A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

PORKOLÁB Tibor: A hagyományteremtés kísérlete (Csorba Zoltán több mint fél évszázados irodalomtörténetéről)

gadtatja magát: az egyébként valóban kitűnő, miskolci születésű Daykából például így lehet a Balassitól Csokonaiig terjedő időszak nemcsak „legkiválóbb", hanem „legigazabb" költője

13

; a rímkovács Kovács Lajos így emelkedhet „Borsod Tompájává"

14

; „a legtipikusabb borsodi költőnek" nevezett Lévayból pedig így válhat „a századvég egyik legnagyobb költője"

15

. A századvég - a Csorba szerint - egyébként is a borsodiaké. Ami lényeges történt ekkor a magyar irodalomban, az mind-mind borsodi literátor nevéhez köthető: „Ha a politikai vezetésben kevesebb is a szerepe a borsodi magyarságnak a század végén, annál jelentékenyebb az irodalomban. Kazinczy Gábor, a bánfalvi remete innen irányítja csendesen az irodalom életét Toldy Ferenccel együtt. 1867-től 1892-ig a miskolci Vadnay Károly szerkeszti egyetlen szépirodalmi lapunkat, a Fővárosi Lapokat. [...] A magyar irodalom vezető lapja, a Budapesti Szemle a borsodi Lévaynak és barátainak hatása alatt él, s a nagy irányváltozás, az irodalom századvégi forradalma is borsodi névhez fűződik: Kiss Józseféhez."

16 Az idézett szövegrész állításai azonban (szinte kivétel nélkül) vitathatóak: nehezen hihető, hogy a „bánfalvi remete" 1850 és 1864 között (akár Toldyval, akár nélküle) innen irányította volna az irodalom életét

17

; Vadnay csakugyan Miskolcon született, de miskolcisága a Fővárosi Lapok szerkesztői teendőinek ellátásában (feltehetőleg) csekély mértékben befolyásolta; a Budapesti Szemlét szerkesztő Gyulai Pál valóban közölte barátjának, a borsodi Lévaynak néhány költeményét, de ezek a (szerény) munkácskák a legnagyobb jóindulattal sem lehettek számottevő hatással „a magyar irodalom vezető lapjára"; a mezőcsáti születésű Kiss József tényleg fontos szerepet töltött be a kor irodalmában, ám „az irodalom századvégi forradalmát" (egyedül) az ő (igaz borsodi) nevéhez kötni - meglehetősen merész (sőt vakmerő) vállalkozásnak tűnik. Az idézett szövegrészben a lokális szempont érvényesítése zavaró pontatlanságokhoz, súlyos aránytévesztésekhez, önkényes túlértékelésekhez vezetett. Ezeket a deformációkat a borsodi irodalom jelentőségének elfogadtatására irányuló alkotói hevület ugyan érthetővé teszi, de elfogadhatóvá nem. A „tárgyközelség" nemcsak tendenciózus tárgyi tévedéseket, problematikus kinyilatkoztatásokat eredményezhet, hanem a közlés logikai rendjét is kikezdheti. Az 1823-ban megnyitott állandó miskolci színházról például ez olvasható a Csorbában: „Ez volt Magyarország első állandó színháza [...]".

18 A tendenciózus tárgyi tévedés nyilvánvaló.

19 A szerzőt azonban a görcsös bizonyítási vágy még tovább ragadja, a mondat ugyanis így folytatódik: „a fővárost 10 esztendővel előztük meg". Látható: a Csorba sem mentes sajnos a helyi kultúra legitimációját szolgáló oppozicionális beszédmód (infantilis) retorikájától. Úgy gondoltam tehát, a Csorba szembesül ugyan a lokális nézőpont által felvetett problémákkal (éppen a problémák felismerése, a reflektáltság emeli ki a szokványos helytörténeti munkák sorából), ám e problémákat a gyakorlatban nem mindig tudja megoldani. A hibák és hiányosságok arra figyelmeztettek, a regionális szemlélet nem igazán alkalmas irodalmi jelenségek megközelítésére. A Csorba (kultikus) recepciója viszont arra döbbentett rá, hogy az ilyen jellegű munkákra mégiscsak szükség van. Úgy 13 Uo. 43. 14 Uo. 134. 15 Uo. 123. 16 Uo. 117-118. 17 Ez az állítás egyébként Csorba Zoltán Kazinczy Gáborról szóló könyve [Kazinczy Gábor, Miskolc, 1970 és 1994.) alapján is megkérdőjelezhető. 18 Csorba, 1942. 76. 19 A tendenciózus (tárgyi) tévedés a mondat bővítésével könnyen korrigálható. Első változat: „Ez volt Magyarország egyik első állandó színháza [...]" Második változat: „Ez volt a trianoni Magyarország első állandó színháza [...]" 550