A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

TARCAI Béla: Fényképezési és fényképhasználati szokások 1900 körül

alkalom, ezért ünneplőbe öltözik, sokszor előveszi a féltett népviseleti ruhadarabokat és öntudatos pózban áll a kamera elé. A kimenős baka lelkesen bedugja a fejét a huszárkapitányi díszben pompázó vásári figura „Guckloch"-jába,

n a faluról városba felkerült cselédlány egy rövid időre grófnőnek képzelheti magát a kölcsönképpen ráakasztott kosztümben, a kereskedősegéd frakkban és cilinderben feszít a giccses kastélykulissza előtt. A korabeli, városképeket ábrázoló levelezőlapokon mindig találunk néhány járókelőt és egy rendőrt, akik nem véletlenül eltalált pózban néznek szembe a fényképezőgéppel. Azt hihetnénk, hogy a nagypolgárság és az arisztokrácia számára a fénykép nem jelentett különösebb élményt. Ellenkezőleg: ők is hiúk voltak és az új képalkotó találmány előnyeit ki akarták használni. Nem volt azonban szükségük arra, hogy természetüktől idegen magatartást vegyenek fel. A köreikben kialakult fényképezési és fényképhasználati szokások rangbéli színvonalon jelentek meg. A fényképeket elegáns, nemes anyagokból készült keretekben akasztották a falra, a fényképalbumok a bőrkötés, a rézveretek és a családi címer segítségével kaptak impozáns külsőt. A fotografikus élmény különbözősége abban is érzékelhető, hogy a nagypolgár vagy az arisztokrata könnyed játékokat is megengedhetett magának a kamera előtt. Gyakran öltöztek jelmezekbe, sőt népviseletbe, groteszk szituációkat rendeztek meg a kamera kedvéért és a társas összejövetelekről a zenészek mellől nem hiányozhatott a fényképész sem. Az eddigiekben főként a kommerciális portréfényképezés társadalmi vonatkozásait vettük szemügyre. Érdemes azonban áttekinteni a produktum egyéb változatait is, mert ezek egyrészről a kínálat bőségét, másrészt a közönség ízlésének megnyilvánulásait reprezentálják. Az élelmes fotográfusok tudták a módját annak, hogyan lehet a közönség figyelmét és pénztárcáját más eszközökkel is igénybe venni. Fox Talbot

12 már 1845-46-ban eredeti fényképekkel illusztrált természetfotó- és tájképalbumokat adott ki. Nadar 1853-ban a Galerié des Contemporains-ben rajzok helyett fotókon mutatta be a kor nagyjait, egy kölni gépgyár 1861-ben reklámfüzetet állított össze termékeinek fényképeiből. 1869-ben Ausztriában, majd rövidesen az egész világon népszerű lett a képes levelezőlap. Jelentős lépés volt a müncheni Georg Meisenbach találmánya, az autotípia, mert ennek segítségével most már nyomdai úton is, nemcsak fénynyomással, lehetett fényképeket reprodukálni. A Jahrbuch für Fotografie und Reproduktionstechnik 1889-es évfolyamában olvasható a sokoldalú müncheni vállalkozó, Franz Hanfstaengel,

13 a negatívretus feltalálója ajánlata, amelyben klasszikus és modern mesterek festményreprodukcióit, és híres kortársak fotóportréit kínálta „minden mennyiségben". Ezek után érdemes áttekinteni, hogy a fénykép milyen formákban ágyazódott be a társadalom mindennapjaiba: - Forgalomba kerültek fénynyomott, majd nyomdai úton sokszorosított táj- és városképek, amelyek azonban a polgári lakásokban legfeljebb az előszoba falán kaphattak helyet. - A vizitkártya, vagyis a névjegy nagyságú fénykép, amely kezdetben valóságos névjegy szerepét töltötte be, majd később mint emlék- "'agy ajándékfénykép vált népszerűvé. - A családi fényképalbum, amely lassan átvette a biblia szerepét. A fényképek segítségével egyszerűbben és meggyőzőbben lehet a családban előfordult örömteli vagy gyászos eseményeket dokumentálni. A családi fotók egyúttal képes üzeneteket is hor11 A vásári figurákon az arc számára szabadon hagyott nyílás. 12 William Henry Fox Talbot (1800-1877) The Pencil of Nature 13 Franz Hanfstaengel (1804-1877) több mint 100 főt foglalkoztató kiadóvállalat tulajdonosa. 459