A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

BENCSIK János–SZÁSZI Ferenc: A csehszlovák-magyar lakosságcsere etnikai, demográfiai és társadalmi adatai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (1946-1948)

elé kerülnek, megfosztják őket csehszlovák állampolgárságuktól, és örökre kitiltják mindannyiukat a köztársaság területéről. A program előtt és azt követően dekrétumok, rendeletek és intézkedések hosszú sora született, aminek következményeként a szlovákiai magyarság társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális téren teljesen jogfosztottá vált.

6 Az adott keretben csupán a szakirodalom megjelölésével utaltunk az általános megfogalmazás mögötti szörnyű tényekre, melyeknek igazi célja a csehszlovákiai magyarság teljes felszámolása volt. Benes 1945. május 9-én ezt már nyíltan így mondotta ki: „a németek és a magyarok túlnyomó részének el kell tőlünk mennie. Ez végleges elhatározásunk".

7 A szövetséges nagyhatalmak potsdami értekezlete azonban elutasította a magyar lakosság kitelepítésére irányuló csehszlovákiai kérést, majd az újra és újra megismétlődő cseh és szlovák radikális törekvéseket úgy hárították el, hogy Magyarország és a Csehszlovák köztársaság kormányainak kétoldalú megegyezését tekintették a kérdésben járható útnak.

8 Ezek után a lakosságcserével kapcsolatos tárgyalások sorozata a magyar kormány számára szükségmegoldás volt. Először 1945. december elején folytatott Gyöngyösi János magyar külügyminiszter tárgyalásokat Vladimír Klenemtisz külügyi államtitkárral, majd 1946. február 6-10. közötti napokban jött létre megállapodás a magyar-csehszlovák lakosságcseréről, melyet 1946. február 27-én írtak alá a két kormány képviselői. Az egyezményhez, „mivel a tárgyalások nem tették lehetővé, hogy a kérdés a maga egészében megoldást nyerjen" — olvassuk a jegyzőkönyv 2. bekezdésében, ezért függeléket, jegyzőkönyv és levélváltások jegyzőkönyvét kapcsolták hozzá, melyekben a megegyezés egyes cikkelyeinek tartalmát részletesebben is megfogalmazták. A megegyezés lényegében a paritásos lakosságcseréről szólt. Az I—

II. cikkben foglaltak szerint a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező szlovák és cseh nemzetiségű lakosok önkéntesen áttelepülnek Csehszlovákiába. Az egyezmény értelmében Csehszlovákiának joga volt az áttelepítés előkészítésére, megszervezésére különbizottságot küldeni Magyarországra. A különbizottságot feladatának teljesítésében a magyar kormány támogatta. A bizottságnak és személyzetének jogkörében állt a szlovák és cseh nemzetiségűnek tekinthető személyekkel érintkezni, a rádió és sajtó útján nyilvános felhívásokat kibocsátani, az áttelepülő személyekről névjegyzéket összeállítani. A megegyezéshez kapcsolt függelék szerint „szabályszerű bejelentés után minden községben két nyilvános gyűlést lehetett tartani". A különbizottságnak hatheti idő állt rendelkezésére, hogy propagandatevékenységét kifejtse. Ez a hathetes határidő 1946. március 4-vel kezdődött. Az egyezmény szövege szerint ugyanakkor az áttelepülésre jelentkezők nyilatkozatát az egyezmény aláírásától számított három hónapi határidőn belül kellett a különbizottságnak átvenni, de igazolt késedelem esetén ilyen nyilatkozatokat további egy hónapon belül is átvehetett. Az V. és VIII. cikkely szerint a Csehszlovákiában állandó lakással bíró magyar nemzetiségűek közül Magyarországra telepítik azokat a „Magyarországról Csehszlovákiába áttelepítendő szlovákokkal és csehekkel egyenlő számban", aki a kassai kormányprogram megvalósítását célzó 33/1945. sz. elnöki dekrétum értelmében csehszlovák állampolgárságukat elvesztették. Az állampolgárságot csak azoknak a magyar nemzetiségű 6 Balogh Sándor. Magyarország külpolitikája 1945-1950. Kossuth K., 1988. 103-109. Arató i. m. 134-351.; Janics lm. 60-87., 129-130. 7 Janics i. m. 133-134. 8 Balogh i. m. 114-115.; Janics i. m. 134-148. 307