A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)
KILIÁN István: Ismeretlen képversek a 19. század második évtizedéből Gyöngyösről
telesztikon vagy az akroteleuton, a cubus, az ábécévers s más nagyon nehéz vagy könynyebb technikák. Századunk második felétől a képvers-szakirodalom rendkívül sokat fejlődött. Giovanni Pozzi La parola dipinta könyvében tekinti át a képvers világtörténetét 7 . A lábjegyzetben többször idézett Dick Higgins könyve nagyon sok hasznos információt nyújt a képvers világtörténetéről, a képvers technikájáról kialakított véleményekről, vagy e különös és szokatlan költészet műfaji problematikájáról. 0 mint egy kiállítás katalógusának szerzője sorra veszi az európai és az Európán kívüli nemzetek képverseinek történetét. Tárgyalja tehát a latin, a héber, a magyar, az itáliai, a francia, a német, a skandináv, a brit és az angol, a spanyol, a lengyel, az ukrán, az orosz és a cseh képverseket, illetve azok egy országon belüli történetét. Az Európán kívüli népek irodalmából ismeri Higgins a kínai, a japán, a koreai, a szanszkrit, az indiai, az iszlám, az arab irodalmak képverseit, versszerző technikáit. 8 Ezután bizonyos alapvető műfajokat mutat be, így többek között a rejtvényverset, a labirintusverset, a prózában írt képpé formált költeményt és még nagyon sok más versszerző praktikát. Jeremy Adler és Ulrich Ernst 1987 szeptemberétől Wolfenbüttelben kiállítást rendeztek, amelyen az európai képvers világtörténetét a legrégebbi időktől napjainkig mutatták be. Ennek a kiállításnak az anyagát jelentették meg a szerzők ugyanebben az évben 9 . 1989-ben a lengyel Piotr Rypson adott ki lengyel nyelven egy könyvet, amelynek a tárgya a képvers története. 0 is áttekinti a képvers világtörténetét, kötetében azonban megjelenik már a modern lengyel képvers is. 10 A láthatóan legalaposabb könyvet ebben a tárgykörben 1991-ben a német Ulrich Ernst jelentette meg, aki a legrégebbi kortól a középkor végéig mutatja be nagyon sok illusztrációval a képvers világtörténetét. Könyve több alapos fejezetben tárgyalja mindazt, amit a kutatónak, olvasónak ebben a tárgykörben tudnia kell. Előbb elvégzi az elméleti alapozást, majd tárgyalja a nyugati képversköltészet genezisét. Ebben a fejezetben szól az akrosztikonról, az ábécéversről, a figurális epigrafikáról, a varázsigéről, a rejtvényversről és a különböző verstechnikai kísérletekről. A következő nagyobb fejezetben mutatja be a hellenizmus korabeli képversköltészetet, ezután következnek a késő latin képversköltők, majd a késő antik és kora középkori költészet. Külön fejezetben tárgyalja Ernst a Nagy Károly korában fellelhető kép formában megjelenő költeményeket. Szán egy fejezetet a kereszt alakú költeményeknek. Áttekinti tehát a középkor végéig mindazokat a versszerző technikákat, amelyek később Magyarországon is megjelentek 11 . S végül 1993-ban a képversköltészetnek csak egy sajátos műfaját, a rejtvényverset mutatja be az ugyancsak német Dirk Kampmann ] . Nyilván arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a neoavantgard költői a régi képverset a modern műfaj sajátos előzményének tartják. Tulajdonképpen ennek köszönhető, hogy egyáltalán a képvers európai múltját ilyen nagy igyekezettel kutatják a filológusok, hiszen az irodalomnak ezt a vizuálisan és auditíve is új, a régi képverssel könynyedén rokonítható műfaját az avantgárd képviselői elismerik a magukénak, a maguk vizuális költészete korai megjelenési formájának. S ahogyan a barokkról egyes iroda7 Pozzi, Giovanni: La parola dipinta. Milano 1981. 8 Higgins 1987. 19-167. 9 Adler, Jeremy-Ernst Ulrich: Text als Figur. Visuelle Poesie von der Antiké bis zur Moderné. Herzog August Bibliothek Wolfenbüttel. 1987. 10 Rypson Piotr: Obraz slova história poezji wizualnej. Warszawa Akadémia Ruchu 1989. 11 Ernst 1991. 12 Kampmann, Dirk Das Rebusflugblatt. Studien zum Konnex von literarischer Gattung und publizischtschem Médium. Böhlau Verlag Köln-Weimar-Wien 1993. 392
