A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

CSÍKI Tamás: Az I. világháború gazdasági hatásai, a miskolci izraelita nagypolgárság az 1920-as években

ket és kereskedelmi tevékenységüket, amit a trianoni változások is kényszerítettek. S lehetőség kínálkozott az új vállalatalapításokra is, amelyek jellege azonban eltért a dualizmus kori sajátosságoktól. Kevésbé volt lehetőség ugyanis arra (a nagyobb tőkeszükséglet, a kiélezett konkurencia stb. következtében), hogy a vállalkozások kisipari vagy kiskereskedelmi méretekből és formákból (családi keretekből) indulva szerves fejlődés, folyamatos bővülés révén, akár rövid idő alatt váljanak a termelésük, értékesítésük volumenét tekintve nagyvállalattá. Gyorsabb és intenzívebb tőkekoncentrációra volt szükség (erre a rendelkezésre álló olcsó hitelek is lehetőséget kínáltak), ezért alakultak nagyobb számban olyan részvénytársaságok, amelyek szélesebb körben, a szerényebb vagyonú polgárok tőkéjére is számítottak. (Ezeket továbbra is izraelita vállalkozásoknak tekinthetjük, mivel az igazgatók, az igazgatóság, a cégvezetők, akik általában a legnagyobb részesedéssel bírtak, miként a kisebb részvényesek többsége zsidó származású volt.) Nőtt tehát a világháború után az izraelita vállalatok részvényérdekeltsége, jellemző azonban, hogy ez nem annyira az alap- és tartaléktőke-állomány, mint inkább a forgótőkeállomány növekedését jelentette. Ezáltal e cégek megőrizték mobilitásukat, a tőkemegtérülés lehetősége és volumene is nagyobb volt, mint az egyéb alapításoknál, ugyanakkor erősebben függővé váltak a gazdaság konjunkturális változásaitól, így stabilitásuk és működésük hosszabb távú fenntartása bizonytalanabbá vált. (Ehhez hozzájárult a kisrészvényesek, a részvényt jegyző kispolgárok gyenge anyagi helyzete, sokuk világháború utáni tönkremenetele, emellett a részvénytársasági forma eleve tágabb lehetőséget nyújtott a tőkék kivonására.) Ez az oka, hogy az 1920-as években jelentősen nőtt a csődbe jutó vagy a működését felfüggesztő, immobillá váló vállalkozások száma (elsősorban az újonnan alakultak között), míg a korábban, már a dualizmus idején is fennállók könynyebben alkalmazkodhattak az új feltételekhez, ezért magasabb arányban folytathatták működésüket: ezek ugyanis nagyobb tőkeerővel, kiépült üzletkörrel, piacokkal stb. rendelkeztek, s ennek módosítása, bővítése, illetve a termelési és az értékesítési funkciók szorosabbá tétele vagy a vertikalitás növelése számukra járhatóbb volt, ami a versenyképességüket is fokozta. Ezzel szemben a világháború után alakulók további hátránya, bár az izraelita vállalkozók már igyekeztek kinnlevőségeiket a lehető legminimálisabb szintre csökkenteni, ennek állandó növekedése és behajthatatlanná válása (a gazdaság, a vállalkozások helyzetének, külső feltételeinek változása, a sorozatos csődök következtében), ami a felvett hitelek visszafizetését és törlesztését is megnehezítette. (Az elmondottakból következik, hogy az 1920-as évekre a miskolci izraelita nagypolgárságnak kialakult egy olyan másod-, sőt harmadgenerációs rétege, amely folytatva az elődök vállalkozását legtöbbször átalakított, bővített és korszerűsített formában - még meghatározóbbá vált egy-egy gazdasági ágazatban, ami a társadalmi és közéletben is újabb pozíciók szerzését, a „társadalmi" asszimiláció további folyamatát biztosíthatta.) Új elem a világháború utáni vállalkozásokban, miként utaltunk rá, a hitelintézetek közvetett és közvetlen szerepének erősödése. Nemcsak részvényérdekeltségük nőtt ugyanis a különböző vállalatokban, hanem az együttműködés, az összefonódás más formái (egészen az alapításokig) is jellemzőbbé váltak. A kapcsolatok egyik általános formája a szindikátusi jellegű szerződések kötése a vállalatok részvényeinek egy részét megszerző bankok s az ily módon érdekeltségükbe kerülő ipari és kereskedelmi vállalatok között a közös üzleti politika, az irányítás elvi és gyakorlati végrehajtására, ami majd kiterjedt mind a pénzintézetek, mind a termelő és forgalmazó cégek egyéb érdekeltségeinek összekötésére. S ennek személyi feltétele, részben következménye lett, hogy a bankok és a vállalatok vezérigazgatói, cégvezetői, 300