A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

DÖMÖTÖR Ákos: Változásvizsgálatok a Hangony-völgyi bejárók anyagi kultúrájában (Néprajzi tanulmány)

elhelyezésére adtak alkalmat. A lakások szerkezeti változásai a használati tárgyakkal együtt hatottak a családi szokásokra. Mivel mind a lakásberendezés, mind a lakástípus összefüggésében változatos és ellentmondásos volt, a tárgyegyüttesek funkciórendszerének megbomlása sokféleképpen történt, és számos különbség mutatkozott a berendezési tárgyak között. Általában növekedett a kulturális-életmódbeli szükségletek (tv, olajkályha, hűtőszekrény, stb.) kielégítése. A lakásviszonyok területe társadalmi rétegeken belüli sajátosságok egyik jelentős forrásává vált. A lakásberendezés kialakulását több jelentős tényező bonyolította, amelyek különbözőképpen éreztették a hatásukat. A lakáskeretek állandó, a családtagok igényei változó hatóerőt jelentettek a környezet formálódásában. Egyes építmények nemzedékeket szolgáltak ki, és vázukat különböző életmódok feszítették, mégsem tudták szétroppantani. A családviszonyok ingoványos szövevénye ellenben még egy ember életében is meglepő fordulatoknak adta tanújelét. A piaci vásárlási lehetőségek, a kereset államilag könnyen irányítható köre szintén beleszólt a lakásberendezés alakulásába. Míg a bútorzat terén jelentkező árukínálatot minden különösebb nehézség nélkül összhangba lehetett hozni az elterjedt lakástípusokkal, addig a fennálló közösségi szokások a „keret" és a „tölteléke" közötti viszony eltorzulását idézték elő. A családtagok igényeinek változást hozó ereje természetes feszültséget teremtett, amelynek hátterében a család dinamikus részének, a gyermekeknek a növekedése állt. A fejlődés természetéből adódott a lakásberendezések együtteseinek felbomlása, amíg a fiatalok új családot nem alapítottak. Az ajándékozás egyik formája, az ún. stafírung-ba. kapott bútorzat mint anakronisztikus szokás természetellenes feszültséget keltett a lakásberendezés fejlődésében. „Holt bútorzat"-ok jöttek létre a lakás belvilágában, és legtöbbször egy életig tartó egyenetlenséget okoztak a lakástípus belső környezetében. A bútorajándékozást jelentő „stafírung" szokását a népcsoport tagjainak sajátos meggondolása tartotta életben. A tárgyegyüttesben testet öltő ajándék a pénzösszeg félrerakásának jellegzetes módja volt. A szülő, különösen az anya így biztosította jó előre gyermeke számára a kötelező útravalót, amit csak a házasságkötés idején adott át neki. A bútor elköltheteüen értéket képviselt, amely még nem volt a gyermeké, de senki más el nem vehette tőle. A stafírung szokása kétségkívül az emberi gondolkodás dinamikus sztereotípiájának köszönhette megmaradását, amely nem számolt a tárgyak elavulásának jelenkori fokozódó gyorsulásával. A lakásberendezés elemei közt keletkező feszültségek egyik forrása éppen a fejlődés tempójának a megváltozása volt. A gondolkodás mechanizmusából szükségszerűen következő és helytelen analógia alapján a paraszti tárgyak életének a törvényszerűségeit az új környezeti elemekre vitték át. A „stafírung" elévülhetetlenségének az illúziója a hamis analógia bázisán keletkezett, és benne a dolgozó embernek a pénzzel szemben tanúsított szánalmas tehetetlensége fejeződött ki. A csökönyös közösségi szokás és a változó lakáskörnyezet ellentétének áthidalását a variálható bútorzatok előállítása oldotta meg. A háztípusok korszerűsödésével a lakásberendezések tervezését ebben az irányban kell folytatni. A bejárók életéből vett példák kiválóan támasztják alá a lakásberendezések fejlődéséről szóló általános megállapításokat. Kocsik Tóth Béla Felső 56 éves tölcsérkészítő „hosszú házá"-ban, a kissikátori Pusztán a paraszti eredetű berendezési tárgyak a típusbútorokkal keveredtek. A hagyo507