A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

TAKÁCS Péter – UDVARI István: Adalékok Bereg, Ugocsa és Ung vármegyék lakóinak 18. század végi erdőéléséhez

szükségükre készítenek „famíveket", azokkal néha kereskednek is. Barabás lakói hordót készítenek és szőlőkarókat hasítanak. Asztély lakosainak „különös haszonvételei" közé tartozik a „szőlőkaró csinálás, szőlőkötözésre való hárs hántás". Faműveket, edényeket, szerszámokat - legalábbis a maguk szükségére - bizonyára nem csak az említett települések lakói csináltak, hanem még inkább a hegyekben meghúzódó falvak úrbéresei. Csak tőlük messze estek a mezővárosok, hajózható folyók, s készítményeikkel nehezebben mozdultak ki, vagy földesúri robotban nem kellett ilyeneket készíteniük, s ezért az úrbérrendezéskor hallgattak ilyen tevékenységükről. Mindenesetre a fa hasznosításának ezeregy fajtáját kísérhetjük nyomon a paraszti vallomásokban. És az eddigi felsorolással, szemlével nem is értünk végére, mert a paraszti vallomásokból újabb és újabb fa-, illetve erdőbéli haszonvételekre derül fény. Ezek közül számosat műveltek az úrbéres lakosok is, sokról pedig tudták, hogy létezik, de őket eltiltották attól. Nem sorolható a famívek csoportjába, de kézügyesség, tanultság, legalábbis nagy gyakorlat kellett a zsindely készítéséhez is, amelyik faáru egyre keresettebb lett a mezővárosokban, falvakban, templom, udvarház és más rangosabb építkezéseknél. Sem Ugocsában, sem Ungban nem vallottak arról a jobbágyok, hogy készítenék, hasogatnák, avagy kereskednének vele. Bereg megyében azonban négy településen - Serboc, Zbuna, Zsdenyova és Remete - haszonvételeik között említik a szolgálónépek, mint olyan készítményt, amellyel az Alföldre is eljutnak. Hámor, agyag-, mész- és szénégetés Az erdőélés között kell említenünk ebben az időben a hámorok világát is. A bányászathoz, vájatok kidúcolásához, az ércolvasztáshoz, a kovácsoláshoz, fémformáláshoz, vas edzéséhez ebben az időben faszénre volt szükség. Egész falvak népessége foglalatoskodott ezzel, mint ahogyan szénégetéssel, mészégetéssel is. Hasonló módon, egyes vidékeken fazekas falvak jöttek létre, amelyek lakóinak ez volt a fő kenyérkereseti forrásuk. Nem történt ez másként Ung, Ugocsa és Bereg megyékben sem. E három törvényhatóság úrbéres lakossága kevés szót ejt azonban az ilyes mesterségekről, tevékenységekről. Szűkszavú vallomásaik tömör lényege is inkább a vonakodás, a húzódozás az efféle munkáktól. Egy-két helyen megemlítik, hogy efféle művekhez fát vághatnak, avagy robotban ilyen munkákat végeztetnek velük. Ezeket azonban nem sorolják haszonvételeik közé. Ennek oka valószínűleg az, hogy ilyen munkák végzését vagy a nemesek tartják fenn maguknak, vagy szabad népelemeket telepítettek e célból a földesurak és a Kamara Ungba és Beregbe. Ugocsában ugyanis nincs nyoma ilyen tevékenységnek. Bizonyára nem is foglalatoskodtak ilyesmivel. Hallani hallottak ezekről a dolgokról az említett megyék jobbágyai is, de a maguk részéről csak feltételes módban beszélnek róla. Ugocsában Feketepatak úrbéresei mondották: „Mivel fánk elegendő vagyon, szenet is égethetnénk, ha volna kinek megvenni, és ha tudnánk hozzá." Rákóc lakói viszont égettek agyagedényeket, amiről így vallottak: „Cserépedények készítéséhez való agyag található határunkban, ebből fazekat és egyéb edényeket készítünk... hasznunkra." Hasonlóan vallanak Salánk úrbéresei is, akik „korsót, edényt égetnek, s árulják". Mindehhez fára volt szükségük, melyet saját határukban vágtak. Bereg megyében tarkább a lakosok vallomása mind a hámorokat, mind a mész, szén és agyagedény égetését illetően. 232