A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

TAKÁCS Péter – UDVARI István: Adalékok Bereg, Ugocsa és Ung vármegyék lakóinak 18. század végi erdőéléséhez

szásával a szegény ember pénzt kereshet." Bereg mezőváros lakosainak „tűzre és épületre való fájok vagyon... Makkoltató erdejek nagy darab vagyon, ahol magok sertéseit is bőven makkoltathatják, és másokét is fizetésért, amikor makk terem, befogathatják." Bótrágy lakóinak nemcsak épületre és tűzre való fájuk volt, hanem ahogy vallották: „Makkoló erdejek vagyon..., az földesuraság engedelméből, amikor tudniillik a makknak termése vagyon. Ezen kívül magának ezen helységnek vagyon egy darab makktermő erdeje, Som nevű helységgel közös, melyre még eddig a földesurak magok sertéseiket nem hajtották, hanem a lakosok minden háborítás nélkül használták." Csorna úrbéresei szerint „az erdő éppen a falu mellett lévén, ámbátor az uraságé, de a jobbágyok is szabadon élnek véle, tűzifát mind magok számára, mind eladásra, hogy tudniillik télnek idején szánon és szekerén hordhatnak Váriba és Beregszászba, úgy más közel levő helységekbe, alkalmatos úton. Nem különben épület és mindenféle szerszámfát eladásra. Mindazonáltal oly restrictioval, hogy tudniillik azokat, vagyis mind épület, mind szerszámfát az Alföldre vagy piacokra a szekerén ki-ki egyszer elviheti... A tölgyes erdőben a jobbágyoknak nincs különös része, de midőn makk terem, minden pénz nélkül szabadon makkolnak." Tűzi- és épületfa Harangláb határában is „elégséges" van. „Volt ezen helységnek különös makkoló erdeje is - mondották a lakosok - de az földes urak, ennek előtte mintegy 10 éve, elvette tőlük. Mostanság az uraság sertéseivel együtt makkoltatják disznaikat, ha bőven terem a makk, de ha szűkön, akkor sertéseiket a makkos erdőn járni nem engedik a földesurak." Ilonca lakói fával élhetnek, de a „makkolás után disznónként l-l sódart kötelesek uruknak adni". Iglinc határában „tölgy és bükk-erdő is található, s a bükkmakk gyakran terem, de ebből hasznuk nincs, mivel csak fizetség fejében makkolhatnak". Mátyus úrbéresei sem szűkölködtek fában. „Makkoló erdejek is vagyon - mondották a megkérdezettek - kölönösön kiszakítva... a földesuraság erdejétől, melyet eddig szabadon és megkárosítás nélkül bírhattak... A Tisza vize határjokon folyván, szályakon kereskedést folytathatnak, és mindenekre szükséges fákat még eddig a Tisza vizén szabadon hordtak, és magok szükséges élelmeket ezáltal kereshették." Marokpapi lakóinak inkább káruk, mint hasznuk volt az erdőségekből. Tűzi- és épületfájuk ugyan volt, makkoltatni is ingyen makkoltattak, de „különös erdejeket" a földesurak „már régen elfoglalták". Panaszolták azonban, hogy „az mezőnek nagy részét az erdő elfogta, mind az mostaniaknak, mind pedig az régieknek nem mívelése miatt, ezért kevés szántóföldök vagyon. Élelmek keresésére az Alföldre szoktak kijárni, addig pedig egy vámos hidon és az Tisza réven kell által menni, ősszel és tavasszal alkalmatlan úton." Nelipina lakói sem szűkölködtek fában. Makkal is élhetnek sertéseik, de az erdőből nagy káruk származik. „A vadállatok, így medvék, vaddisznók, farkasok nagy kárt tesznek nekik. A medvék, vaddisznók a vetésben, a farkasok a marhákban. Káruk azért is nagy, mert e káros vadakat nem szabad megölni, csak elűzni." Hasonló sors jutott Jalova úrbéreseinek is, akik nem védekezhetnek a vadak ellen, „mert a földesuraság az összes puskát elszedte tőlük. Elszaporodtak a vadak, 6 esztendeje Csukán Jankó derék gazdát megsebesítették, a nyáron pedig Bunyak István feleségét a faluhoz közel sebzetté halálra egy medve." Kisbisztra lakói sem szűkölködtek fában, s határukban „gyakran terem bükkmakk, de mivel e faluban kevés disznót tartanak, az erdőből így nem sok hasznuk van... Makktermést követő esztendőben az egerek elszaporodnak, s pusztítják vetéseiket." Az egerek kártételére a bükkerdő övezet lakói visszatérően panaszkodnak. 225