A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

PORKOLÁB Tibor: Az (arany) középszer költője. A Lévay-recepció néhány sajátosságáról

tes műfajának tekinthető az óda és az elégia is. Az ódák többnyire megrendelésre, egyegy hazafias, illetve kultikus esemény (például jubileumi emlékülés, szoboravatás) alkalmából készülnek. (Schöpflin meg is jegyzi, hogy Lévay „a páthoszt ritka ünnepi alkalmakra tartja fenn".

84

) Az „enyhe mélabúval aláfestett tűnődések"

85 pedig főként az utolsó kötetekben válnak meghatározóvá. „A sok vers jóformán mind csupa elégia - állapítja meg Zsigmond Ferenc -, melyek külön-külön igen szépek, de együtt nem egyéb, mint egy mélabús érzésnek szüntelen való éneklése. [...] Lévay lantján a húrok az idővel nem szaporodtak, sőt inkább le lepattant közülök egyik-másik. [...] nagyon feltűnő az egyhangúság tárgy és hang tekintetében egyaránt."

86 Valóban: a Lévay-költemények többnyire a „mélázó borongás", a „mélabús szemlélődés", a „szelid melancholia", a „csöndes elmélkedés tolmácsai".

87 Erre a monotóniára Péterfy Jenő már az 1880-as években írt Lévay-kritikáiban felhívja a figyelmet: „általában az érzéssel és szemlélődéssel párosult elégiái hangulat a Lévay eleme"; „amily igazi lírai tehetség Lévay, mint ilyen, keskeny mezsgyén mozog. Sokszor olyan benyomást tesz, mint az oly énekes, ki ugyanegy áriát váltig ismétel".

88 (Ez a vélemény egyébként általánosnak tekinthető a Lévay-szakirodalomban. Ravasz László szerint például a költő „körülbelül 1000 verse úgy hasonlít egymáshoz, mint egy kézzel ültetett nyirfa erdő fái".

89

) A hangnemi monotóniát a tematikai ismétlődések is erősítik. „Ő az otthon költője - írja Hatvány Lajos -, a kis kerté és a kis gazdaságé, az öreg szülőké, a galambpáré [...] a testvéreké és a jó barátoké."

90 A költő verseinek feltűnően szűk tematikai horizontjára utaló megállapítások a legtöbb Lévay-kritikában helyet kapnak: „Múzsájával meghitt, családias életet élt virágsövény körítette kicsiny birtokon, s e társaságban a patakocska, mely kertjén átfolyt, bírt előtte annyi költőiséggel, mint nagyobb májú társai előtt a tenger moraja, az őserdők zúgása vagy az Aetna lángja"

91

; „azt, hogy szárazság, vagy esős nyár volt, meg lehet tudni a verseiből, de azt, hogy Európa hányszor állott lángban s hazája sorsa kockán, nem"

92

. Rónay György véleménye szerint pedig „közhelyek szólalnak meg Lévay Józsefnél".

93 És bár Lévayt az egyhangúság, az állandóság, az (arany) középszer költőjeként kanonizálta az irodalomtörténet-írás, formai igényességét még a legszigorúbb kritikusok sem vitatják. Ahogy Komlós Aladár fogalmaz: „kulturált lélekből fakadó költészete sosem izgalmas vagy éppen elragadó, de ízléses és jóleső"

94

. Nem csupán „formai kényességét", „szabatosságát", „zengzetességét", „tisztaságát", „tetszetősségét", „keresetlen egyszerűségét", „választékos nyelvét", „mesteri verselését" és „átlátszó szerkesztését" méltányolják

95

, hanem azt is elismerik, hogy „technika dolgában egyike a legváltozato84 Schöpflin, 1925,391. 85 Komlós, 1980, 100. 86 Zsigmond, 1906,88. 87 Schöpflin, 1925, 391; Zsigmond, 1918, 254; Beöthy, 1891, II, 125. Schöpflin szerint egyébként ez a „szép melancholia" igazán Jól illik a férfiúhoz" (1925, 391). Ravasz László is azt hangsúlyozza, hogy „valami csöndes visszatekintés van a költészetében. Próféta nem lehetett; epilogus-ember volt" (1926, 3). 88 Péterfy, 1983/a, 684; 1983, 681. 89 Ravasz, 1926, 1. 90 Hatvány, 1960, II, 107-108. 91 Péterfy, 1983,679. 92 Ravasz, 1926,3. 93 „családias képek, emlékek mellett főként a kevéssel beérő, mértékletes, kicsiny élet dicsérete, unos-untalan a madár és fészek hasonlattal, a borúra derű bölcsességének 'bátorító biztatásával', a 'védő tanya, nyugalmas tűzhely' kultuszával" {Rónay, 1981, 58). 94 Komlós, 1980, 101. 95 Beöthy, 1891, II, 125; Péterfy, 1983/a, 686; Hatvány, 1960, II, 106; Zsigmond, 1906, 20; Komlós, 1980, 100. 373