A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

LÉNÁRT Béla: Néptanítók Borsodban 1868-1918

szeri eset volt, bizonyítja, hogy Hídvégi többször kiemelte az ároktői iskolát 1904-ben: „...jók Mezőcsáth, Ároktő. E két utóbbinak felsőbb osztályai a tankerület legjobb iskolái közé sorolhatók. Az ároktői református iskolában a magyar történelemből olyan jeles eredményt találtam, hogy az osztály tanítóját, Fogarassy Jenőt a közművelődési egylet jutalomdíjával kitüntetendőnek javasoltam..." majd 1908-ban ismét. Pedig ekkor már ugyancsak idős volt az 1873 óta működő Fogarassy! S a kiváló tanítás mellett még mennyi más tevékenység! Csak utalni lehet elméleti, pedagógiai cikkeire, melyek az énektanítás módszertanától a tantervrevízióig széles skálán mozogtak. Számos pályamunkát nyert (1895-ben pl. 60 forintot!). Gyakorlati tevékenysége az Alsóborsodi Református Tanítóegylethez fűződik, melynek hosszú ideig elnöke majd jegyzője volt. Megírta az egylet 25 éves történetét. Később fontos szerepet játszott a BÁTE-ben, melynek évkönyveiben számos cikkét találhatjuk. Wolfgang Lajoshoz hasonlóan nagy tekintélyt vívott ki pályatársai között. Nagy Sándor sajókazai tanító is szellemileg érzékeny, agitatív egyéniség volt. Cikkeiben fáradhatatlanul harcolt az újért, a tanítói pálya elismeréséért, tisztességéért. Korán felismerte az egyházi tanítók kiszolgáltatottságát, s bár maga is az volt, bátran támadta az egyház maradi, laikus lelkészi ellenőrzési rendszerét, küzdött a tanítói részvételért az egyházi tanügyi hatóságokban. Többször kritizálta kollégáit is, ezért cikkei után gyakran lángolt fel vita, általában izgága természetű, összeférhetetlen tanítónak tartották sokan. Való igaz, többször fogalmazott túl keményen, ez azonban inkább meggondolatlanság volt, mint rosszindulat. Sokszor emelte fel szavát a torna elterjesztéséért, felismerve, hogy a testi nevelés éppoly fontos, mint a szellemi erők fejlesztése. Tagja, majd elnöke lett egyházmegyei tanítóegyletének, melytől egy vitatható pályamunka körül kialakult félreértés miatt megfosztották. Ekkor (1874), a megyében először - vetette fel a felekezetek feletti általános tanítóegylet létrehozásának gondolatát. Rendkívül előremutató javaslatának megvalósítására azonban még 16 évet kellett várni. A BÁTE megalakulásakor azonnal bekapcsolódott annak munkájába, a Szendrői járáskör elnöke lett, gyakorlati, elméleti tevékenységével emelte a járáskör pedagógiai munkájának színvonalát. Mészáros Bálint sajóecsegi tanító az iskolai kertek művelésében, a gyakorlati oktatás nevelési lehetőségeinek keresésében és kiaknázásában járt elöl megyénkben, s tett országos elismertségre szert. Bár - mint láttuk - a vidéki tanítóság is kivette részét Borsod népiskolái pedagógiai, elméleti és gyakorlati szintű továbbfejlesztéséből, mégis főleg a századforduló táján Miskolc városa lett az a szellemi központ, ahol a legszínvonalasabb munkát végző tanítók éltek, dolgoztak, és iskoláikon túlmutató, megyei, sőt országos jelentőségű pedagógiai tevékenységüket kifejtették. Ez természetes és törvényszerű volt. A város iskolái - különösen az állami iskolák megépítésével - a legkorszerűbbek voltak, a tanítók száma jóval meghaladta a százat (Diósgyőrrel együtt); a sajtó szívesen adott teret a pedagógiai jellegű tanulmányoknak, itt működött a BÁTE elnöksége, az évi közgyűlések legtöbbjét Miskolcon tartották, innen lehetett a legközvetlenebb kapcsolatokat teremteni a budapesti tanítómozgalom vezetőivel. 1880-ban létrejött a Miskolci Tanügyi Kör, mely a város tanítóit, tanárait fogta össze, ezzel a tanítók a középiskolai horizontra is kitekinthettek, s olyan nagy hírű tanárokkal dolgozhattak együtt mint dr. Kovács Gábor, Tóth Pál stb. 1898-tól kezdte működését a miskolci elemi iskolai tanítók otthona és segélyegylete, mely a város tanítóságát elsősorban kulturális téren szervezte. Mindezek azt eredményezték, hogy a város tanítói lettek a megye szellemi irányítói, szervezettségük a 283