A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

TAKÁCS Péter – UDVARI István: Adalékok Bereg, Ugocsa és Ung vármegyék lakóinak 18. század végi erdőéléséhez

Vadgyümölcs A lekvárként, szörpként, szárítva, aszalva, befőttként, avagy érett állapotban fogyasztásra alkalmas erdei gyümölcsökről - szeder, eper, szamóca, málna, áfonya, kökény, naspolya és egyéb - megfeledkezvén róla a kérdező biztosok és a lakosok is, ne essék szó most sem. Biztosak lehetünk benne, hogy zsákmányoló lehetőségeik közül nem hagyták ki a korabeli lakosok, készülvén a télre. De mert ők szemérmesen hallgattak róla, elégedjünk meg mi is csak a megemlítésükkel. Néhány településen említést tettek azonban a vad gyümölcsökről, amiből ecetet erjesztettek, s azt a piacon is értékesítették. Ugocsában sehol nem említették ezt a haszonvételt, Beregben is csak Daróc lakói vallották, hogy ecetet erjesztenek belőle, ami „hasznukra van". Ung megye 55 községéből háromban - Csicser, Pruksa, Nagyszelmenc - szóltak róla, mint haszonvételről, mint hasznaik egy kicsi hányadáról. Biztosak lehetünk azonban benne, hogy sokkal több községben éltek ezzel a lehetőséggel. Ha másért nem, hogy a saját háztartásban szükségeltetett ecetet előállítsák. „Famívek" A beregi, ugocsai, ungi falvak többsége erdőbe települt. A lakosok nagy részének erdőben volt a legelője, rétje, s erdőben törtek fel maguknak szántót is. Nem véletlenül panaszkodtak oly sokan a vadak kártételére. Megélhetésük nagyon nehéz volt, és a síkvidéket kivéve, azt nem is alapozhatták szántó-vető foglalkozásra. A jobbágyok, zsellérek között pedig viszonylag kevesen voltak, akik annyi állattal rendelkeztek - juh, kecske, szarvasmarha, sertés -, hogy azok hozadékából megéltek volna. Ezért ki kellett használniuk a természet kínálta lehetőségeket. „Famíveket", edényeket, szerszámokat, szekereket, hordókat kellett készíteniük, azzal piacozni, hogy betevő falatukat, legszükségesebb ruházatukat előteremthessék. Szűkszavúan ugyan, de erről is vallanak a lakosok. Vegyük hát sorra ezeket is. Ung megyének éppen azon falvaiból ismeretlenek a vallomások, ahol leginkább rászorultak ilyen tevékenységre az emberek. A fennmaradt vallomások között is találunk azonban néhányat, amelyek bizonyítják, hogy Ung megye lakosságától sem idegen a „famívek" készítése. Az 55 községből 10 településen említették meg a szolgáló népek, hogy hordót, szőlőkarót, egyéb famíveket csinálnak, azt földesúri szolgálatban is teszik, avagy ezekből saját megélhetésüket keresik. E kérdéskört érdemes a jobbágyok konkrét vallomásain keresztül szemlélnünk. Csertész jobbágyai közül a „báró Horváth Józsefné részén élők" - nem lévén más munkájuk - „télen karót faragnak", mivel úrnőjüknek szőlője van. Pálóczi Horváth Ádám úr „mindegyik jobbágya 300 szőlőkarót ad urának". Krasznecz úr jobbágyai évenként „1000-1000 szőlőkarót adnak". Ez idén azonban elmulasztották ezt megtenni, ezért „büntetésből adott minden négy jobbágy egy átalag bort, az ötödik pedig egy üres átalagot. Szokott adózásuk ezenkívül, hogy mindegyikük csinál négy hordót. Csicsery Orosz János jobbágyai 300-300 szőlőkarót adnak évente. Csicsery Orosz István egy-egy jobbágyai 100 pár abroncsot vagy egy rhénes forintot. Egy hordó váltságában 3 máriást." Dubrovka lakóinak mindenféle fájuk van, „hordó dongákra is, és egyéb faragásra való, amelyből pénzelnek, ... akik faragáshoz, az hordók és szekerek csinálásához értenek", Gróf Berényi úr jobbágyai pedig karót hasítanak. Mocsár lakói „kerekeket, hajókat, hordókat szoktak készíteni magok szükségére, és másoknak pénzért". Kisgejőc lakói „Tiszántúl eljárnak holmi faedénnyel, s onnan életet hoznak". Nitzky Ferencné jobbágyai pedig „kötelesek minden évben 30 boros 230