A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

TARCAI Béla: Fényképezési és fényképhasználati szokások 1900 körül

doznak a kortársak és az utódok számára. Ebben az időben kezd a nagycsalád intézménye felbomlani. A családi együvé tartozás kifejezői és hordozói ezután szinte kizárólag a fényképek lettek. - A kor divatjelenségeinek kellemes színfoltja volt a nemesfém keretbe foglalt, fényképezett miniatűrök viselése a nyakban, óraláncon és egyéb módon. Innen kiindulva juthatunk el a másik véglethez: az egyre finomodó retustechnika lehetővé tette, hogy akár a miniatűrökről is életnagyságú képek készüljenek. Ezekben az évtizedekben csaknem minden családban megtalálhatók voltak ezek a tiszta, kivételes technikával készített nagyítások, megőrizve a tisztes családanyák és családapák arcvonásait. Később, amikor már kontárok is megsejtették az ebben rejlő üzletet, a kezdeti igényes törekvés giccsbe fulladt. Az így született képek már sem így, sem úgy nem voltak fényképnek nevezhetők. - A fényképes levelezőlap a 19. század utolsó éveiben élte meg első virágkorát. Egy pillanatig sem vitatható, hogy ezek a lapok rengeteg értékes információt mentettek át az utókor számára. - Mind a fényképezési szokások, mind pedig a társadalmi élet mindennapi jelenségeinek dokumentálása szempontjából jellegzetes típust képviselnek a csoportképek. A csaláa foglalkozási vagy társadalmi kapcsolatok révén tartósan vagy időlegesen kialakult közösségek gyakran és szívesen fényképeztették magukat. Eközben egy máig is élő szertartásrend alakult ki, amely tükrözi a rang és a tisztelet által szentesített viszonyokat. A középpontban foglaltak helyet a legfontosabb személyek, körülöttük helyezkedtek el ülve, állva vagy az első sorban fekve a csoport egyéb tagjai. A munkahelyi, iskolai, egyesületi vagy családi, zártabb közösségek és az alkalmi társas összejövetelek lazább csoportosulását megörökítő, a szó szoros értelmében emlékképek a legszebben tükrözik a kor szellemét. - A korántsem teljes felsorolásból nem hagyhatom ki a képzőművészek és a fotográfia személyes kapcsolatának dokumentumait. Itt elsősorban nem arra kell gondolunk, hogy a fénykép térhódításának kezdetén a gazdasági kényszer egyes portréfestőket, mint Borsos Józsefet, Barabás Miklóst, a fényképészethez térítette, vagy hogy Zichy Mihály a nehéz időkben dagerrotípiák színezésével kereste a kenyerét, hanem arra, hogy a fénykép egyes akadémikus festők alkotó módszerének szerves részévé vált. Ez azt jelenti, hogy a festők az általuk elképzelt jeleneteket kosztümös színészek közreműködésével a színpadon beállították, lefényképeztették és a végleges festményt a műteremben ennek alapján készítették el. De készültek szabadtéri felvételek is tájakról, emberekről, táborozó cigányokról vagy vásározókról. A magyar képzőművészet történetében a legismertebbek Munkácsy Mihály fényképes kapcsolatai. A Honfoglalás című 1. kép. Adelina Patti olasz énekesnő vizitkártyája, 1860 körül egy miskolci család albumából dok, 460