koenigswald, 1981., Krause, 1964. 133-300., Kretschmann, 1955. 193-206., Leroi-Gourhan, 1943., Ima., Megaw, 1977., MüllerKarpe, 1966-80/I-IV, Rac, Radcliffe, 1926., Re., Renfrew, 1995., Spencer, 1974. 346-57., Tax, 1975. 50713., Tringham, 1971., Vajda, 1968. 99-338., Werth, 1954/a., Zeuner, 1950., Zvelibid, 1986., Yesner, 1980. 727-50. 514