A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

VIGA Gyula: Az erdőbényei kőipar néprajzi vonatkozásai

7. kép. Jassó István abaújszántói sírkőraktára (Jassó István felvétele) piackörzetük kialakulása és a termelés volumenének növelése formai változásokat eredményez. A hangsúly egyre inkább a sírjel feliratára, mint elsődleges információra kerül, amihez képest másodlagos jelentőséggel bírnak a díszítmények szimbolikus formai jegyei. Mindez azonban igen sok nyitott kérdést vet fel, s aláhúzza a kő sírjelek tipológiájának és az egyes formák elterjedése kataszterszerű összegyűjtésének fontosságát. Aligha tévedünk, hogyha a Magyarország peremterületén, illetve hegyvidékén elhelyezkedő kőbányák, kőfaragótelepülések sírjelölésének formáját és időrendjét alapvetően másnak tartjuk, mint a sík vidék parasztfalvaiét. Minderre egy olyan monográfia adhat majd választ, ami nem feltétlenül a fejfák (kopjafák) felől halad a vizsgálatban, s így nem látószögének perifériáján igyekszik rendezni a kő sírjelek történetének problematikáját.

15 Recens gyűjtéseink azt jelzik, hogy az erdőbényei sírkövek a két világháború közötti időszakban távolabbi vidékeken is keresettek voltak, s a készítők és a vásárlók ízlése - akár 100-150 kilométer távolság ellenére - nem zárta ki egymást. A bényei temető sajátos „mintaként" szolgált a megrendelt sírkövek formájához, feliratához, amit az 1930-40-es években a kőfaragók más vidékeken kialakított „mintaraktáraikban" is igyekeztek kialakítani. A régi formákhoz való ragaszkodást jól tükrözik idős kőfaragó adatközlőnk szavai: „A parasztok a sírkövet a temetőn választották ki. Én hiába tettem ki a lelkem is, hogy ezt meg azt ajánlom, ez a szép - azok csak azt mondták, hogy olyan legyen, mint ez meg az a sírkő a temetőn. Nem kellett nekik az új!"

16 Mintakönyv nyomára nem bukkantunk, de úgy tűnik, hogy a megrendelői igény mellett is lehetősége volt a kőfaragónak apró formai újításokra, kisebb-nagyobb módosításra, 15 Pl. Herepei János 1988. 16 Rácz Andor, szül. 1913. 472