A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

LÉNÁRT Béla: Néptanítók Borsodban 1868-1918

NÉPTANÍTÓK BORSODBAN (1868-1918) LÉNÁRT BÉLA Alig egy éve, hogy a múzeumi évkönyv lapjain a Borsod megyei népiskolák és az abban dolgozó néptanítók számáról, állapotáról írtam, többek között körüljárva a tanítói bérezés alakulását s az abból fakadó gondokat is. Jelen tanulmányomban - mintegy folytatva az akkor már megelőlegezett baljós előítéletünket - arra szeretnék választ keresni s nyújtani, hogy az alacsony bérek, a járandóságok megkapása körül kialakult anomáliák következtében mekkora ranggal, társadalmi megbecsültséggel rendelkezhetett egy néptanító megyénkben. Vajon milyen helyet foglalhatott el települése helyi társadalmában, a közoktatás akkori, döntően egyházi hierarchiájában, milyen megítélés övezte a sajtóban, felettesei körében, volt-e alkalma kitörni többszörös elszigeteltsége korlátai közül? Volt-e ereje nehézségeit leküzdve a minőségi munkára, a közéletre, avagy beletörődve a sokszor valóban reménytelen anyagi helyzetébe, szürke robotosként végezte nehéz és gyakran idegőrlő munkáját? Ha az olvasó figyelemre méltatva elolvassa a további sorokat, remélhetően meggyőződik róla, hogy voltak ilyenek is, meg olyanok is. Bizony szomorúan lapozgathatunk az egyházi és állami felügyelet iskolalátogatási jegyzőkönyveiben, amelyek sokszor igénytelen, hanyag munkáról tanúskodnak, de őszinte örömmel nyugtázhatjuk ugyanakkor azt is, hogy nem is kevesen épp az ellenkezőjéről tettek bizonyságot az iskolai élet folyamatos jobbításán, korszerűsítésén fáradozva, egyleti tevékenységet szervezve, annak munkájában aktív szerepet vállalva, komoly sajtótevékenységet kifejtve, melynek célja mindig az iskola anomáliáinak ostorozása, a tanítás-tanulás korszerűsítésének propagálása volt. A legjobbak a közéletben is szerepet vállaltak, országos szerepet is beleértve. Csakis így lehet teljes a kép, így válik igazán plasztikussá az a sokszínűség és tarkaság, amely a megye tanítóságát éppúgy jellemezte, mint az egyéb foglalkozásúak más-más csoportjait is minden bizonnyal. E tarka sokszínűség megismerésére hívom az olvasót, különösen pedagógus olvasóimat, akik arról győződhetnek meg, hogy a pálya nemcsak ma, hanem mindig is rögös volt. Társadalmi rang, presztízs, néptanítói szerep Borsod megyében 1868-1918 A kérdés vizsgálatánál először néhány általánosítást fogalmazunk meg: a magyar néptanítók a polgári társadalom „értelmiségi" rétegének alsó perifériáin helyezkedtek el. Ide „helyezte" őket anyagi helyzetük, nagyarányú és sokoldalú függőségük (állami, egyházi, községek adózó lakossága stb.), a kezdetben nem is diplomát, hozzáértést kívánó munkájuk, s az anyagi helyzetből következő kontraszelekciós folyamat eredményeként létrejött minőségi összetételük. Nehezítette helyzetüket szétszórtságuk, társtalanságuk, az egész napos tanítás rendkívüli elfoglaltságából származó elszigeteltségük. Mobilitás csak az egyes iskolákon belül tapasztalható (városi, állami iskolák vonzása), egyéb társadalmi felemelkedésre semmi lehetőség nem adódott. Szellemi agilitás épp ezért csak belső igényből származó, előrejutást egyáltalán nem jelentő motiváció eredményeképp a legjobbakat jellemezte. E tények eleve megszabták a pálya értékét 273