A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

VIGA Gyula: Az erdőbényei kőipar néprajzi vonatkozásai

AZ ERDŐBÉNYEI KŐIPAR NÉPRAJZI VONATKOZÁSAI VIGA GYULA Bevezetés A néprajzi vizsgálatokban az elmúlt másfél-két évtized alapvetően megváltoztatta a népi technológiák, s az egész kézművesség megítélését. Amíg korábban a tradicionális mezőgazdálkodás kutatása volt a vizsgálatok központi kérdése, s csupán annak marginális részeként jelentek meg a kézműves technikák és maguk a kézművesek, mára úgy tűnik, hogy az utóbbi területek feltárása nem csupán megváltozott, hanem eredményeik révén - elsősorban a paraszti társadalom árnyaltabb differenciálásával - megváltozott a képünk magáról a parasztságról, a „nép" fogalmáról is. Mintha e „perifériális" területek feltárásával mélyebben látnánk magának a parasztságnak a műveltségébe. Ezáltal nagyobb figyelem fordult a peremterületek - sajátosan összetett - paraszti életmódja felé, feltárva, hogy a domb- és hegyvidéken igen sokféle kézműves tevékenységgel egészül ki a mezőgazdálkodás feladatköre, s mindez másként szervezi meg a falusi társadalmat, másként illeszti annak regionális egységeit egy szűkebb-tágabb területi munkamegosztás szövetébe. Megváltozott magának a kőtechnikának a megítélése is: nem csupán a feldolgozások száma növekedett meg, hanem a kőmunkák helye is máshová került a néprajz értékrendjében. Korábban annak hangsúlyai a gyűjtögetés körében kerültek kijelölésre,

1 az elmúlt másfél évtized viszont már markánsan rajzolta meg egy hagyományos technológiai és ipartechnikai, gazdasági kereteit.

2 Egyértelműen árnyalták ezek az eredmények a paraszti társadalom megítélését is: a kőbányák - legalább az esztendő egy részében a parasztság jelentős csoportjait szívták fel, ügyes kezű parasztemberek a kőbányák környékén sírköveket és más tárgyakat faragtak, a tanult falusi kőfaragók pedig családjukkal földet műveltek, szőlőt gondoztak, nem kevesen pedig aratni mentek a nyári nagy betakarítás idején. A paraszt kőfaragók személye olykor összekapcsolja egymással a magas művészetet és a népi ipart, de közvetítenek ők a falusi technológia és a nagyvárosi építkezések között is. E gazdagon árnyalt problematikát most egy tokaj-hegyaljai mezőváros, Erdőbénye kőmunkáján igyekszünk megrajzolni. 1 Pl. Vajkai Aurél 1948. 9.; Kós Károly 1968. 48-51.; Kós Károly 1980. 55-74. 2 Különösen Hála József munkássága volt eredményes ebben a vonatkozásban, aki tanulmányait önálló kötetbe gyűjtve is megjelentette. Vö. Hála József 1995.; Lásd még: Viga Gyula 1985. 463