A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

FARAGÓ Tamás: Vándormozgalmak Miskolcon a 18. században a tanúvallomások tükrében

1.3 A vándorlások típusai és lefolyása a kihallgatások alapján Az iratokban szereplők társadalmi rétegbeli hovatartozása tehát, mint említettük sajátos - mind a legalsó, mind a legfelső rétegek a kelleténél ritkábban szerepelnek bennük - ennek következtében nem azonosíthatjuk a vándormozgalmak teljes tárházával az iratokból kitűnő állapotokat. Mindazonáltal így is szélesnek és meglehetősen színesnek nevezhető az a körkép, amely kihallgatásainkból kibontható. Miskolc 18. századi vándormozgalmai a valóságban minden bizonnyal két alaptípus: az ideiglenes és állandó mozgások fókusza körül rendeződtek. Az állandó letelepedési célzatú mozgások forrásainkban elsősorban a Miskolcra vándorlás - Miskolcra telepedés formájában jelentek meg. Résztvevői elsősorban kézművesek, kereskedők, értelmiségiek (papok, tanítók), társadalmi állapotukat tekintve jelentős részben kisnemesek, bár a város története vonatkozásában kuriózumként megjelenik közöttük a szökött jobbágy elsősorban jobbágyfalvakra nézve tipikus figurája is (10. számú irat). Az ideiglenes - munkavállalási, kereskedelmi (vásárlási, eladási) - célú vándorlásokban résztvevők társadalmi spektruma ennél jóval szélesebb. Megjelennek soraikban a köznépbe, az alsó rétegekbe tartozók is: kézműveslegények, parasztok, szolgák-kocsisok. Feltűnnek olyan csoportok képviselői is, akiknek a korszakban tulajdonképpen létformája a vándorlás: katonák

3 (9. számú irat), vándormutatványosok (5. számú irat). Nem is annyira a vándormozgalmak nagyszámú változatának megjelenését érzem azonban igazán érdekesnek, hanem a vándorlások hátterének, motivációinak töredezetten, de mégiscsak kirajzolódó, más forrásban ritkán tetten érhető képét. Gondolok itt arra, ahogy a szökni készülő jobbágy - aki már élete korábbi szakaszában is szabadulni kívánt a kötöttségek alól - szisztematikusan felkészül elmenetelére a hamis információk szomszédján keresztül való terjesztésével (10. számú irat), vagy ahogy a külföldön tanulni akaró diákok szisztematikusan készülnek fel anyagilag-politikailag

4 útjukra (3-4. számú iratok). Ugyanilyen érdekes az a fokozatosság, ahogy az egyének és családok „előkészítik" a terepet a megtelepedésre előreküldve egy-egy magányos előőrsöt - rendszerint egy fiatal férfit - , akit követ a család (6-8., 16. számú iratok). A megtelepült család a testvérek - esetenként a tágabb rokonsági kör - segítője, támogatója lesz (6, 16. számú iratok). Önmagában már a rokonságra hivatkozás is elegendő a rövidebb-hosszabb ideig való befogadáshoz (1. sz. irat). A kisnemesek, kézművesek és református prédikátorcsaládok esetében irataink alapján eleve számolnunk kell azzal, hogy nem pusztán egy-egy településhez kötődnek, hanem egy tágabb régióhoz - úgy tűnik, hogy keresztül-kasul házasodnak, települnek, vándorolnak ÉszakMagyarországon. Az emberi emlékezet által átfogható időben - két-három generáció hosszan biztosan - tudnak nemcsak saját családjuk, hanem néhány közvetlen szomszédjuk származásáról, szüleik, testvéreik számáról, hollétéről is. Összességében ez a réteg sokkal mobilabbnak, sokkal kevésbé helyhez kötöttnek néz ki annál, mint amit a korszak közlekedésikommunikációs viszonyai alapján elképzelhetnénk. Úgy tűnik, hogy a szájról szájra menő információ bizonyos kérdésekben - az egyének és családok származásával, megélhetési, boldogulási lehetőségeivel kapcsolatban - jobban működött, mint a hatóságok közbiztonsági felügyeletét gyakorolni kívánó, a mozgást útlevelekkel korlátozni kívánó igyekezete (5, 9, 14. számú iratok). Legalábbis a 14. számú iratban szereplő szabólegény származásában, 3 A korszakban laktanyák még nem léteztek, így a katonalét voltaképpen 10-20-30 évnyi vándorlást jelentett keresztül-kasul az országban a magánszállások, sátortáborok és a fokozatosan kiépülő kvártélyházrendszer hálózatában. 4 A külföldön tanulni vágyó diákok maguk kérnek kihallgatást azért, hogy bizonyítsák: saját erejükből utaznak ki és elejét vegyék mind a mendemondáknak, mind a római katolikus egyházi tisztségviselők ellenséges lépéseinek. (A protestánsok pénzgyűjtését az 1715. évi 31. törvénycikk tilalmazta (Bucsay 1985. 127.). 233