A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

TAKÁCS Péter – UDVARI István: Adalékok Bereg, Ugocsa és Ung vármegyék lakóinak 18. század végi erdőéléséhez

megyében bekéredzkedett a vallomásokba, s majdnem mindenütt a károk, a panaszok között találkozunk vele. Ugocsában még nem olyan vészes a helyzet. „Pálinkafőző üstjeik vannak - mondották Csarnatő lakói -, ahol Mihály naptól Bazil napig pálinkát főzhetnek, melyet eladhatnak, korcsmáitathatnak is." Ung megyében Kisrát lakói vallottak hasonlóan: „Pályinkát szabadon főznek az uraság engedelmébűl, azt hol helyben, hol más falukon disztrahálhatják." Más a helyzet azonban Beregben. A beregiek panaszát talán Klocskófalva úrbéresei fogalmazták meg legplasztikusabban: „Két évvel ezelőtti időkig tarthattak italt, és lakodalom idején fizetség fejében az árendásuknál pálinkát főzhettek saját szükségükre, de most pálinkát készpénzért kell vásárolniuk a bérlőnél." Klocskófalva esete csak egy a sok beregi eset közül. Szó szerint ismétlődik ugyanis a panasz Szolocsina, Szidorfalva, Szentmiklós, Roszos, Alsóhrabonica, Sztrojna, Runófalva és más beregi település úrbéreseinek az ajkán: „Régebben főzhettek maguknak pálinkát, és tarthattak más italt is, most nem, sőt italt más helységből sem vehetnek, csak a bérlőtől." A profitorientált zsidó bérlők kisajátították a pálinkaforgalmazás, a korcsmabérlet jogát, s a földesúri haszonvételek egyikére monopóliumot, egyedárusítási jogot építettek. Nemcsak egyedüli forgalmazói lettek az italnak, hanem az árakat is maguk szabták meg. A nemeseknek, földesuraknak jól jött ez, mert őket nem akadályozhatta rendi körülmények között a korcsmabérlő a saját fogyasztásra főzött pálinka élvezetében, a birtoktalan nemesek és úrbéres szolgálónépek pedig kénytelenek voltak alkalmazkodni a bérlő minőségéhez és áraihoz. Könnyű volt akkor is, könnyű most is rálegyinteni: - Nem kötelező pálinkát inni. Igaz! Mérni se kötelező. Társadalmi szokásokat megbolygatni se kötelező. Igaz az is, hogy valahol, valakiknek és valamiből el kellett kezdeni a tőkefelhalmozást, a tőkekoncentrációt szerte az országban, Bereg, Ugocsa és Ung megyékben is. Megtörtént dolgokon változtatni nem lehet. A történésznek nincs is hatalma a változtatásra. Az okokat, indokokat azonban, amelyek szembeállítottak embereket, sérelmeket okoztak és irracionális indulatok termelődését indították meg a népcsoportok, vallások, foglalkozási körök képviselői között, kötelessége keresni, feltárni. Ezért kellett ezt a kis kitérőt nekünk is megtenni. Malmok A fafelhasználás egyik tág tere a száraz- és vízimalmok építése, azok minduntalan történő „reperálása", a duzzasztókhoz szükséges gerendák, deszkák elkészítése, fuvarozása, beépítése a malomba. Fátlan síkságon ez költséges és bonyolult. Fákkal bővelkedő, folyókban, patakokban, erekben gazdag tájon egyszerűbb. Malomács kell hozzá csak, vagy famívekhez értő ember. Ungban, Beregben és Ugocsában minden kellék és minden tapasztalat megvolt hozzá. Táblázatunk mutatja: bővelkedett is a térség mind vízi-, mind szárazmalmokban, kallókban, egyéb vízi kerekekben. A lakosok egy-két község kivételével annyira bővelkedtek a malmok használati lehetőségében, hogy ha fél- vagy fertály mérföldre kellett menniük őrölni, már káraik között emlegették a malom hiányát. Erre legplasztikusabb példát Munkács városának panasza szolgáltatja: „Vízi malma az uraságnak Munkács vára alatt vagyon, mintegy három fertály órányi járóföldre fekszik a váróstul... A lakos polgároknak ezen városban vízi malmok nincsen, hanem kívül a városon, az vár alatt való uraság malmában három fertály órányi járó földre, és a város körül lévő más külső falukra kényteleníttetnek kenyérnek való búzájukat, gabonájokat és tengerijeket, vagy magok vállakon, vagy pedig pénzen fogadott alkalmatosság által a malomba vinni és megőrleni." 234