A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

SZABÓ Kálmán: Joó Tibor 1925-1995

dő gyámügyi előadó, majd hadigondozó szépen halad pályáján, 1952-ben - főelőadóként - megbízott igazgatási osztályvezető a legtekintélyesebb első kerületnél. Mély emberségével, hallatlan munkabírásával, szorgalmával és alapos jogi ismereteivel tűnik ki. A társadalmi élet tevékeny szereplője, jó táncos, jól teniszezik. 1951. július 28-án nősül, felesége, Oelschláger Klára Kassáról kitelepített nagypolgári családból származik. Apósáéknál laknak a Széchenyi utca 15. sz. alatt. Rövidesen kisbabát várnak, így feleségét Szolnokra viszi, hogy ott Martfűn lakó orvosrokonnál és ismerős, volt kassai professzornál szülhessen. A kis Klára 1952. június 24-én reggel született. Itt tart egy szépen induló hivatali és magán életpálya, amikor 1952. június 25-én hajnali fél kettőkor hétfős különítmény jelenik meg a Széchenyi utca 15. sz. alatti ÜL emeleti lakásban, hogy Oelschláger István volt nagykereskedőt, részvénytársasági igazgatót és vele együtt élő családtagjait kényszertartózkodási helyére: Hortobágy-Borsós tanyára telepítse. Joó Tibort, mint családtagot szintén kitelepítették azzal, hogy kény szertartózkodási helyén módjában lesz kitelepítését tisztáznia. Valóban, 1953. január végén, egyedi BM-döntéssel a kitelepítést hatálytalanították és Hajdúszoboszlóra való távozásukat engedélyezték. Addig azonban 11 hónapot tölt Borsós-pusztán, mezőgazdasági kényszermunkán. Feleségét, újonnan született kislányát csak az internálótáborból megszökve, kalandos körülmények, súlyos veszélyek között látogathatja meg. Időközben egy súlyos veseműtéten is átesik. Az említett egyedi mentesítés alapján Hajdúszoboszlóra, de csakis Hajdúszoboszlóra költözhettek albérletbe, s ide került ezután felesége és egyéves kislánya is. Miskolcra a BM-tilalom, valamint lakás- és letelepedési engedély hiányában csak 1956 decemberében kerülhettek vissza. A Hortobágy után 55 helyre és állásra jelentkezett, de csak szezonális bérelszámolóként, hosszabbítgatott szerződésekkel helyezkedhetett el; apósa is ott kapott könyvelői állást és ott is dolgozott 1961-ig, amikor 72 évesen szerzett nyugdíjjogosultságot, majd 1966-ban Tatabányára költöztek özvegyen maradt orvoslányukhoz. Dr. Joó Tibor már 1953 októberétől Miskolcon dolgozik és a család hazatérését készíti elő. A hazaköltözés azonban csak 1956 decemberében valósulhat meg, addig hétvégéken Hajdúszoboszlóra jár haza családjához, a forradalom idején például kerékpáron indul neki az útnak, s november 3-án a balmazújvárosi elágazástól kell visszafordulnia. Pályáját teljesen újra kellett kezdenie; a sütőiparban bérelszámolóként, munkaügyesként, a javító-vegyesiparban munkügyi-jogi vezetőként, tervezőirodán közgazdasági-tervosztályvezetőként, igazgatóhelyettesként, a legnagyobb mélyépítési kivitelezőként ismert EAÉV-nél jogi- és igazgatási főosztályvezetőként, majd nyugdíjazása előtt a régi tervező cégnél dolgozik. Emellett mellékfoglalkozásban számtalan tanácsi és egyéb vállalat jogi feladatait látja el, jogsegélyszolgálatot tart a dolgozóknak. Kiemelkedő vezető egyéniség, nagy tudással, hihetetlen munkabírással, alapossággal. Beosztottjaival emberséges, akik ma is úgy emlegetik, hogy olyan főnökük, mint Tibor, vagy Tibor bácsi, nem volt és nem is lesz. Munkatársait, a jogsegélyszolgálat keretén belül vagy azon kívül is készségesen, legjobb tudása szerint segíti, ráillik a „szegények ügyvédje" elnevezés. Jogi munkájában korrekt, következetes, a végtelenségig kitartó. Szakmai jellemzése: Tibor még a halottat is visszahoz a koporsóból. Mint ellenfél is udvarias, de könyörtelen logikájú tárgyaló, azonérdekű partnerként ragyogóan tud együttműködni. Számtalan ifjabb kollegáját neveli hasonló szellemben. 1985. június 30-án megy nyugdíjba, ekkor már csak néhány kisebb jogtanácsadást, jogsegélyszolgálatot tart meg. Végre hobbijának, a műemlékkutatásnak élhet. A 716