A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

HOFFMANN Tamás: Házak, tornyok, udvarok (Parasztházak a Mediterráneumban)

kulturális közvetítő szerepet tulajdonítani. Mindenesetre ezek a többszintes épületek árkádokkal vannak kialakítva. Ilyeneket lehet látni Denia és Észak-Alicante tájain, és sok van közöttük, amelyet tetőtérrel építettek, kivált Extremadura, valamint Algrave területén. Valamennyi ház úgy épült meg, hogy a földszintjükön istállót alakítottak ki, az emeleten pedig egy konyhát, egy nappali helyiséget és egy alvókamrát. Rendszerint a ház oldalához épített lépcsőn lehet feljutni az emeletre. Ilyen rendszerű házak a síkságon is gyakoriak, kivált ott, ahol gabonatermesztés a megélhetés legfőbb forrása. Castiliában viszont a földszinten borospince van, az emelet változatlan. Ebben a rendszerben építkeznek Levante és Valencia szőlősgazdái is. Andalúzia és Alentejo tájain nem ritkák a belső udvarú, kerített házak sem. Egyáltalában nem tűnik valószínűtlennek az a gondolat, hogy az udvarházak mintájára kialakított parasztházak divatja csak a 17. században keletkezett, abban az időben, amikor a gazdaság teljesítményei nagyobb értékek felhalmozására késztette a parasztokat, tetszetős, az urak életvitelét utánozni képes környezetet akartak maguknak teremteni. Mindamellett nincs kizárva annak lehetősége, hogy a kerített ház végül is római előzményekre tekint vissza, de annak közvetlen paraszti folytatása - megfelelő bizonyítékok hiányában - egyelőre nem igazolható.

19 Ezzel szemben Itália egyes tájain jóval korábban tapasztalhatni a paraszti épületállomány átalakításának sikeres törekvéseit. A tendencia (akár az Ibériai-félszigeten) itt is a vidék urbanizálódása. Emeletek motiválják a házépítők szándékait. A lakótornyokból lett emeletes házak építésének divatja árasztotta el Itália minden egyes tartományát; maradtak szerényebb kivitelű épületek is. A múlt tanúi máig állnak, sokszor nem is csak ott, ahol a települések nehezen közelíthetők meg, bár kétségtelen, hogy az érintkezések alacsony intenzitása vagy csaknem teljes hiánya lehetett a legfőbb biztosítéka a hagyományok szívós megmaradásának. Ilyen példaként szokás megnevezni a trullo nevű kónikus kőkunyhót, ami Apulia középső részén meglehetősen általános. Többet is építenek egymás mellé: van köztük olyan, amit ólnak használnak, s van, amelyik a kamra. Valóságos komplexumok ezek, udvart alkotva (melynek szabálytalan az alaprajza) és kőfallal kerítve. Észak-Apuliában nevük casedda, Dél-Apuliában viszont furneddu. Dél-Apuliában (Fasano, Alberobello, Ceglie és Ostuni körzetében) vannak kétszáz éves kőkunyhók is. Ilyeneket lehet látni Ischia területén, ahol nevük: casite, nemkülönben Istria félszigetén (Dignano környékén), ahol nevük: trigor. Lehet, hogy ezek egy régen eltemetett, talán kőkori építészeti kultúra véletlenszerű emlékei, s lehet, hogy az épületeknek vannak párhuzamos példányai az Atlanti-Európában, s lehet, hogy ennek oka a prehistoriában lezajlott - tengeri útvonalon megvalósított - népvándorlásokban keresendő. Mindenesetre Skócia lakói szintén fenntartották a kőkunyhók hagyományát. Az összetartozás ténye azonban egyelőre még nem bizonyított. Az mindenesetre meggondolkoztató tény, hogy Itáliában (főként Apuliában) olaj- és szőlőültetvényeket művelő, telepített bérlők építkeztek az utóbbi századokban ezzel az egyszerű kőtechnikával, mert anyagi helyzetük erre a takarékos megoldásra kényszerítette őket. A szegénység diktált azoknak is, akik Dél-Itáliában és Szicíliában barlangokba húzódtak, állandó lakásukat a tufába vájt üregekben alakították ki. Voltak továbbá olyanok is, akik gyorsan romló anyagokból tákolták össze lakásukat. Az Appeninekben két típust is észleltek a kutatók. Mindkettő a transzhumációhoz tartozik. A síkságon kónikus, rendszerint náddal fedett kunyhókat építenek téli szállásként maguknak a nyájakkal 19 D'Archimbaud, 1973. 53-110.; D'Archimbaud, 1981.; Chabot, 1931. 44-60.; Collardell, 1980. 167203.; Davies, 1972. 76-101.; Dedet, 1987.; Février, 1978. 208-247.; Kayser, 1960.; Weigend, 1954. 75-101. 90