A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

VIGA Gyula: Tájforduló társadalom (Megjegyzések a kultúra ökológiájához)

és olvadékvíz lefolyása felgyorsult, az eróziós folyamatok felerősödtek és az árvízszintek megnőttek.

27 Az alacsonyan fekvő ártérperemek településeit és szántóföldjeit is veszélyeztető vízjárások rendezésére, a folyószabályozásra és ármentesítésre a 18. század második felében, a jobbágyfelszabadítás után, a tőkés gazdasági fejlődést előkészítő újabb gazdasági reorganizáció idején került sor. 1845-1910 között a folyószabályozások, az ármentesítés, a láp- és mocsárlecsapolás és a belvízrendezés révén mintegy 6,3 millió kat. holdnyi földterület vált kultúrtájjá, vagyis a Kárpát-medencében levő 3,5 millió hektárnyi agrárterületből 2,5 millió hektárt árvízmentesítéssel nyert meg a népesség. (Ez több, mint a Pó és a Loire völgye, valamint a holland mélyföldek összessége.)

28 A vízrendezés gazdasági-társadalmi folyamatok összegződésének következménye, egyszersmind oka, előkészítője egy sor gazdasági, ökológiai változásnak, amelyek a Kárpát-medence kiterjedt tájain megváltoztatják a parasztság korábbi alkalmazkodási formáit is. A folyószabályozás eredményeként megszűnt a korábban eltérő két tájtípus, az ártér és az ármentes szint különbsége. A folyóvölgyek is ármentes területté, zömmel szántófölddé alakultak, s megszűnt a vízmenti települések korábban jellemző, a magassághoz, domborzathoz, vízjárásokhoz igazodó, de az életmód egészére kiható kistáji tagolódása.

29 A földrajzi környezet átalakítása vidékenként, társadalmi rétegenként, tevékenységenként másként érintette a paraszti társadalmat. Amíg a zsákmányoló tevékenység lehetőségeit nagyon egyértelműen befolyásolja a környezetváltozás, addig lényegesen áttételesebben, bonyolultabb gazdasági folyamatok okaként, részeként és eredőjeként jelenik az meg a mezőgazdálkodásban. A töltések kiépítésének szerepe volt a belterjesebb agrárfejlődés kialakításában, mindez azonban egy folyamat részeként jelent meg. Az 1850-es évektől jelentkező gabonakonjunktúra a korábbi nyomásos rendszereket is megbontotta, s az ugar és a rét rovására is szántóföldeket nyertek. A vetett takarmányfélék, a kapásnövények - elsősorban a kukorica - nemcsak az ártéri legelők fűtermésének pótlását igyekeztek szolgálni, hanem maguk is részesei voltak az extenzív gazdálkodási rendszer megbontásának. A szarvasmarha fajtaváltása, a tartásmód és a haszonvétel intenzívebbé válásával - tájanként eltérő tempóban és formában - követi ezt a folyamatot, de nem közvetlen következményeként a mezőgazdaság feltételváltozásának, hanem egy komplex gazdasági folyamat részeként. Az, hogy az új eketípusok elterjedése lényegesen kevesebb igaerőt kíván a korábbiaknál, éppen úgy hozzájárul ehhez, mint az állattartás és a földművelés évszázadokon át hagyományos egyensúlyának megbomlása. A sertéstartás technikájának átalakulásához és a fajtaváltáshoz kétségkívül hozzájárult az ártéri legelők és a makkos erdők csökkenése, de a kukoricatermesztés növekedésének ez csak egyik oka volt, s az egyéb élelmiszeripari hulladékok sem feltétlenül csak a legeltetés hiányának pótlására jelentek meg a sertéstartásban. Mindez azonban a tartásmód, haszonvétel és a fogyasztási szokások stb. átalakulásának szerkezetébe ágyazódva jelent meg, s nem egyszerűen a táj megváltozásának következményeként, lenyomataként.

30 27 Frányáit 1990. 92-101. 28 Ikvai 1991. 335-336. 29 Frisnyák 1990. 101.; A Tisza és a Bodrog folyók által közrezárt Bodrogköz (ÉK-Magyarország és DK-Szlovákia) területéről részletesen: Borsos 1994a. 30 A magyar mezőgazdaság 19. századi átalakulásáról összegzőén ír Orosz 1979. 1039-1102.; A sertéstartás fajtaváltásához lásd: Szabadfalvi 1991. 31-48. 276