A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

TARCAI Béla: Fénykép a temetőben

ben az örökkévalóság szobrai is, mert szimbólumrendszerük és maga a sírjelállítás szándéka ezt tükrözi. Az ember igényli a halállal szembeni vigasztalást, s ezért védőképeket, szimbolikus jeleket állít fel ott és akkor, ahol és amikor a szavak már nem hatásosak. A sírjelek azt a megnyugtatást sugározzák, hogy megtettük kötelességünket az eltávozottal szemben; az élet megy tovább a földön is és a túlvilágban is. A síremlékek szimbolikus vagy konkrét szoboralakjai, domborművei éppúgy mint a faragott kopjafák jelképrendszere, de az e században szokásossá vált fényképes sírdíszítések is mind egy cél szolgálnak: meg kívánják jeleníteni az elhunyt személyiségét, életben akarják tartani azt, ami már nincs és soha nem is lesz többé, s amiről mégis azt szeretnénk hinni, hogy van. Ovidius így ír elhunyt kedveséhez: „venio nunc ut alloquerer cinerem" - eljöttem, hogy beszélgessek a hamvaiddal. Günther Grass jelképkutató professzora nemcsak elmélkedni, hanem beszélgetni jár felesége sírjához. A család tisztelettel őrzi a nagypapa kedvenc karosszékét, nem ülhet bele senki, és helyenkint az étkezőasztalnál az elhunyt számára is készítenek terítéket. A személyiség megjelenítése szándékának körébe kell utalnunk azokat a nem szokványos sírfeliratokat is, amelyek a kívülálló számára is teljesebbé tehetik az elhunytról alkotható képet. A miskolci Deszka temetőben Mokri-Mészáros Dezső autodidakta képzőművész

9 és világutazó orientalista érdeklődését a síremlékén olvasható, rovásírásos szöveg jelzi: „Tebenned bíztunk eleitől fogva." Jég Gyula,

10 a Lévay József gimnázium egykori tanára sírján görög felirat áll: „NI ION ANOMHMATA M H MONAN 01 IN." A szöveg érdekessége, hogy visszafelé olvasva is, közel azonos értelmű közlést takar: „Őt a törvénytelenségek idővel a sírba vitték." Visszafelé olvasva, és az utolsó szó omikronját ómegával felcserélve, az idézet így hangzik: „Őt a törvénytelenségek idővel magányossá tették." Ady Endre is ráérez arra, hogy nem mindig elegendő a sírjelen csak a nevet feltüntetni. Temetetlenül c. költeményében ezt a kétségét így fogalmazza meg: „Mi lett belőlem? Temetői fejja, Mely a világnak egy nevet mutat..." Miként az elmondottakból kitűnik, a sírjeleken alkalmazott portrészerű ábrázolások rendkívül fontos szerepet töltenek be a halottkultuszban. Kiegészítik a halott személyéről szóló szóbeli információkat és így csökkentik vagy megszüntetik azt a hiányérzetet, amiről Ady is beszélt. Egyúttal felkelthetik az érdeklődést a kívülállóban is az elhunyt személyisége iránt. Minden ember, aki egyszer megszületett és a maga módján tette a dolgát az óriási társadalmi gépezet részeként, megérdemli, hogy ne tűnjék el nyomtalanul a túlélők kegyeletével, és hogy földi léte is mintegy meghosszabbodjék. Ebben a megőrzési folyamatban minőségi változást hozott a fénykép megjelenése, mintegy felváltva a sírszobrászatot, mégis megőrizve annak hagyományait. A minőségi változást leginkább az jelenti, hogy minden eddigi ábrázolásnál hitelesebb képet tud nyújtani az elhunytról. Emlékezetből lehet festményt, szobrot alkotni, de fotográfiát nem. (Gondoljunk itt arra, hogy a bűnüldözés szolgálatában, „emlékezetből" kapott információk alapján készített fantomképek mennyire élettelenek.) A másik fontos tényező, hogy egyszerűbben és gazdaságosabban elkészíthető, mint bármilyen más megoldás, így 9 Mokri-Mészáros Dezső (1881-1970) jeles képzőművész. Többek között a magyarság őstörténetének kutatásával is foglalkozott. 10 Jég Gyula klasszika-filológus tanár (1894-1953). 352