A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

VIGA Gyula: Az erdőbényei kőipar néprajzi vonatkozásai

8-9. kép. Sírkövek egyszersmind a választék bővítésére. Egészében azonban az újabb stílusúnak látszó oszlopos keresztek - sima vagy csavart oszloppal - terjedtek századunkban nagyobb körben, az obeliszkformák, vagy az igényes plasztikus alkotások aligha jutottak kívül a település határán. Gyűjtéseink azt jelzik, hogy a bényei kőfaragók igen komoly konkurenciát jelentettek egymás számára, s a két háború közötti időszakban, de még a második világháború után is jószerével felosztották egymás között a piacot. Ez a piac azonban egyáltalán nem tekinthető lokálisnak: a közvetlenül érintkező területek mellett magában foglalta a Tiszántúl szabolcsi részét is. Jassó István sírköveivel Tokaj-Hegyalját és Szabolcs vármegye tiszántúli részét látta el. Sírkőraktára volt Rakamazon, Vencsellőn és Abaújszántón is. Szántón például a főutcán béreltek egy telket, ahol - az utca felé - felállították mintának a megrendelhető sírköveket. Szerdánként, amikor hetipiac volt, a mester fia a helyszínen tartózkodott, s nála rendelték meg a köveket a szántóiak és a piacra bejáró vidékiek is. Magára Abaújszántóra nagy számban faragtak zsidó sírköveket is. Rácz Andor Tiszapolgáron és Gagyvendégiben tartott kisebb lerakatot, de ő látta el sírkövekkel a Hernád-völgyei Szikszó és Homrogd felé, a Tisza mentén kereskedett Tiszapolgárig, illetve egészen be a Bodrogközbe. Megrendelői azonban jobbára Bényére jöttek: maga és megbízottai is folyamatosan járták a környező vidéket. A megrendelő helyben a temetőn választotta ki a követ, s mindig volt annyi raktáron, amivel az igényt ki lehetett elégíteni. 473