A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

TAKÁCS Péter – UDVARI István: Adalékok Bereg, Ugocsa és Ung vármegyék lakóinak 18. század végi erdőéléséhez

Az egerek és vadak kártételét leszámítva, hasonlatos vallomások maradtak ránk Ugocsából is. „Mikor makk terem - vallották Akli úrbéresei - ... sertéseinket makkoltathatjuk, úgy mindazonáltal, ha két garast egy-egy sertéstül váltásként fizetünk." Tűzi- és épületfában sem szűkölködtek. Batár lakói is szabadon élhettek fával, s makkolni ingyen makkoltathattak. Sertésdézsmát sem kértek tőlük. Panaszra mégis volt okuk: „A nagy erdő ezelőtt valami hat-hét esztendővel a földesurakkal közös volt - mondották -, de már most tőlünk elvették, mert nem engedik, hogy nyájat fogadjunk rá. Azelőtt pedig amikor makk termett, szabad volt mindenkor egy nyájat fogadni rá, az mellett magunknak is szabad volt ott járni az urakéval együtt." Fára, makkra, illetve azok hiányára nem panaszkodtak Veléte lakói sem, de a fakereskedésre igen: „A kamaraiak nem hagyják, hogy tutaj usztatásra szegődjünk - sérelmezték -, mivel úgymond más vármegyéből valók vagyunk, bár a bustyaházi és szigeti kamarák közel vannak. Újlakra elmenve, könnyebben kapunk erre lehetőséget, azaz hogy sajkákat vigyünk a Tiszán." Egres lakóit a földesurak „szorították meg" szabadságukban, amennyiben - ahogy vallották - „Makkos erdőnk mindez ideig volt, hanem mintegy három éve annak birodalmában a földesurak által megháboríttattunk." Feketepatak lakói a fakereskedés haszonvételével is élhettek, amennyiben „a Tisza nem messze lévén, oda szálfa szállítással pénzt" kereshettek. Káruk volt azonban abból, hogy az erdő mellett lakván, rétjüket a disznók és a vadak rendszeresen „elrontották". Királyháza lakóinak tűzifájuk szabadon, épületfájuk „a méltóságos uraság engedelmével commissio mellett a Dominiumhoz tartozó erdőben" adatott. „Makkoló erdőnk nem lévén - sajnálkoztak -..., mivel az uraságé az ezen dominiumban való erdő, mindazonáltal sertéseinket ott, ahol az uraság nyájai makkolnak, ugyan az uraság sertései után, minden váltó nélkül, amidőn megengedtetik makkoltathatjuk." Kökényesd lakóinak vallomását is érdemes figyelemmel követni: „Tűzre való fánk vagyon az határban elegendő, mind lágy, mind kemény, úgy hasonlóképpen épületre is földesuraink engedelme nélkül is vághatjuk az fát, mikor kivántatik, az határunkban. Mikor makk terem az erdőkön, minden adózás nélkül az földesuraság sertéseivel együtt járnak sertéseink a makkon. Télben, mikor jó szánút vagyon, Szaunáira a földesuraság engedelmébűl épületre való fát is hordhatunk, úgy deszkát is." Nagygérce úrbéresei is érezték a földesúr hatalmát. Fájuk ugyan engedelem nélkül volt, de sertéseik után „az uraság erdein ha makk terem, ha nem terem is, négynégy garast" kellett fizetniük, „vagy pedig tíz közül egyet adnunk". Salánk lakói szabadon éltek tűzi- és épületfával. „Van egy erdőnk - mondották -, melyet határunknak szomszédságában más helységektül pénzünkön vettünk... Másodszor az földesuraság engedelmébűl bizonyos más helységekkel közös erdőnkön sertéseinket makkoltathatjuk... A Borsóvá és Tisza közel lévén hozzánk, midőn jó erejében vágynak ezen vizek, azokhoz való száj és egyéb faszállítás által pénzt keresünk." Végül nézzük Ugocsából Tivadar úrbéreseinek a vallomását: „Tűzifánk nincs, hanem más határból vagyunk kénytelenek venni. Épületfát nem tudjuk megenged-e az uraság vágni, mivel eddig még nem építettünk." Hasonlatosak az eddigiekhez az Ung megyei úrbéresek vallomásai is. „Saját különös eredejek ugyan nincsen - mondották Csertész szolgáló renden élő lakosi -, vagyon mindazonáltal határjokban makkos erdő, akit az földesurakkal együtt egyenlőképpen használnak. Nemcsak saját sertéseiket makkolván, sőt külső sertéseket is, ámbár kevés számút, pénzes makkolásra befogadván az helységbeliek, s annak csekély jövedelmét magok közönséges hasznára fordítván", abból hasznuk van. „Az külső sertések béfoga226