A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

TAKÁCS Péter – UDVARI István: Adalékok Bereg, Ugocsa és Ung vármegyék lakóinak 18. század végi erdőéléséhez

Dercén lakói ugyan szűkszavúak, s csak annyit mondtak, hogy „agyag is találtatik a faluban, melyért pénzt szoktak bevenni". Alighanem égették is az agyagot, nemcsak nyersen árulták esetleg más vidékek fazekasainak. Amint az agyagmívességről, kevés szó esett a mész- és szénégetésről is. Asztély lakói égettek kovácsszenet, s azt a városba hordták eladni. Sztánfalva lakói „régebben... az úrdolgát csak a munkácsi várhoz szükséges mész égetésével végezték", de ez már megszűnt, újabban nem égetnek meszet, legfeljebb a maguk szükségére. A szén- és mészégetés lehetőségéről, ugyanakkor a hozzá nem értésről, a piac hiányáról több községben tesznek említést. A meg nem valósult lehetőség köszön vissza Kovászó, Maszárfalva, Mocsolya, Misztice, Oroszi, Cserni és Paszika lakóinak ajkán, amikor a szénégetésről faggatja őket a kérdező biztos. Nagybresztó, Kisbresztó, Kistibava lakói egyként vallják, hogy „a közeli határban mészégetés folyik, ebből hasznuk nincs, mert azt felfogadott emberek végzik, vagy úrdolgában dolgoznak ott". Ha piacuk lenne, ha eladhatnák, ha szokták volna, ha értenének hozzá, meszet égethetnének Sztánfalva, Kisbelebe, Kisbisztra, Brusztopatak, Bukovinka, Csabina, Csernik, Colánfalva, Dubina, Dubrovica, Kocskófalva, Kockaszállás, Lécfalva, Paulova, Szuszkó, Nagytibava és Ploszkanovica lakói is. Mivel a feltételek egyike, másika nem adott, vagy éppen mindegyik hiányzik, meszet sem, szenet sem égetnek. Valamivel több haszonvételük van a Bereg megyei úrbéreseknek a hámorokból. Bár Nagy- és Kisbresztó lakói egybehangzóan vallják, hogy „két mérföldre vashámor van" tőlük, de „onnan hasznuk nincs, mert csak úrdolgára járnak oda". Még közelebb van a vashámor Kendereskéhez, de hasznuk igazán nekik sincs belőle, mert hiába van csak fél mérföldre, „ott csak erre kitanult németek dolgoznak, akik e munkához értenek". Szentmiklós és Gevenfalva úrbéresei azonban néha-néha hasznot húznak a közeli hámorokból, mert ott „olykor favágással pénzt keresnek", mint Váralja lakói is. Munkács határában „most nem régen gróf Schönborn főispán úr" vashámort építtetett „csak fél mérföldnyire", ahol „az ollyatén városi lakosok, akik a hámorbéli munkához tudnak és értenek - mikor az idegenek által nem akadályoztatnak -, ottan lévő munkájok által magoknak pénzt kereshetnek". Nem volt könnyű azonban itt sem munkához jutni. Fornos lakói panaszkodtak is: „A két munkácsi dominiumban - mondották - fél mérföldnyire vagyon és kezdetett vashámor, ahol ott dolgozhatnának, de a négy nemesi járásokból való embereket, amint egy a lakosok közül referálja, dolgozni ottan nem enged a dominium." Fára, legalábbis úrbéresek fájára aligha volt szükség bármelyik hámorban is. Volt abból elegendő a dominium erdeiben. Hyen és hasonló vallomások fakadtak fel Cserepec, Iglinc, Iványi, Kajdanó, Kis- és Nagybelebe, Czalánfalva, Dubina, Diszkovica, Duszina, Kockaszállás, Alsó- és Felsőviznice, Vorotnice és Ploszkovica úrbéreseinek az ajkáról is. Vagy nem értettek a dolgokhoz, mesterségekhez, vagy nem volt piacuk, vagy nem kellettek a munkára, még favágásra, fahordásra sem. Pálinkafőzés Az erdőéléssel, fafelhasználással kapcsolatos haszonvételek egyike volt a pálinkafőzés. Az erdei haszonvételek beszűkülése éppen e téren történt meg a leghamarabb és leggyorsabban. Két-három éve az 1 arany üstpénz megfizetése ellenében még szabadon főzhettek a jobbágyok, parasztok, zsellérek pálinkát. A legtöbb helyen szabadon is forgalmazhatták. Az úrbérrendezés idejére ez majdnem mindenütt megszűnt. A bérlők vették kezükbe ezt a földesúri regálét és gondoskodtak róla, hogy a jobbágyok véletlenül se gyakorolhassák ezt a jogukat. Ennek a haszonvételnek a megszorítása mindhárom 233