A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)
PORKOLÁB Tibor: A hagyományteremtés kísérlete (Csorba Zoltán több mint fél évszázados irodalomtörténetéről)
A Csorba így minden bizonnyal a (helyi írástudók által pontosan diagnosztizált 21 ) regionális szellemi krízisre adott válaszként is értelmezhető. „A mi pátriánkban a folyóiratok abbamaradnak - olvasható a Bevezetőben -, az irodalmi életnek csak szalmalángfényeit, egy-egy személyhez kötött fellángolásait emlegethetjük. [...] Az új irodalmi szervezők, kezdeményezők sokszor nem is tudták, hogy előttük történt-e már valami. Az újabb munka nem folytatás volt, hanem elölrőlkezdés. így vesztek el kialakulófélben levő irodalmi hagyományaink, ezért történelmietlen Miskolcon az irodalmi élet." 22 Ez a lokális értékválság - a Csorba szerint - csak részben a helyi irodalmi hagyományok hiányának következménye, sokkal inkább a mégiscsak létező (szerény) tradíciókkal való közösségi dialógus problametikusságára vezethető vissza. Nagyon valószínű, hogy éppen a helyi literátus köztudat dialógusképtelenségének felismerése késztethette a szerzőt irodalomtörténetének megírására. Innen nézve a Csorbának kettős funkciója van: egyrészt tudatosítania kell az irodalmi múlttal való kommunikáció súlyos zavarait, másrészt hatásos példát kell mutatnia a hagyománnyal való konstruktív párbeszédre. Nem véletlen, hogy a Csorba terjedelmesebb része regionális irodalomtörténeti adattárnak tekinthető, hiszen a szerzőnek kísérletet kellett tennie a megszólíthatónak vélt helyi hagyomány felmutatására. Tehát aprólékos filológiai kutatómunkával össze kellett gyűjtenie azokat a literátorokat (biográfiai adatokkal) és műveket (recepciótörténeti adatokkal), amelyek egyfajta lokális irodalmi kánont alkothatnak. A helyi alapmunkák hiánya egyenesen arra kényszerítette a szerzőt, hogy már-már topográfusi és bibliográfusi szerepkörre is vállalkozzon: a Csorba néhol (leginkább a XVI-XVin. századi egyházi írókat és műveiket bemutató fejezetek esetében) inkább emlékeztet valamiféle borsodi irodalmi topográfiára, regionális irodalmi bibliográfiára, mintsem koncepciózus irodalomtörténetre. 23 A hagyománykonstruálás felelősségteljes művelete során a szerző számára minden bizonnyal nyilvánvalóvá vált, hogy a helyi irodalmi múlt ugyan viszonylag könynyen megteremthető, ám annál nehezebb olyan irodalmi tradíciót prezentálni, amely a lokális szempontokon túl is dialógusképes, azaz az egyetemes magyar irodalmi kánon(ok) részét képezheti. Másképp fogalmazva: a szerző számára (feltehetőleg) nem elsősorban a helyi hagyományok demonstrálása jelentett igazi kihívást, sokkal inkább problematikus feladatnak mutatkozott a lokális kontextuson kívül is jelentős borsodi szerzők és művek produkálása. Csakis ezzel magyarázható ugyanis a szerzőnek az az 21 E szomorú tünetek regisztrálása a miskolci szellemi (irodalmi) viszonyokkal foglalkozó áttekintések elmaradhatatlan kellékévé vált: „valamelyes egységes irányban kifejlett helyi irodalomról [...] korántsem beszélhetünk. A vidéki város szűk keretei, sokszor aprólékos, kicsinyes viszonyai, az érvényesülés csekély tere, számos kiváló szellemünk mellett is lehetetlenné tette annak kifejtését [...]" (Szendrey, 1911. 196.); „Miskolc az irodalom szempontjából mindezideig terra incognita volt az ország közvéleménye és irodalmi körei előtt. [...] Miskolcon csak elszórtan felbukkanó irodalmi jelenségek voltak, de irodalmi kultúráról beszélni sem lehetett." (Hajdú, 1926. 5.); „Miskolc - irodalmi szempontból - sohasem volt jelentékeny hely. Nem volt főiskolája, mint Pozsonynak, Debrecennek, Sárospataknak, Kolozsvárnak, Pécsnek. [...] Olyan sajtója, mely az irodalmi törekvéseket szolgálhatta volna, szintén nem volt, csak a háború után. Úgyszólván egyetlen előfeltétele sem volt meg egy erőteljes irodalmi élet keletkezésének, kibontakozásának." (Halmay-Leszih, 1929. 240.); „Miskolcnak nincs [...] magasabb szellemi egysége, laza város. Házai fölött nem lebegnek a kultúra múzsái és a századok árnyai [...]" (Szabó, 1938.265.) 22 Csorba, 1942. 4. 23 Bibliográfusnak viszont a szerző meglehetősen hanyag: meglepően sok pontatlanság és nyomdahiba található a kötetben. (A „kisebb-nagyobb elírások" hosszú listáját adja Bán Imre említett kritikája.) A tévedések, hibák viszonylag nagy száma tette szükségessé, hogy a Csorba új kiadása (Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1994.) javított kiadásként jelenjen meg. 552
