A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

SZEMÁN Attila: A legrégibb selmecbányai pecsét bányászszerszám-ábrázolásairól

hetősen pontosan mutatják be a pecsét rajzolatát. Alapvetően két csoportra osztható a megvilágítás aszerint, hogy jobbról vagy balról történt-e. A felvételek többségében - bár különböző szögben - baloldalról jött a fény, s egyedül a Darvasy-féle felvétel esetében lett jobboldalról megvilágítva a tárgy. Megállapíthatjuk, hogy esetünkben szerencsésebb volt a baloldali súrolófény, mert ezek a fényképek sokkal részletgazdagabbak. Gavallér sajnos épp a kivételt választotta, mely önmagában talán nem mond eleget. így történhetett meg az, hogy a címerpajzs jobb felső sarkát tarnak minősítette, nem látva, hogy a pajzs megvastagított felső széle a csákány nyelét, szintén megvastagított oldalsó széle pedig annak vasát képezi. Vegyük azonban sorra a címerben szereplő szerszámokat. A címerpajzs jobb felső sarkában lévő csákánnyal kezdem. Gavallér szerint ez a sarok üres, de ha jobban megfigyeljük, azért már Nyáry rajzán is felfedezhetünk valamit. Ez a valami pedig egy derékszögű vonalka, mely az eredeti pecséten is jól látható. Mint az imént említettem, a pajzs felső és jobboldali szélének megvastagításaként értelmezhető, sőt az oldalsó részen még egy függőleges bemélyedő vonalka is van (1. és 6. kép). Persze ez a megvastagítás nem is lenne feltűnő, ha a pajzs minden szélén ott lenne. Megvastagítás azonban csak a jobb felső sarok toronytól várfalig érő szakaszára, valamint a bal felső sarokban a felső pajzsszélre vonatkozik. Ez a megvastagítás pedig egy egykarú csákányt jelenít meg. így látja Darvasy és később Nóvák is. Fallernél kétségtelenül hiba a jobb felső sarokban a bányászkalapács emlegetése, hiszen ezt az egykarú csákánytípust semmiképp sem lehet összetéveszteni a kalapáccsal. Az bizonyos, hogy a Faller-féle felvételen is olyannak látszik ez a sarok, mint a többin. Faliért azonban alkalmasint Darvasy felfogása, vagyis az általa leírtak értelmezése befolyásolhatta. Mert bár dolgozataik egy évben jelentek meg, Faller hivatkozik irodalomlistájában Darvasy művére. Darvasy írásából ugyan nem derül ki egyértelműen, hogy melyik szerszámot a pajzsnak melyik szögletében találta meg, de a felsorolás sorrendje megegyezik kettőjüknél. Igaz hogy a szerszámok elnevezése módosult, s Faller pontosan megadja helyüket, a sorrend mégis önmagáért beszél: kalapács, kapa, csákány és bányászkalapács, kapa, ék. Szükséges itt röviden kitérnem e címerképben ábrázolt, de ténylegesen is használt szerszám bemutatására. A bányavárosi címerekben látható bányászszerszámok ugyanis szoros összefüggéseket mutatnak a gyakorlati munka során használt típusokkal. Különösen vonatkozik ez a korai ábrázolásokra és általában a pecsétrajzokra. Alapjában véve két fajta bányászcsákányt használtak a középkori európai, s így a magyar bányászatban is. Az egyiket úgy készítette a kovács, hogy lyukasztóval átütötte a sínvasat, majd a felhevített vas kalapálásával kialakította annak végső, kissé hajlított formáját. Az előállítás módjából adódóan az ilyen csákány többnyire kétágú volt, de legalábbis erős, hosszú foka kellett hogy legyen. Ez a megoldás általában nehéz, vaskos szerszámot eredményezett, s még az ókorból örökölt technikának tekinthető. A másik típus esetében a kovács elvékonyította a sínvasat, majd kettéhajtotta, s így formálta meg a köpűt. Ezután a két összehajtott szárat tűzihegesztéssel egybekalapálta s megadta végső, szintén kissé hajlott formáját. Az így előállított csákány köpűje egyenletesen vékony, „lemezes" lett. Ezt a technikát csákány esetében a római korban nem alkalmazták, ezek a szerszámok egyértelműen középkorinak tekinthetők. Ennek az utóbbi típusnak az első magyarországi ábrázolását láthatjuk a Selmecbányái címeres pecséten, mint azzal nemrégiben megjelent cikkemben részletesen is foglalkoztam.

11 Csak ezt a lemezes kö11 Szemán Attila: A gyalári (Ghelar) bányászszerszámok keltezéséről. ComArchHung. 1994-1995. 255-265. 590