A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

KRUPA András: Egy bükkszentkereszti szlovák asszony vallomása a Csehszlovákiába történt áttelepüléséről és visszatéréséről

Hát mink nem tudtuk, hová visznek. Semmit nem mondtak, nem! Csak mikor minket kivitték, és mikor minket kitoltak - kitolatták a vagont - egy nagy-nagy hosszú víz mellett, ez Nőve Hradyba vót, és egy nagy hosszú víz van ott. Víz mellett, ott kitolatták a vagonokat, némelyek leszálltak, egy öreg asszony be is akart ugrani a vízbe akkor, hát hogy hová vittek! Hát víz itt nincs a közelibe (mármint Bükkszentkereszteri). Hát hogy hova vittek minket ehhez a nagy vízhez! De még onnan hurcolkodtak minket éjjel. Éjjel, ahogy oda kitolatták minket, éjjel hurcoltak megint minket traktorokkal, megint hurcoltak a tetthelyre mindenkit. Igyhogy a gyerekekkel minket - egy román asszony már volt ott letelepedve - oda vittek aludni. Földön aludtunk, le volt ilyen szalmazsákokkal vagy mivel ... Hát ugye reggelig muszáj volt valahol elhálni! Reggel mentünk megnézni, hogy- hova tették le minket. Ott vót a legelőn nekünk letéve a poggyászunk, minden, bútor, minden, nagy dér vót rajta! Nohát ott nem bántott senki, mert ott nem lopott senki semmit. Hát ott le vót téve minden. Akkor már néztünk, hogy hol vagyunk! Olyan helyen, hogy egy gyümölcsfa nem vót. Ott egy vadkörte vót egy ház mellett, meg olyan 50-100 méterre, 500 méterre egy ház nagyon. Ott laktunk egymás mellett. No mondom, hogy ha jött az ősz, aztán jött a tél, olyan nagy hó leesett, hogy egy hétig kellett havat hányni az egyik szomszédtól a másikig, (akikkel) mentünk ketten ebbe a vagonba, mer nem tudtunk egymáshoz menni. Orvost nem láttunk, gyógyszert nem láttunk, botot nem láttunk, iskolát nem láttunk, semmit az egy világon nem láttunk. Olyan helyen laktunk! Akkor mentek az emberek ugye mán más faluba megnézni, hol van bót. Más faluba vót, mint innen Bükkszentlászló vagy mint innen Lillafüred. Olyan messze vót a bót. Mentek bevásárolni. Hát ugye nem vót ott rossz, mert akkoriba itt még jegy se vót, ott mán vót húsjegy, kaptunk húsjegyeket, kaptunk kenyérjegyeket, mindenféle jegyeket adták nekünk. No, adták ezt a pénzt, kisegítő pénzt, és mentek az emberek bevásárolni. És akkor meg bevásároltak egy hétre valót, igyhogy botba nem jártunk minden nap. Mondom, hogy a gyerekeim megbetegedtek, lázasak vótak. Még jó, hogy nem vótam ilyen nagy szamárcsi, hogy nem tudtam mit csinálni ugye! Csak vizes, hideg borogatást raktam rájuk. És így aztán mikor mán kijött rájuk a himlő, az idősebbikre kijött a himlő, mán láttam, hogy azér vót ilyen lázas. Aztán megkapta a kisebbik tőle. Nagy betegen feküdtek, és azt se tudtuk, hol vagyunk. No hálistennek, ugye ez átment nekünk. Ugye jött a karácsony, jött a tél, hát küszködtünk. Hát nem tudtuk, hogy hol van, hol vót ott az orvos? Azt se tudtunk, hogy olyan messzire vót orvos talán, mint ide Miskolc! Vagy még messzebbre! Azt se tudtuk, hol vagyunk mink, nemhogy orvost! Nem, nem, egyáltalán semmi, semmi hivatalnok, se tanács se semmi. Nem! Olyan helyen! Csak amit minket vittek, és lakott ott a faluvégen egy német talán, egy osztrák vagy valaki. Ki tudott ezekkel beszélni? Üres vót a falu. Teljesen. Ezek a házak üresek vótak, piszkosak, üresek, mikor kimentünk oda. Mer ezek valamikor átmentek ugye a hazájukba, osztrákok vagy - mittudomén németek. Hat biztos, hogy nem maguktol kimentek, kivitték, mer ott vót a határ ugye, hát ki tudtak ezek, nem kellett telepíteni. Kimentek. Ott nem hagytak semmit. Mink csak üresekbe mentünk, ilyen piszkos üres házakba. Ezt kellett takarítani. Semmi. Se villany nem vót. Nem vót! Utána mán, mikor mán ott vótunk, akkor mán talán megcsinálták, vagy még nem, nem emlékszem. Elég az, hogy ott semmi nem vót, így se állat, se semmi. Ténleg, vót ott más falukba villany, ahol mentünk, de ott is vót, csak ki vót kötve, ahol laktunk. Csak aztán bekötötték. Na és utána ugye jött a tél, annyira nagy hó leesett ott, hogy mikor mentünk más faluba vásárolni, a telefonoszlopoknak csak a csücskét lehetett látni. Ilyen nagy hóbuckák vótak, ilyen nagy hófúvások. Mán aztán nem tudtunk járni oda se. Mentünk el, karácsonyra, hogy megyünk, hát jön a karácsony, mentünk. BeneSovba akartunk menni, ez okres Kaplice (Kaplicei járás) vót. Másik vége ennek. Mer erre is vótak. Letelepítették minket oda, Roknicére. Szét vótunk szórva mindenfele. Ott, ahol Csehbe vótunk - hát én nem is jártam széjjel, én nem is mentem közel se'-, de nem vót ott mitőlünk, akik kimentek, ebbe vagy húsz család, több nem vót. Olyan nagy hely vót, mint ez a Bükkszentkereszt, de vagy húsz család laktunk, így, széjjelszórva, no. Hogy nagyon ritkán vót egy-egy ház. Vótak ott, de bontott házak, meg minden ilyen. No és mentünk, hogy megyünk karácsonyra egy kis káposztát hozni, mert jön a karácsony, fogunk töltöttkáposztát főzni. A másik asszonnyal, akivel együtt laktunk nem messze, hát lementünk mink egy darabig, de egyáltalán, olyan nagy hófúvások vótak. Bementünk a nyakunkig a hófúvásokba! Visszatértünk szépen, mert nem tudtunk. Nagy hófúvások vótak, meg szakadt ott a hó. Nem lehetett közel az utat se érinteni. így visszamentünk, nem főztünk karácsonykor se káposztát. Nem vót nekünk se karácsonyfa, nem vót nekünk semmi az egy világon. Hát ilyen szegényes vót a karácsony, nem vót semmink! Az első karácsony nem vót semmi nekünk. Nem sírtunk. Én nem tudom, a jó isten ilyen erőt adott, hogy bele vótunk nyugodva. Maj lesz valahogy. No és akkor meg valahogy ki-átvészeltük a telet. Na, akkor az emberek mondták, hogy ilyen helyen lakni nem lehet, hát megyünk. Jött a tavasz ugye, akkor meg mondta a férjem is, no meg a másik is, hát hogy gyerünk valamerre, mert itt lakni nem lehet. Ilyen helyen már nem fogunk lakni. No, ott csak a fináncok vótak. Mentek ők széj487