A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

FARAGÓ Tamás: Házasságkötés és társadalom. Buda város a 18-19. század fordulóján (Esettanumány)

A budai házasságkötések hónapok szerinti megoszlása (a házassági szezonalitás) nélkülözi a szélsőségeket (4. tábla). A római katolikus felekezetek szokása szerint a nagyböjt,

5 valamint az advent (december) időszakában alacsony a házasságkötések száma, nagyobb kiugrás azonban nem igazán tapasztalható. A házasságkötések görbéje (1. ábra) csak januárban-februárban, illetve május és november környékén mutat kiemelkedéseket, ezek azonban az egykorú magyarországi gyakorlathoz képest nem mondhatók jelentős mértékűnek. Buda lakossága a házasságkötések időzítése tekintetében tehát már a 18. század végén is igen „urbánusán", igen „modernül", a 20. századi gyakorlathoz hasonlóan viselkedett. Az esküvők havonkénti adatainak szórása 1793-1795-ben mindössze 44-48 százalék, szemben az e korban megszokott 100-150 százalék körüli értékekkel (Faragó 1994). Városrészenként nézve a házassági szezonalitást (2. ábra), már némileg más képet találunk. Összevonva a hasonló viselkedésű és hasonló társadalomszerkezetű városnegyedeket (Vár és Krisztinaváros, Alsó- és Felső-Víziváros, illetve Országút és Újlak - a társadalomszerkezeti hasonlóságra később még visszatérek) az tapasztalható, hogy a hat városrész között nincs lényeges különbség, a Tabán adatai azonban lényeges eltérést mutatnak. Utóbbi kiugró novemberi házasságkötési csúcsa azt jelzi, hogy e városrészben szokásában - és valószínű a kultúrájában is - némileg eltérő népesség lakott, mellyel annak ellenére, hogy erre anyakönyve az adott időszakban az átlagosnál kevesebb lehetőséget ad, a jövőben még alaposabban foglalkoznia kellene egy társadalomtörténeti mélyfúrásnak. A házasságkötések családi állapot szerinti megoszlása (5. tábla) az iparosítás előtti korszak sajátos városi mintáját mutatja. Miután életkoruk alapján minden valószínűség szerint az ismeretlen családi állapotúak elsöprő többsége is az első házasságot kötők közé tartozhatott, adatainkból arra következtethetünk, hogy az anyakönyvbe bejegyzett esküvők közül mindössze körülbelül 62 százalék nevezhető tiszta első házasságkötésnek (protogám házasságok). Az esetek további 28 százalékában egyik, 10 százalékában pedig mindkét fél özvegy volt (palingám házasságok). A férfiak és nők között e téren nincs igazán nagy különbség - a menyasszonyoknak összesen 24,8, a vőlegényeknek pedig 22,9 százaléka volt özvegy családi állapotú az 1793-1795. évi anyakönyvi bejegyzések szerint. Városrészenként vizsgálva adatainkat azonban ismét sajátos különbségeket észlelhetünk (6. tábla). Országút és Újlak városnegyedekben csaknem minden második házasságkötés újraházasodás, a Budán férjhez ment özvegy családi állapotú menyasszonyok majdnem felét e két plébánián anyakönyvezték. Ezzel szemben a többi városnegyedben a házasságkötések kb. kétharmada - a Várban közel 72 százaléka - első házasságkötés volt. Mindezek alapján feltételezhető, hogy az özvegyek (akik között vélhetőleg a szegényebbek aránya is nagyobb lehetett a megszokottnál) az átlagot meghaladó mértékben szorultak vagy telepedtek ki Buda város említett külső városrészeibe. 3. Házasságkötés és társadalmi rétegződés az anyakönyvek tükrében A 18. század végi anyakönyvi bejegyzések már viszonylag pontosan ügyelnek az egyes cselekményekben részt vevők közötti rendi különbségekre, legalábbis a nemesek, illetve nem nemesek vonatkozásában. Ezzel szemben a polgárok, valamint a házasságot kötő kézművesek esetében a mesterek és legények aránya a budai anyakönyvek alapján 5 Ez 1793-ban március 30-ig, 1794-ben április 19-ig, 1795-ben pedig április 4-ig tartott (Szentpéteri 1912 után). 248