A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

RÉMIÁS Tibor: Miskolc mezőváros 18. századi lakóinak jogi státusa és rétegződése (a Miskolc monográfia vonatkozó fejezetének tervezete)

13,19%-a hazátlan zsellér jogi státusz megjelöléssel szerepel. Következésképpen az adózó jobbágypolgárok 43%-át fedik le az iparosok, kereskedők, kalmárok, tisztségviselők, szolgák és szolgálók. Ez utóbbi kategóriák mélyebb vizsgálatára a foglalkozás szerinti megoszlás fejezetében kerítünk sort. A számítógépes feldolgozásnak köszönhetően a feldolgozott négy összeírásból kiszűrhetővé váltak azok az adózó polgárok, akik mások házában laktak. Ok az összeírás latin szóhasználatával az „ibidem" elemek, vagyis azok, akik az összeíró által a fentebbi sorokban számba vett családfők házának lakói. A későbbiek folyamán utcák szerint is kimutatható lesz, hogy melyek a városnak azon részei, ahol vagy kiadó házak bérelhetők, vagy pedig a nincstelen, hajléktalan társadalmi rétegek búvóhelyei. Kik is ők valójában? Csak a felsorolás szintjén: a három családfőt számláló Bagosi cigány família a Piac utcában, egy koldus a Kis Arnót utcában, zsellérek a Bagaméri soron, a Fábián utcában, a Papszeren, és a Piac utca felső felén, egy tót ember a Szirma utcában és kisiparosok sokasága (bádogos, bodnár, gombkötő, csizmadia, rostás, fésűs, szabó, kesztyűgyártó, asztalos, szíjgyártó stb., többségében a Piac utcában. Vannak köztük boltot vagy műhelyt bérlő görögök, zsidók, de németek, szabók, takácsok és suszterek is a forgóhíd tájékán, és a forgalmasabb Piac utcán. Az itt hevenyészve lapra vetett adatsorokat érdemes lenne a későbbiek folyamán összevetni az 1828. évi országos összeírás „Domus a quibus Census solvitur", azaz a házak, amelyek után bért fizetnek fejlécű rovatba felvett contribuens elemekkel. Most csak számszerűségükben tudunk hasonlításokat tenni. Amíg az 1764., 1781. és 1783. valamint az 1790. évi összeírásokban 187 fő (persze itt a két- vagy háromszori ismétlések sincsenek kiszűrve) szerepel összesen, addig az 1828. évi összeírásban felvett 2850 családfőből 1304 családfő lakik bérleményben. Ez a réteg az összeírtak 45,75%-a. A további kutatások folyamán érdemes jobban odafigyelni e nagy létszámú lakásbérlő rétegre. A VÁROSLAKÓK TÖBBIRÁNYÚ TAGOZÓDÁSA A lakosság felekezeti megoszlása A zálogbirtokosok korában Miskolc város lakossága egyértelműen protestáns vallású, szinte kivétel nélkül református volt. A reformáció első évtizedeiben Luther vallása terjedt Miskolcon, később pedig Kálvin tanait fogadták el. A város, mint testület az 1554. évet követően tért át az új hitre. A 17. század folyamán a kálvinista hit az uralkodó vallás. Igaz azonban, hogy volt a város belterületén két telek, amelyen a 18. század elején épült fel a Mindszenti Katolikus Templom. Ezen a két telken, mint katolikus utcán néhány tucat jobbágyházikó állott, melyeknek lakói a plébánia szolgálatára voltak kötelezve. Maga az őslakosság ugyan református maradt, de a Rákóczi-szabadságharc befejezése utáni katolicizálódási folyamat, ha lassan is, de fokozatosan érlelte a homogén vallású város katolikusainak gyümölcsét. Bár 1728-ban a nemesek között csupán 5, a köznép sorában pedig 4 katolikus család volt. A szatmári békét követően gróf Erdődy Gábor püspök azonnal követelni kezdte az egyházi tizedet a református vallású miskolci lakosságtól is. A tizedet a 18. század folyamán a király szedte be, és éppen ezért, király dézsmájának nevezték. Az egri püspök Miskolc városától 500 rénes forintot és két hordó bort követelt királyi dézsma címén. (A város contribuenseinek adózásáról írtakban erről az adómennyiségről már szóltunk.) A püspök gyakori zaklatásai miatt Miskolc város vezetése a kamara elnökéhez 120