A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

PORKOLÁB Tibor: Az (arany) középszer költője. A Lévay-recepció néhány sajátosságáról

gét a sangvinikus Petőfi, a kolerikus Arany s az egyszerre sangvinikus meg kolerikus Tompa mellett egyenletessé, nyugodttá, néha merengővé, de alapjában vidámmá tette".

73 Kuncz Aladár is azt hangsúlyozza, hogy a „hosszú, mindig friss és termékeny lélekharmoniában" élő költő „nem ismerte a szakadékok hűvös, fekete mélységét, sem a magasság szédítő, nagytávlatú félelmetes gyönyörűségeit".

74 Schöpflin Aladár pedig így összegez: „kevés embernek és különösen kevés költőnek adatott ilyen derűsen boldog élet. A régi vágású magyar ember szeretetreméltó tipusa ritka tökéletességgel valósult meg benne. [...] Az ilyen életből bajosan származhatik nagyszabású költészet. Lévay az arany középszer költője, a horatiusi életideál legteljesebb megvalósítója a magyar költők között".

75 A Horatiusszal való rokonítás egyébként számos Lévay-tanulmányban helyet kap: „Lévay az 'arany-középszer' embere maradt"

76

; „horatiusi költészet, melynek Sajószentpéter a Tiburja, Miskolc a Rómája"

77

; „Világnézetének oszlopa a megelégedettség"

78

; „szélsőségeket sem szenvedélyben, sem örömben nem ismer [...] belső nagy nyugalma sosem rendül meg [...] Horatiusra emlékeztet"

79

. Egyáltalán nem véletlen, hogy ez a Horatius-párhuzam a Lévay-recepció kedvelt toposzává válik. A világgal való megbékélés, a „mérséklet és megnyugvás"

80 magatartása ugyanis nemcsak következetesen megvalósított életprogramként, nemcsak a költeményekben megnyilatkozó (olykor tételes) létbölcseletként, hanem primer vallomások formájában is jelen van a Lévayéletműben. A Visszatekintésben olvashatjuk: „egyébiránt egész életemben könnyen ki tudtam békülni sorsom minden változásával. Vízre bocsátottam törékeny csónakomat határozott irány és cél nélkül. Nem kormányoztam, sőt nem is eveztem. Vitte a folyam, amerre akarta. Nem az én érdemem, hogy soha örvénybe nem sodorta, vagy sziklához nem csapta. Szerencsém volt s azt is öröklött szerencsének tartom, hogy az életben szükséges gyakorlati józan észt nem nyomta el nálam a szenvedély és a poétái képzelődés. Lábam alól soha nem vesztettem el a földet. S nem veszem rossz néven, ha némelyek talán kicsinyelve azt mondják rólam, hogy poétának igen is józan voltam. Nem voltak nekem messzeható terveim és ambícióim. Nagy sikereket és alkotásokat egy téren sem mutathatok, de nagy tévedéseket sem. Szerettem az embereket, a világot, az életet. [...] Erezni és élvezni tudok minden apró örömet a természetben és a társadalomban. [...] Őrizkedem a komor magambavonulástól. Borús időben nem a viharral fenyegető felhőkön csügg a szemem, hanem az égnek azon a kis kék darabján, mely még derűt hozhat".

81 Persze Lévay „okos kiegyezésekkel kialakított világában nincs hely szentimentális-biedermeier poétikánál nagyobb léptékű architektúrának"

82

. Ahogy Kovács Kálmán írja: „formai téren elsősorban a dal felel meg ennek az érzelemvilágnak [...] A dalforma rendszerint kerek, zárt szerkezettípust kap, s ez ismét összefügg az egyéniség belső világával. A konfliktusmentes érzelmek jól tagolhatok, az alakítás nem ütközik bele a szenvedélyek ellenálló, inkább csak áradásra képes természetébe, s a harmonikus lelki tartalom elősegíti a kompozíció befejezettségét".

83 A dalok és idillek mellett a költő jellegze73 Ravasz, 1926,2. 74 Kuncz, 1911,944. 75 Schöpflin, 1925, 390. 16Péterjy, 1983,680-81. 11 Hatvány, 1960,11, 108. 78 Voinovich, 1925, XX. 19 Komlós, 1980,98-99. SOPéterfy, 1983/a, 686. 81 Lévay, 1935,42-43. 82 Varga, 1994, 116. 83 Kovács K, 1965,170-71. 372