A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

NAGY Géza: A nő és a család a faluközösségben

Amikor a lányt a legény felcsinálta, a lány megesett, félrelépett, tejbegazolt, a fehér ló elvitte a fátylát, megváltozott az addigi helyzete. Nem mehetett többet barátnői közé, a haját kontyba kellett rakni, hajadonfővel többé nem járhatott. Nem viselhette lányruháját, csak sötétebb, asszonyosabb ruhát hordhatott. A megesett lányokat megszólták ugyan, de nem tartották rossz erkölcsűnek. Különösen akkor nem, ha a fiatalok szerették egymást, csak éppen a szülők, a rokonság akadályozta meg összeházasodásukat. Ennek ellenére olyan szégyen volt a lány családjára, melyet nem hevertek ki egyhamar. A megesett lány régen nem indított pert a legény ellen a gyermektartás megítéléséért. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy általában azok kerültek ilyen helyzetbe, akik szegények voltak, s nehezen tudták előteremteni a bírósági költségeket. Másrészt a legény rokonsága mindent elkövetett, hogy a fiút ne marasztalják el, s ez a legtöbb esetben sikerült is. A per elmaradása esetén pedig még volt egy kis remény arra, hogy később a lány anya összekerülhet gyermeke apjával. Volt olyan eset is, hogy amikor megszülte gyermekét a leányanya, a fiú a gyermeket maga jelentette be a községházán, s íratta nevére.

20 Ez nagymértékben enyhítette a közvélemény elítélését, hiszen a fiú nem tagadta meg sem a lányt, sem a születendő gyermeket.

21 A teherbe esett lány, amikor észrevette terhességét, rendszerint az anyjának mondta el a dolgot. Ketten azután mindennel megpróbálkoztak a szégyen elkerülésére. Ha nem számíthattak arra, hogy a legény elismeri az apaságot, végigpróbálták a magzatelhajtás mindenféle módozatát. Ha azonban számíthattak a legény elismerésére, a gyermek megszületett. Persze ilyen esetben előfordultak tragikus események is. Ha a lány nem számíthatott szülei vagy a rokonság támogatására, rendszerint az öngyilkosságba menekült a szégyen elől. Ilyenkor rendszerint a falu határában levő csordakútba ölte magát. Volt olyan eset is, amikor a fiú és a lány egyszerre lettek öngyilkosok, ha nem számíthattak a szülők megértésére.

22 Amikor megszületett a gyermek, az anyja nevére írták. Keresztnévként vagy az apja, vagy az anyai nagyapja nevét kapta a fiúgyermek, a lánynak pedig az anyja választott nevet. A lányanya hívott gyermekének keresztszülőket is, de a templomi keresztelés után keresztelőt nem tartottak. A gyermek azután az anyja szüleinek házánál nevelkedett. Ha nem volt remény arra, hogy a lányanya feleségül menjen gyermeke apjához, akkor ha kérője akadt, férjhez ment, s házasságába magával vitte gyermekét is. De volt olyan eset is, amikor az anyai nagyszülők ragaszkodtak az unokához, esetleg a kérő csak úgy vette feleségül az anyát, ha az a gyermekét nem vitte magával.

23 A megesett lány esküvője eltért a szokásos esküvőktől. A menyasszony nem viselhetett fehér ruhát, fátyolt, hanem más, ünnepi ruhában esküdött meg kérőjével. Nem esküdtek templomban, hanem a pap a lakásán adta össze őket. Az esküvőn rajtuk kívül csak a két tanú vett részt, s szerény esküvői vacsorával fejezték be a házasságkötést. A házasságon kívül született gyermeket szerelemgyereknek, zabigyereknek nevezték. Gyermekként nem különbözött a sorsa a törvényes házasságban született gyermekekétől, legfeljebb ha összevesztek, hamar a szemébe vágták a zabi nevet. Később már nem számított, inkább a munkája, viselkedése alapján értékelték. Természetes apjától azonban nem várhatott semmit, mert az apjára annak szülei rendszerint nem írattak 20 Dudás János közlése 1970.; vö. Kapros i. m. 95. 21 Kovács Béla közlése 1965.; Kapros i. m. 95. 22 Kovács Béla közlése 1965, Kapros i. m. 95. 23 Soltész Lajosné Vaszily Anna közlése 1983. 678