A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

GALUSKA Imre: Vázlatok a Harangod-vidék református egyháztörténetéhez

jött létre, de ettől függetlenül már a XVII. század elején, egyelőre csak a dunántúli kerületben. Az ország keleti részén, így a mi tiszáninneni kerületünkben is, az egyházközségek külön világi vezető testületei, a presbitériumok csak a XVIII. század vége felé alakultak meg, Mária Terézia, illetőleg a Helytartótanács ama rendelkezésére, hogy a helység pénztára ne járuljon hozzá a gyülekezet fenntartásához. Van rá adat, pl. az ungi egyházmegyéből, hogy a presbitériumok felállítása ellenállásba ütközött. Kesznyétenben a frissen létrehívott kurátori hivatal, akárcsak az egyházfié, eleinte a bírónak volt subordinálva. A községi elöljáróságtól való függetlenedés kezdeti idejét, a külön pénzkezelés első jelentkezését egy határozatból vesszük észre, melyet 1787-ben hozott a consistoriumi gyűlés, hogy: „Két s három Forintokba kerülő Correctoért (javításért), melly vagy a Templom, vagy a Parochiák körül kívántatik Kurátor Uram mindjárt Bíró Uramhoz ne fusson, hanem esküvésének ereje szerint a Curator Kötelességének megfeleljen."

53 Egy 1799-i gyűlés jegyzőkönyvéből viszont azt tudjuk meg, „hogy eddig a' Curatori és Birói teher és hatalom egyben lévén köttetve, mind Biró Úr könnyebbitést kívánván, mind a' Ns Consistorium a' Curatornak nagyobb auctoritását akarván - a' dolog jobb renddel intéztessék (Bekezdés) végeztetett - hogy az Ekklé'siát illető dolgokban tellyes hatalom adattassák a Curatornak."

54 1802-ben pedig azt végzik, „hogy ennekutánna mindenek, kik a' Tanácsban vágynak egyszersmind Consistorialis Személlyek is légyenek". Indokolás: „mivel hogy az egész Helység tiszta REformátusokból áll". További határozatok: Akik a tanácsból kimaradtak, ne tartsák magukat consistoriálisoknak. A tanácsban lévőkön kívül azonban még választani kell, részint a nemes, részint a contribuens (adózó) hallgatók közül hat vagy legalább öt arra érdemes személyt. E határozatot figyelemfelhívó Jegyzés fejezi be „olly véggel, hogy a' Consistoriumnak ki állításában ennekutánna örökös Normául és Cynosuraul légyen".

55 Tehát a presbiterek választásában támpontul szolgáljon. A későbbiekben pedig szinte hagyománnyá lett, hogy a kurátori tisztre a kiérdemesült bírót választották meg. Falu és eklézsia egységére szólásmondást is alkalmaztak: „Egy a ház a kemencével." A presbitériumot, mint szövegeinkből is kiderül, consistoriumnak, tagjait consistorialis személyeknek nevezték eleinte; később, már a múlt század első felében is magyarul mondták: egyháztanács, illetőleg egyháztanácsnok vagy egyháztanácsos; gyűléseit egyháztanács-gyűlésnek mondták, mielőtt a presbiteri gyűlés szókapcsolat meg nem honosodott. A presbitérium (consistorium, egyháztanács) legfőbb feladata volt (az egyház fenntartásán és kormányzatán túl) a közerkölcs tisztaságára, s a kálvini, sőt visszamenőleg zwingliánus felfogás alapján különösen a házasélet békességére való vigyázat. A házasok közti békéltető munkát még a közelmúltban is folytatta. A viszálykodó fiatal házasokat a presbitérium, vagy már csak a lelkész maga elibe hivatta a parókiára, többnyire azonban a házastársak hivatták be egymást. A II. világháború után már a községi hitesek, illetőleg a tanács közreműködését vették igénybe, mely holmi vagyontárgyak, termény, fejadag szétosztását jelentette alkalmasint. Ha az elő-előforduló viszály elmúlott, miután a szüleihez hazaköltöző menyecske visszament, népünk ezt állapította meg: „Eltudták a bolondesztendőt." 53 A kesznyéteni ref. egyházközség legrégibb jegyzőkönyve. 1787-1872. 1. (számozott) lap. (A továbbiakban Prot.) 54 Prot. 12. 55 Prot. 23. 642