A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

KRUPA András: Egy bükkszentkereszti szlovák asszony vallomása a Csehszlovákiába történt áttelepüléséről és visszatéréséről

az áttelepülők jórésze a honvágy ellenére is beilleszkedett a szlovák hazája életébe.) Telekesné a honvágy édes kínját hiteles szépséggel érzékeltette: „Én keltem: itthon jártam. Én feküdtem: itthon jártam. Minden bokrot előttem, magam előtt láttam, ahol valamikor gyerekkoromba játszottam. Ilyen ez a honvágy." Magas szintű Telekesné erkölcsisége (irtózik attól, hogy magyarok lakta házba, mely a saját tulajdonuk, beköltözzenek), sokat szenved a családjáért, különösen az orvos- és gyógyszerhiány miatt: a himlős gyerekeit ősi népi hagyományos módszerrel tudja csupán gyógyítani, szülnie is csak ijesztő körülmények között kell stb. Az időközben öt fiúra szaporodó család feje végül enged felesége unszolásának, s beadják a hazatérés iránti kérelmüket. A hirtelen tragikus halála azonban megakadályozza az apát, hogy visszajöhessen. (A gyerekek születésének a helyei is tükrözik a család nyugtalan vándorlását.) A fiúk az anyjukkal 1960 júliusában érkeztek Bükkszentkeresztre. A Telekes család csehszlovákiai viszontagságai nagyon sokban hasonlítanak a gömöri Lévártról Csehországba elhurcolt magyar földműves család kálváriájához (Ujváry Z, 1991.). Noha ellentétes előjelű cselekedet szenvedő részesei voltak, a magyarokat deportálták, a szlovák család önként jelentkezett - az egyik büntetésként kapta, a másik „jutalomként" -, az a közös bennük, hogy egyaránt egy hamis szemléletű politikai irány akaratából élték meg. Telekes Béláné Csehszlovákiába költözésekor a helyi vegyes, inkább a kelet-szlovákiai dialektusra inklináló nyelvjárást beszélte. Az ott-tartózkodás idején nem tanult meg jól sem csehül, sem szlovákul, a szülő-nyelvjárását is erőteljesen keveri a magyarral, s „makaróni" nyelvű lett. Szlovákos a magyar beszéde is, ez főként az igeragozásban feltűnő (alanyi, tárgyas tévesztése), s a szórendje sem magyaros mindig. Önvallomását mégis szívesebben mondta el magyarul. A Telekes család csehszlovákiai életének drámai fordulatokban gazdag, együttérzésre felszólító útját magával ragadó, sodró lendülettel meséli el, s törtönetének élvezetét, megértését a nyelvhelyességi anomáliák nem zavarják. Felhasználja a népi próza értékes alakzatait (szóismétlés, állandó szókapcsolatok stb.) s az élő beszéd ritmikusságát, varázsát. Szövegét rövidített formában közlöm. A kihagyások kizárólag a jobb megértést szolgálják. Telekes Béláné No vek Lujza 1923. szeptember 25-én született Bükkszentkereszten. A magnetofonfelvételt a szlovák néprajzi tábor idején, 1993. június 23-án ugyancsak Bükkszentkereszten készítettem. Telekes Béláné No vek Lujza önvallomása (szlovákiai áttelepüléséről és visszatéréséről) Hogy kezdődött? Hát ez nehéz világ volt. Háború állt akkoriba. És olyan nehéz világ vót. Mink építkezni akartunk akkoriba, mer férjemnek a szülei hagyták földet, így, 1269 négyszögöl földet. Hát vót neki telke, hát hogy építkezünk. Házat. Be is szereztünk mán a kőanyagot is, meg faanyagot is szereztünk, meg mán az alapot is kiástunk - hogy megyünk építkezni. Ez vót 1946-ban. Negyvenben megesküdtünk, azt is megmondom: negyvenbe esküdtünk. Negyvenegybe született az egyik fijam, férjem negyvenkettőbe ment katonának, mer ő is csak húsz éves vót, mikor esküdtünk, én meg 17. Fiatal gyerekek voltunk, na. És olyan nehéz világ vót. Ugye ő elment katonának, így vagy három évig ott vót, ténleges szolgálatot szolgált két évig, utána, mer kitört a háború ugye, ott vót. Hát ígyhogy 1945. január 6-án jött haza. Hát akkor is nagyon nehéz helyzetbe vótunk, nehéz helyzet ugye háború után. Hát ide-odajárkáltunk, meg szüleimnek vót az a kis hely, hát itt laktunk eleinte, de utána csak albérletbe mentünk lakni össze-vissza. Hát hogy építkezzünk! Belekezdtünk az építkezésbe, de ugye nehezen ment akkoriba a kölcsön is, nem úgy, mint mostani világba ment. Ugyan most is nehéz, de mostanáig, aki építkezett, az jó vót. Megyünk építkezni, de a kölcsön nagyon nehezen ment nekünk. 485