A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)
DÖMÖTÖR Ákos: Változásvizsgálatok a Hangony-völgyi bejárók anyagi kultúrájában (Néprajzi tanulmány)
és a fehérbablevest. Az utóbbit tészta hozzáadásával főzték. A krumplileves készülhetett habarással. Közbevetőleg megjegyzést érdemel, hogy a savanyú gombalevest tinóru gombából, a zöldséges gombalevest csirkegombából főzték tésztával. Az újabb leveseket karalábéból, karfiolból, zöldborsóból főzték. Ez a bővülés azt jelentette, hogy a fehérjében gazdag, egyoldalú táplálkozásban szaporodtak a vitamindús ételek. A tájon nem vagy kevéssé termelt növényi eredetű tápanyagok az országos kereskedelem révén kiegészítették a hagyományos ételkultúrát. A mártásokat rendszerint húshoz fogyasztották hétköznap is. Következő mártásokat ismerték: fokhagyma-, paradicsommártás (vagy paradicsomszósz), savanyú mártás és a tavasszal fogyasztott sóskamártás, valamint a tormamártás kolbásszal. A mártásokat kivétel nélkül rántással állították elő. A fokhagymát belevágták a rántásba, és tejjel engedték föl, végül ecetet tettek bele. A paradicsomot a mártás készítésekor vízzel eresztették föl, majd cukrozták. A népi táplálkozásra vonatkozó felméréseim alapján azt a következtetést vontam le, hogy a Hangony völgyének községeiben az egyoldalú húsos-tésztás étkezésben egyre gyakrabban fordultak elő a főzelékek. Mind a fehérjében gazdag, mind a vitamindús ételek állománya bővült. Az üvegben kapható bolti készételek fokozták az igényeket a főzelékek iránt. Az otthoni kertben előállított tápanyagok feldolgozásának módjára hatottak az élelmiszeripari termékek. A tájon ismert főzelékfajták áttekintéséből inkább a felhasznált anyagkészlet gazdagodása, mint az új előállítási módszerek figyelhetők meg. A gyakran és régóta fogyasztott főzelékek közé tartozott a paszulynak nevezett babfőzelék, a savanyúkrumpli-, tök- és ződbabfőzclék. Ide sorolható a tejbekása, amely tulajdonképpen tejberizs volt. 8 A hagyományos ételek közül a gombás ételek jelentősége azért kiemelkedő, mert a környéken lévő erdőkben nagy mennyiségű gomba terem. Ismerték a rántott gombát. A gombafasírozottat tormával, mustárral fogyasztották. A gombapörkölt tejfölösen, nokedlivel készült. A habart lecsó szintén elterjedt nyári eledel volt. Egyszerű készítésére utalt a következő rímelő parányi mondás: Egy kis hagyma, egy kis só, mindjárt kész a nagy lecsó. Az új ételeknek számító borsó-, karfiol-, kelkáposzta-, sárgarépa-, spárga-, tök-, káposztafőzelék és spenót megjelenése lényegesen változatosabbá tette a táji konyhát, mint azelőtt volt. A borsófőzelék elkészítésében a régi tej-, tejfelhabarásos módszert alkalmazták. A rakott karfiolt tejfellel vagy rántva fogyasztották. Mind a sárgarépa-főzelék, mind a spenót gyermekeledel, s csak a hatvanas évektől fogva kezdték készíteni a Hangony völgyében. A parajt otthon nem termesztik. Ez az oka, hogy ritkán fogyasztják. Az őrlést a boltból vásárolt liszt szükségtelenné tette. Korábban a két világháború közt általános jelenség volt, hogy az otthon termelt búzát malomba vitték őrletni. A történeti adatok szerint több malom működött a Hangony völgyében. Az utolsó még Hangonyban állt fenn, és a negyvenes években égett porrá. Az első világháború előtt Vas Istvánnak és Varga Gedeonnak volt olajütője Szentsimonban. Régen hozzájuk vitték a tök-, kender- és napraforgómagot a völgy környező falvaiból, hogy olajat préseitessenek belőle. Az első világháború után 1922-ig Horváth Imre birtokában volt ilyen faprés Hangonyban. Ezután az államosításig Blahó ózdi olajgyára vállalt préselést. 8 Magyarság Néprajza I. köt. 93. 517