A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)
GALUSKA Imre: Vázlatok a Harangod-vidék református egyháztörténetéhez
Az egyházfegyelem gyakorlásának, az Ige hirdetése és a sacramentumok kiszolgáltatása mellett az egyház eme harmadik kritériumának a célja az Isten szövetségének az érvényesítése az Isten népe, a gyülekezet életében. Fokozatai Jézus meghagyása (Máté 18: 15-18.) szerint: a négyszemközti, majd a jelenlétében a gyülekezet színe előtti megintés, végső fokon az Úrvacsoráról való eltiltás. Minden communió (Úrvacsora) előtt a „Canonok értelmében", az egyházi törvények szerint consistorialis gyűlés tartatott, melyen „kérdés tétetett", van-e valami eligazítani való, nincsenek-e botránkoztató életű személyek. S oly személyválogatás nélkül való volt a fegyelmezés, hogy pl. 1831ben a bíróné, illetőleg Kántor Mihály főbíró sem volt kivétel a szigora alól. Nem volt hát mindig igaza a szólásmondásnak sem: „Ha a bíró megbánt, kihe mígy panaszra?" 56 A fegyelmezést követelő házassági viszály okát, s a tanúk vallomását mellőzve, csupán az ügy kimeneteléről szólok. A ns Concistorium a bíróné felől „azt határozta, hogy vasra tétetvén, érdemlett büntetését vegye el; de minek előtte vasra tetetett volna, a Férje (...) az Egyházfit az ajtóból el taszítván, a feleségét haza vitte, ilyen mondással: az én Feleségemet nyavalyássá, kódússá egy (...) ringyóért ne tegyék." A vizsgálat további lefolytatását és az ügy végleges elintézését Somosy István esperes az egyházlátogatókra, mint deputatióra bízta, s ennek eredményeként ,,a' Felek (...) a' szent békességnek és szeretetnek meg tartására Reversalis Levelek által is kötelezték magokat", s a róluk készült protocollatiót „is semmivé tétetni kérték". 57 A bocsánatot nyert vétkesektől általában reversalist, írásbeli elkötelező ígéretet vettek. Fennmaradt egy ilyen Alsódobszáról, „A kis-dobszai egyház leveles ládájából". Dobszai Tsirke Jánosné: Simon Sára reversalis levele En Simon Sára Tsirke János Uram felesége a' K. Dobszai betsületes Consistorium előtt ezen Reversali somnak tenora (ereje) szerint kötelezem magamat arra, hogy ha ennek utánna férjemet elhagyom, vagy valami tzégéres vétekbe találtatom, magamat ugyan az említett betsületes Consistoriumnak semmi nemű fenyitése alól, akár páltzával, akár másképen legyen az, közönséges helyen való Eccl(esi)a követés által, nem hogy kivenném magamat, sőt önkint, és örömest alábotsátom. Mellynek erősségére adtam ezen Reversalis Levelemet, K. Dobszán, die 23. xbr. 1778. Tsirke Jánosné kez(e) ker(eszt) vonása 58 A gyülekezet tagjainak eklézsiakövetéssel is járó fegyelmezése általában a múlt, XIX. század dereka óta abbamarad. A kérdésre: van-e botránkoztató életű - az ismételt felelet: Senki sem jelentetett. Nem egyedül a hitélet hanyatlásával, s az erkölcsről vallott nézet megváltozásával, általában a liberalizálódással magyarázható ez a jelenség, hanem - éppen az egyházfegyelmezés eredményeképpen - az erkölcsök nemesedésével is. Hálás megbecsüléssel emlékezünk a régiekre. Régen szolgált hűséges presbiterekre. Fő kurátorok s coadjutor curatorok mellett egyházközségek kurátoraira. Kemény munkákhoz szokott nehéz kezeikkel számadásokat vezettek. Fakó szekerükön az eklézsia követségében nagy utakat tettek, napokat töltöttek. Az eklézsia fenntartására szükséges pénzt a magukéból hányszor előlegezték. Az eklézsia náluk felgyűlt adósságát végül aztán hányan el is engedték. Áldott legyen emlékezetük. 56 A szólás leírására az eufemizmust vettem segítségül. 57 Prot. 65-66. 58 Adalékok Zemplén vármegye történetéhez. 1901. 53. 643