A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

KRUPA András: Egy bükkszentkereszti szlovák asszony vallomása a Csehszlovákiába történt áttelepüléséről és visszatéréséről

ígéret nyomán áttelepülés Közbe én nem tudom, hogy futott be ez a szlovák település, csak jártak ide. Én nem tudom, ki vót, ki nem, hát mink fiatalok voltunk, csak jártak ki, hogy ... a Bükkszentröl is szintén mentek Szlovákiába, vagy két-három ember. Ezek elintéztek, hogy, de én nem tudom, hogy intéztek el, vagy ki intézett, hogy megyünk, áttelepülünk Szlovákiába. Hát ez vót: Madarász Emil vót, meg aztán Fehér Feri bácsi. Vagy nem is tudom, hogy hívnak. Hát ezek is kőművesek vótak, a másik nem is tudom, hogy mi vót, no. Vót két vagy három ember ilyen, aki, én nem tudom, hogy miér, hogy ezek meg vótak agitálva, vagy mi vót, hogy megyünk Szlovákiába! És aztán behivatták, jártak ugye, csak agitáltak! Mink nekünk eszemágában, az én szüleim mondták, hogy: - Ne menjetek, gyerekek! Nem akarták minket engedni. De a férjemnek a szülei mentek. Ezek meg itt laktak nem messze, nekik is házuk vót. Hát ugye hogy építkezni akarunk, nehezen ment a pénz, nehezen ment az építkezés, minden, hát gyerünk! Házat adnak, mindent. Hát ugye ki gondolt erre, hogy milyen házat! Mink fiatalok vótunk, ott ez nem gondolt senki, hogy milyen házak voltak ottan! Ugye ezek a német kilakoltatott ... No, kimentek onnan. Igaz, hogy ezek átmentek biztos, mer teljesen határ mellé mentünk, osztrák határ mellé. Hát ígértek: aki főddel akar dolgozni, fődet adnak, aki házat - ugye - házat. Hogy hat megbolondultak a népek, hát én nem tudom! Hát szegénység vót, mindenütt szegénység vót. Mer akkoriba ezelőtt itt nem így vót, mint most, háború után, hogy mentek vasgyárba dolgozni, mindenfele. Akkoriba nem lehetett itt dolgozni. Csak erdőbe dolgoztak az emberek, favágással, szénégetéssel. És csak ez a munka vót itt. Hát ott ugye, hát én azt már nem tudom, mer én nem vótam ott, kik jártak ezt intézni, mer ezek jártak aztán intézni. Oszt ugye a férjem, hát hogy megyünk Szlovákiába, mer a szülei mennek. Biztosan rábeszélték őt is - megyünk. Hát én meg nem mondtam nemet. Hát megyünk, nohát megyünk. Mentünk. De ez vót! Ide nem jöttek. Kellett aláírni, de én nem tudom, hogy férjem vót ezt aláírni, mer én nem vótam. Ugye férjem már meghalt, én nem tudom. 59-be halt meg. Igaz, hogy mentek idősebbek is, nemcsak fiatalok. Mentünk sokan akkor, valami 127 család mentünk ki ebből a faluból. No és akkor meg megyünk. Hát megyünk, hát megyünk. És október 26-án már akkor abbahagytunk az építkezést is, és minden. Hát megyünk! Hogy ott helyette adnak mindent, kicserélnek, amit itthagyunk. Kicserélnek, és adnak helyette mindent. És október 26-án, akkor kezdtek már így. Jöttek a traktorok is, hogy már vagonhoz hordanak minket az állomásra, Miskolcra. De én nem tudom, ezek szlovák vagy milyen traktorok vótak? Nem magyarok. Csak kihozták minket az állomásra, hát vagy Tiszai vagy Gömöri, nem tudom, melyik állomásra. Igaz, hogy adták mindenkinek, amije csak vót, állatja, bútorja, mindent adták elvinni. És vagonokba ugye. Még az vót a jó hat nekem vót egy négyéves kisírjam, meg kétéves gyerekem, kisfijam, no és ketten vótunk egy vagonba vót egy másik, ennek két vagy egyéves, két ikergyereke meg egy másik. Ketten mentünk mindig. Szépen becsináltunk, egy ilyen sparhelt is vót nekünk, jó, hogy beállítottunk, mer útközbe ... Hát mink több ízben mentünk, nem egy nap alatt hordtak minket. Hurcolkodtunk mi, és az is az izé vót, hogy nem egy helyre mentünk! Nem egyszerre vittek minket, mert sokan mentünk. Mink mentünk egy csoportba egy szerelvénybe, hát vagy hatvan-hetven családot vittek akkor egyszerre. Mentünk. Letelepedtek minket oda Nova Hradyba, vót ott Mlinski vrch, aztán vót ott Hlupata ves. Hát mentünk, mentünk. Hát milyen érzés vót? Én nem tudom, nekem annyira nem vót rossz érzésem, mikor mentünk. Mikor már ott vótam, mikor megbántam! Az vót a baj. Itt még nem vót olyan izé. De édesanyám mindig mondta, az öreg nagyanyám is: Lujza drahá, neidz nigd'e! Plakát' bud es>, uvid'ís, ze! {Lujza, drága, ne menj sehová sem! Sírni fogsz, meglátod!) No, szlovákul beszélek! Hogy ne menjek sehová. Meglátod, meg fogod bánni. Hát így is vót! Nem hallgattam rájuk. , No és beültünk, bevagoníroztunk, ágyat, beágyaztunk. Ugye muszáj vót, mer azért mink is vótunk két gyerek meg ketten, négyen, a másik is vót három gyerekkel. Tizen vótunk. Főztünk. Ha levest főztünk, és tolatott a vonat, kiömlött, kiöntözgetett a vagonból. És így. Hát ha megállt valahol, és így merítettünk valahonnan (vizet). Kétszer mentünk egy vederrel vagy valamivel. Ennivalót semmit (nem adtak), csak amit otthonról vittünk. Adtak nekünk háromszázötven koronát fejenként kisegítő pénzt. Ez már talán szlovák határon, ahogy mentünk a határon. Hát ennyit adták nekünk, hogy mire odaérünk, hogy legyen. Az ígéret földje: Csehország, a kitelepített németek helyén És ugye október utója fele odaértünk. Október 26-án és valahogy 27-én indultunk, 27., 28., 29., 30. És elseje, november elsejére odaértünk, mindenszentekre Csehországba, egészen osztrák határ mellé. Egészen határ mellett, hát csak a fináncok jártak erre! Üresek vótak. 486