A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

SZAKÁLL Sándor: Az erdőbényei kőbányák és egyéb kőanyagok

2. kép. A Hubertusz-bánya a Mulató-hegyen (A külön nem jelölt képek Fehér József és Viga Gyula felvételei) relt fejtés is. A fentiek mellett számos kisebb, alkalmi kőfejtő lelhető a Sajgó-völgyben, a Gyilkos-kertnél, a Bánya-kútnál (Brónoki-bányá). A Brónoki-bányában (egyesek szerint ez nem is bánya volt, hanem a felszínen megtalálható sziklákat szedték föl az emberek), kemény, fagyálló, erősen likacsos kőzetet fejtettek (ún. darázskő), amelyet házak alapozásához, illetve olykor kézidaráló készítéséhez használtak fel. A darázskő alkalmas volt kutak béleléséhez is, szemben a fehérkővel, mert nem szívta magába a vizet. Egyes darabjait káposztáskőnek is használták. Annak ellenére, hogy számos kőfejtő működött, az igazán jó minőségű, kőfaragásra alkalmas kő kevés volt, s lényegében a 20. század elejének iparszerű kőbányászata biztosította csupán fennakadás nélkül a helybeli kőfaragók tevékenységét. „Kevés kő volt itt a határban. Ha valaki szántóföldeken, szőlőben észrevett egy sziklát, ami szántáskor, kapáláskor kilátszott, akkor sokáig figyelgette, tapogatta, hogy megéri-e kitermelni. Ilyenkor megállapodott a terület gazdájával, hogy mennyiért engedné át neki azt a kis 443