A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)
FARAGÓ Tamás: Vándormozgalmak Miskolcon a 18. században a tanúvallomások tükrében
Típusát tekintve a szóban forgó iratanyag túlnyomórészt kihallgatási jegyzőkönyvek fogalmazványaiból áll, elvétve fordul elő közöttük tisztázat illetve hitelesített irat. Tartalmukat tekintve van közöttük néhány, amely később peres ügy lett - néha nem is Miskolcon, mint például az 1735. évi „kuruc" felkelésben részt vett Sebestyén János ügye 2 (1. irat). Többségében azonban kisebb jelentőségű ügyekről illetve konfliktusokról van szó, számos esetben egyenesen úgy tűnik, hogy a kihallgatást kérő állításait nem sikerült a tanúk vallomásaival megfelelőképpen alátámasztani és az „ügy" abbamaradt. A jogtörténész szempontjából tehát nem túl sok sikert ígérő a forrásanyag, viszont annál értékesebb lehet a társadalomtörténet kutatója számára. A mindennapi élet apró konfliktusai tucatszám bontakoznak ki előttünk, melyek nem egyszerűen színesítik a korszak gyakorta szófukar forrásait, hanem olyan kérdéseket tárgyalnak meg sokszor lírai tömörséggel - egy jobbágy szökésének előkészületeit vagy a külföldi továbbtanulás feltételeinek megteremtését - melyeket talán csak emlékiratok esetében állna módunkban megismerni. Ezek száma azonban Erdélyt kivéve ebben az időszakban - a 18. század közepén - még nem túl sok, és főként nem a közép- és alsó rétegek képviselői, hanem arisztokrata személyek örökítették meg életük eseményeit az utókor számára. Figyelemre méltó az iratokban szereplők társadalmi hovatartozása. Nagyobbrészt olyan emberekről van szó, akik valamilyen módon privilegizált személyeknek számítanak nemesek, taksafizetők - vagy nem tartoznak Miskolc város közvetlen joghatósága alá - idegen alattvalók, katonák -, társadalmi értelemben pedig a némi vagyonnal rendelkező kisemberek és középrétegek közé számíthatók. Főként olyanok tehát, akik nem írtak emlékiratot és keveset szerepelnek ugyanakkor a korszak egyik fő forrásában, az adóösszeírásokban is. Többségük ugyanis vagy adómentes lehetett, vagy speciális adókat (taksákat) fizetett, vagy nem Miskolcon adózott. A szóban forgó rétegek „felülreprezentáltsága" az iratanyagban döntően két tényezővel magyarázható. Egyrészt körükben az írásbeliség szerepe már lényegesen nagyobb, mint a szegények, alsó rétegek között, másrészt öntudatuk fejlett, rangjukra, kiváltságaikra, társadalmi megbecsülésükre - és természetesen vagyonukra és jogaikra féltékenyen ügyelnek, minden vélt, vagy valós sérelmet megtorolnak illetve elégtételt követelnek érte. Sajátságos jelenség ugyanakkor, hogy nagyobbrészt hiányoznak forrásainkból az adófizető nem nemesek. Ugyancsak kevéssé szerepelnek iratainkban a csak részben adófizető, ugyanakkor a korszak leginkább mozgó rétegeinek számító zsellérek és szolgák. Utóbbiak esetében nyilvánvaló, hogy mivel gazdájuk joghatósága alá tartoznak, ügyeik csak kivételes esetben (súlyosabb bűnök elkövetése esetén) kerülnek a szolgabíró vagy a városi bíró elé. Az önálló háztartásokban élő kisemberek illetve családtagjaik esetében azonban alapos okunk van azt feltételezni, hogy mindennapi konfliktusaikat valószínűleg közvetlenül szájjal, ököllel, bottal intézték el és tartózkodtak a költséges és nehézkes (néha évekig húzódó) kihallgatásos ügyintézéstől. Fennmaradt jegyzetek szerint ugyanis egy-egy kihallgatás költsége tetemes, a „lebonyolítást" végző hivatalnokok napidíjával együtt a költségek a 20 forintot (vagyis egy szarvasmarha árát) is elérhették a 18. század végén. Végezetül ritkábban szerepelnek forrásainkban a marginális rétegek is - csavargók, bűnözők, cigányok. Bár e csoportok viszonylag sűrűn konfliktusba kerültek a fennálló társadalmi renddel, többnyire közvetlenül a bírósági iratokba sorolódtak, személyük a peres anyagokban, rablistákban tűnik fel. Vagyis a forrásaink tükrözte társadalom képe mind Miskolc, mind a városból ki- vagy bevándorlók összetételétől bizonyos mértékig eltér. 2 Nevezettet 1735-ben Budán állították bíróság elé, majd ugyanott végezték ki 1936. április 4-én {Márki 1893.74., 85.) 232